Apró hősök utazhattak az erdei kisvasúton

Miskolc – November 17-én a Koraszülöttek Világnapját ünneplik: Miskolcon rendhagyó módon, külső helyszínen rendeztek programot szombaton ebből az alkalomból. A Segíts Élni Alapítvány és az ÉSZAK­ERDŐ Zrt. közös szervezésében robogott a Koraszülött Expressz az apró hősökkel.

A Lillafüredi Állami Erdei Vasút szerelvényén csaknem kétszázan utaztak, a volt kis betegek, szüleik és az ellátó személyzet találkozójának helyszíne Lillafüred volt. Az Ökoturisztikai Központban sok program várta a kicsiket, volt arcfestés, közös horgolás és kisvasúti papírmakett-készítés. A résztvevőket zenekar is szórakoztatta és meglepésként megérkezett a Jégvarázs mese két szereplője, Elza és Anna. A szervezők tűzijátékos tortával, vendégváró falatokkal és forró teával is készültek.

– Ez a nap arról szól, hogy egy pillanatra megálljunk a rohanó világban és azokra a hétköznapi hősökre gondoljunk, akik a vártnál korábban születtek meg. Gondoljunk azokra az anyukákra és apukákra, az őket segítő orvosokra, nővérekre, akik velük együtt küzdöttek a nehéz napokban, hogy belőlük is egészséges felnőtt váljon – fogalmazott Bózsó Gyula, az ÉSZAKERDŐ Zrt. műszaki osztályvezetője, a program egyik szervezője.

ÉM



Lillafüred.
BOON.HU






hirdetés