Magyarország

2010.09.27. 16:34

Magyarok Nyilai - vádemelés Budaházy és társai ellen

<p>Vádat emelt az ügyészség a Magyarok Nyilai néven elhíresült, terrorcselekményekkel kapcsolatos ügyben. A Budaházy György és 16 társa elleni vádiratot, illetve a 24 ezer oldalnyi nyomozati iratot benyújtották a Fővárosi Bíróságnak.</p>

Mint ismert, a csoport tagjai a gyanú szerint Molotov-koktélokat robbantottak politikusok házainál, de egyikük lőtt rá például Hiller István családi házára is. A gyanúsítások között szereplő tucatnyi eset között van fővárosi meleg szórakozóhelyek elleni támadás, Csintalan Sándor megverése, illetve pártirodák elleni támadások is. A társaság célja az volt, hogy így befolyásolják a képviselők parlamenti döntéseit.

Terrorcselekmény bűntette és más bűncselekmény miatt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn benyújtotta a Budaházy György és 16 társa elleni vádiratot, valamint a nyomozás alatt keletkezett csaknem 24 ezer oldalnyi nyomozati iratot a Fővárosi Bíróságnak - olvasható az ügyészség közleményében. A főügyészség az ügy fő gyanúsítottját - Budaházy Györgyöt - terrorcselekmény bűntettével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével, mint felbujtót vádolja. A vádlottak többségének ugyancsak terrorcselekmény bűntette - illetve a Csintalan Sándor sérelmére elkövetett cselekmény kapcsán aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette és kifosztás bűntette miatt kell majd felelnie.

Az ügyészség szerint a vádlottak a bűncselekményeket a Budaházy vezette bűnszervezet tagjaként követték el "Katonai Parancsnokság" néven, az ő utasítására. A társaság huzamosabb ideig működött együtt, céljuk az volt, hogy támadásokat hajtsanak végre országgyűlési képviselők ellen, megfélemlítve őket és befolyásolva ezzel politikai döntéseiket.

Az ügyben 34 oldalas vádirat született, eszerint Budaházy 2007. elején hozta létre "Hunnia Mozgalom"-nak nevezett csoportját. Ugyanebben az évben, decemberben támadták meg Hiller István és Kóka János országgyűlési képviselők otthonait. Ugyanebben a hónapban a kuruc.info internetes közlemény jelent meg, amelyben figyelmeztették az összes országgyűlési képviselőt arra, hogy senki nem utolérhetetlen. Ugyancsak Budaházy György utasítására a csoport 2008 februárjában Cegléden, Dunaújvárosban, Rácalmáson, Gödön, Kunhegyesen, Sarudon hajtott végre hasonló, Molotov-koktélos támadásokat, szintén képviselők házai ellen. Ezzel az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény országgyűlés általi elfogadását akarták befolyásolni. 2009 áprilisában egy miskolci országgyűlési képviselő, egy Szigetváron lakó országgyűlési képviselő és egy adonyi országgyűlési képviselő házánál akartak futball labdába rejtett pokolgépeket tenni. A bombákat azonban nem tudták felrobbantani, ezt a ren dőrségnek sikerült megakadályoznia.

Nem ezek voltak az egyedüli támadások. A vádirat szerint az SZDSZ Budapest XI. kerületi székháza, az MSZP kispesti és kőbányai székházai, a "Vörös Csepel" nevű szórakozóhely, a Broadway-jegyiroda, az "Action Bár" nevű szórakozóhely, a "Magnum Fittnes Szalon", egy Szilvásy György tulajdonában lévő lesencefalui ingatlan, és a Hírt TV-s műsorvezető, Csintalan Sándor elleni támadás is a csoport számlájára írható.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint Budaházy Györggyel együtt összesen hárman vannak előzetes letartóztatásban. Hármójuk ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben, míg két társukat óvadék ellenében szabadlábra helyezte a bíróság.

- Független Hírügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!