Magyarország

2008.10.02. 19:43

Még mindig sok a német szemét az országban

<p>1400 tonna illegálisan behozott német szemét van még mindig Magyarországon. Azért gyűlhetett fel ennyi, mert mióta nincs határellenőrzés, sok cég szakosodott a más árunak álcázott szemét beszállítására. A német és a magyar kormány képviselői szemlét tartottak Kunbaján csütörtökön. A tárgyalások után úgy tűnik, hogy 500 tonnát hajlandóak a németek elszállítani.</p>

Összesen 4100 tonna szemét került 19 megyébe országszerte. Ebből 2700 tonnát már elvittek, maradt 1400. Még ebben a hónapban elvisznek újabb 500 tonnát, 900 azonban továbbra is marad.

A Csongrád megyei Mindszenten még 30 tonna német szemét van, a szomszédos Balástyán pedig 10 tonna. Egyik településnek sincs pénze arra, hogy saját erőből eltűntesse a szemetet, ezért a kormány fellépésében bíznak. Hevesi Tamás, Mindszent jegyzője is egy ilyen megegyezésre vár, mert mint elmondta: nincs pénzük a hulladék elszállítására.

A környezetvédelmi minisztérium most újabb szerződést szeretne aláíratni a németekkel, amelyben azt vállalnák, hogy az összes Németországból származó szemetet elszállítják, saját pénzükön. Bőhm András, az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség sajtóreferense elmondta: az előzetes hírek alapján a német hatóság 500 tonna visszaszállítását vállalta, de ezt még pontosítani fogják.

A két kormány képviselői csütörtökön Kunbaján tárgyaltak a szemét sorsáról. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium jövő hét elején jelenti be, hogy mi lesz a maradék 900 tonna szemét sorsa.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!