További nyolcszáz kamera vigyázza a biztonságot Miskolcon

Akt.:
A kamerák képei egy központba futnak be
A kamerák képei egy központba futnak be - © Fotó: ÉM-archív
Miskolc – Elkezdődik a térfigyelő kamerarendszer kibővítése az okos város program keretében.

A Modern városok program révén megkezdődhet a miskolci térfigyelő rendszer továbbfejlesztése. Ezt erősítette meg Kósa Lajos, a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős miniszter legutóbbi miskolci látogatása alkalmával.

Javuló biztonságérzet

A program részleteit Hubay György, az önkormányzat rendészeti bizottságának elnöke – a program felelőse – ismertette. Mint elmondta, az „okos város” program keretében lehetőség nyílt arra, hogy mintegy 1,6 milliárd forintból a kor követelményeinek megfelelő térfigyelő kamerarendszer épülhessen ki Miskolcon. „Biztos vagyok abban, hogy jelentősen hozzájárul a város lakói biztonságérzetének további növekedéséhez” – emelte ki.

Hubay György bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy a városvezetés Miskolcot az ország legbiztonságosabb településévé kívánja tenni. Ennek meg is vannak az eredményei, mert 2010 óta folyamatosan csökken és mára felére esett vissza a közterületeken elkövetett bűncselekmények száma.

Rendészeti alközpontok

„Korábban nem látott összegeket fordított az önkormányzat a közbiztonság javítására: 2010-ben 340 millió, 2015-ben 650 millió, 2016-ban több mint 700 millió, tavaly pedig több mint 1 milliárd forintot. – Rendészeti alközpontokat alakítottunk ki, és elkezdődött egy közös rendészeti diszpécserközpont kialakítása, ez lesz a főhadiszállása a Modern városok program keretein belül kiépülő, 800 kamerából álló rendszernek. A rendszer alapjaiban megváltoztatja majd a közrend védelmét.”

ÉM-SZB



Lillafüred.
BOON.HU






hirdetés