Magyarország

2011.08.24. 14:51

Jelentősen nőtt a mozgáskorlátozottak részére kiadott parkolókártyával elkövetett bűncselekmények száma

Budapest (MTI) - Jelentősen nőtt a mozgáskorlátozottak számára kiadott parkolókártyákkal elkövetett bűncselekmények száma - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság MTI kérésére szerdán megküldött adatsorából.

Budapest (MTI) - Jelentősen nőtt a mozgáskorlátozottak számára kiadott parkolókártyákkal elkövetett bűncselekmények száma - derül ki az Országos Rendőr-főkapitányság MTI kérésére szerdán megküldött adatsorából. A féléves statisztika szerint több mint 650 bűncselekményt követtek el országszerte ilyen parkolókártyákkal, ezek több mint kétharmadát, mintegy 480-at a fővárosban. Tavaly éves szinten Budapesten ez a szám 114 volt.

 Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elsősorban a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének, Fülöp Valternek az áprilisban elrendelt razziasorozatával indokolta az ügyszám drasztikus emelkedését. Mint mondta, az év elején, elsősorban a Belvárosban tapasztalták azt, hogy jogosulatlanul használnak igazolványokat, vagy az okmányok nem kifogástalanok. Az akciósorozat hatására csökkent ezeknek a száma, de jellemzően továbbra is az V., a VI., a II. és a III. kerületekben követik el az ilyen jellegű bűncselekmények többségét.

Lopott parkolókártya

Az év első hat hónapjában 92 esetben okirattal visszaélést, 378-ban közokirat-hamisítást regisztráltak Budapesten, nyolc esetben pedig ellopták a parkolókártyátHorváth Katalin Fanni elmondta: a razziasorozat folyamatos, a járőrök naponta több órán át figyelik a parkoló autókat, és ha szabálytalanságot észlelnek, általában megvárják a tulajdonost, és a kerületi kapitányságra előállítják. A parkolókártyával visszaélők, nem megfelelő vagy hamis kártyát felhasználók ellen eljárást indítanak, emellett szabálysértési eljárás is indul ellenük, amiért jogosulatlanul parkoltak a mozgáskorlátozottak számára kijelölt helyen. Aki közokirat-hamisítást követ el, a hatályos jogszabályok szerint három évig terjedő szabadságvesztésre is számíthat. A Budapesti Rendőr-főkapitányság az idei esetek mintegy felében már vádemelési javaslattal élt.

 

A mozgáskorlátozottakra vonatkozó szabályozás felülvizsgálatát és megújítását az őszre tervezi a kormányzat. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter július végén elmondta: a kormány már lépéseket is tett, és az országban több helyen a rendőrség nagyszabású akciókat tartott a parkolási igazolványok használatának ellenőrzésére a számos visszaélés miatt.

-MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!