Magyarország

2011.06.06. 15:37

Sopron a legkedveltebb úti cél egy internetes szavazás szerint

<p>Budapest (MTI)&nbsp; - Sopron a legkedveltebb úti cél azon az internetes voksoláson, amelyen eddig 2200 hazai településre több mint 20 ezer szavazat érkezett.</p>

A www.vendegvaro.hu utazásszervező oldalon június 12-ig lehet megnevezni azokat a településeket, amelyeket az első három helyen látogatnának meg a válaszolók. A felmérés hétfői részeredménye szerint a legkedveltebb település toplistáját 1500 szavazattal Sopron vezeti, második a tavaly az európai kulturális főváros címet viselő Pécs, a harmadik pedig a változatos programkínálatáról ismert Eger.

    "A szobafoglalási statisztikákhoz viszonyítva a szavazás jelenlegi állása teljesen más képet mutat" - mondta el az MTI-nek Körtvélyesi Erzsébet, a vendegvaro.hu egyik szakmai vezetője, hozzátéve, hogy a klasszikus úti célnak tekintett Tokaj és Sárospatak is csak a 31, illetve a 34. helyen szerepel.

    "A felmérés valóban azt mutatja, hogy a válaszolók mely településekre utaznának a legszívesebben, nem pedig azt, hogy végül hová lesz lehetőségük eljutni" - magyarázta.

    A szavazók 75 százaléka nő, ami a szakmai portál szerint azt mutatja, hogy az utazás megtervezésénél még mindig a nők az aktívabbak. Az oldalon feltett kérdések között lakcímre vonatkozó adatok nem szerepelnek, így azt nem lehet tudni, hogy mely országrészből érkezett a legtöbb szavazat.

    Az eltöltött vendégéjszakák alapján Budapestnek előkelőbb helyen kellene végeznie, a lista szerint a főváros egyelőre a 19. helyen szerepel.

   Sopron, Pécs és Eger után  az első tíz helyen sorrendben Hajdúszoboszló, Siófok, Balatonfüred, Hévíz, Szeged, Gyula, Zalakaros és Debrecen található.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!