Magyarország

2011.06.01. 19:30

Fidesz: a rendszerváltás egyik legnagyobb eredménye az önkormányzati struktúra kialakítása

<p>Budapest (MTI) - A Fidesz a rendszerváltás egyik legnagyobb eredményének tarja az önkormányzati struktúra kialakítását - reagált szerdai közleményében a Fidesz-frakció Pál Tibor szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára. A politikus azt mondta: a kormány cserbenhagyta az önkormányzatokat, és "szovjet típusú tanácsrendszert" épít ki.</p>

A frakció közleményében az áll: egyetértenek Pál Tiborral abban, hogy Magyarországon 2002 és 2010 között "a hibás kormányzás mellett" az önkormányzatok jelentették az egyetlen "tartópillért". Szerintük a szocialista-liberális kormányok évről évre több feladatot toltak át az önkormányzatokra, miközben a feladatok ellátásához szükséges forrásokat nem biztosították. Ezzel nyolc év alatt ezermilliárd forint hiány keletkezett az önkormányzati rendszerben. Az önkormányzatok tehát eladósodtak, nem tudták ellátni feladataikat, ezért jó néhány önkormányzat hitelfelvételre kényszerült - olvasható a közleményben.

    A Fidesz-frakció szerint a kormánynak és az Országgyűlésnek az a feladata, hogy az önkormányzatok számára ismét feladatukkal arányos, átlátható finanszírozási rendszert alakítson ki úgy, hogy eközben a lakossági szolgáltatások könnyebben és olcsóbban biztosíthatóak legyenek.   A kormány célja egy egymással összhangban működő államigazgatási és önkormányzati közigazgatás létrehozása. A területi közigazgatás átalakítása és a kormányhivatalok azt a célt szolgálják, hogy az állampolgárok számára valóban biztosítva legyenek az állami szolgáltatások - írják. 

Erős törvényességi ellenőrzéssel működnek az önkormányzatok

    "Pál Tibor számára talán újdonság, de az európai országokban erős törvényességi ellenőrzéssel működnek az önkormányzatok, az uniós csatlakozás előtt éppen ezt hiányolta Magyarországon az Európai Bizottság. A kormányhivatalok működését törvény szabályozza, talán ennek elolvasása Pál Tiborra is megnyugtatólag hatna" - áll a közleményben.     

Pál Tibor országgyűlési képviselő szerdán sajtótájékoztatón arról beszélt:  az a száznál több fideszes polgármester, akik a parlamentnek is tagjai, nem emeltek szót, amikor a kormány az idei költségvetésben 86 milliárd forintot vont el az önkormányzatoktól, tönkretette a közmunkaprogramot, megszüntette a településőrséget és leállította a panelprogramot. Ugyanígy hallgattak - folytatta a szocialista politikus -, amikor az új alaptörvény az önkormányzatok tulajdonát a nemzeti vagyon részévé sorolta, és a törvényességi felügyelet helyett ellenőrzést vezetett be, kormányhivatali beleegyezéshez kötve egyes önkormányzati döntéseket.

    A politikus az önkormányzati törvény koncepcióját úgy értékelte: a kormány "szovjet típusú tanácsrendszert" épít, korlátozza az önkormányzatok autonómiáját és a Fidesz pártstruktúrájához igazítja a közigazgatási, önkormányzati rendszert. Szerinte ezt támasztja alá, hogy a kormányhivatalok feladatokat vesznek át a helyhatóságoktól, miközben élükön nem választott vezetők, hanem politikai kinevezettek állnak, akik nem számon kérhetők.

    Pál Tibor úgy vélte: az önkormányzati önállóság csökkentésével a kormány a "demokrácia tornyának utolsó tartópillérét" bontja le.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!