Lehet kutyát sétáltatni, örökbe fogadni a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Akt.:
Lehet kutyát sétáltatni, örökbe fogadni a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Lehet kutyát sétáltatni, örökbe fogadni a Miskolci Állategészségügyi Telepen
Miskolc – Harmincharmadik alkalommal tartanak nyílt napot a Miskolci Állategészségügyi Telepen (Fonoda u. 16.). 2016. július 2-án, szombaton, 10 és 14 óra között várják ismét azokat, akik szeretnének megismerkedni az ittlévő állatokkal, szívesen sétáltatnak kutyát. Esetleg örökbefogadásra is gondolnak.

Az elkövetkező szombati nyílt napon az előrejelzések szerint ismét meleg, nyári idő várható. Ezért kérjük látogatóinkat, a sétát 10 és 12 óra közé tervezzék. A későbbi időpontban az állatok érdekében rövidítsék le a séta idejét, inkább hűsöljenek az árnyékban és legyen a program része a simogatás. Kérjük, a nyári melegben otthon is figyeljenek jobban a kutyákra, macskákra. Biztosítsanak neki ivóvizet és árnyékos helyet, többször nézzenek rá, játszani pedig az esti órákban játszanak velük. Zárt autóban se hagyják magukra kedvenceiket!

Most térjünk vissza a nyílt naphoz: ha a nálunk töltött idő alatt egy-egy kutyus megtetszik és gondoskodni kívánnak róla, akkor most is örökbe fogadhatják. Minden kutyánkról elmondható: aranyos, kedves, okos és csak úgy adjuk oda új gazdájának, ha egészséges, megtörtént az orvosi vizsgálata, veszettség elleni oltással és mikrochippel van ellátva.

Jelenleg 71 telepünkön elhelyezett ebünknek, valamint 16 macskánknak keresünk végleges otthont. Várunk minden jó szándékú megkeresést és partnere leszünk minden felajánlott együttműködésnek, amelynek eredményeként legalább olyan sikeres lehet a most szombati nyílt nap, mint volt az előző, amikor 15 állatnak találtunk ideiglenes vagy végleges otthont. Azóta bekerült állataink száma 7 kutya és 2 macska.

Kérünk minden kedves állatbarátot, legyenek segítségünkre, hogy állataink – köztük folyamatosan érkező gazdátlan macskáink – továbbra is szép számmal találjanak hűséges gazdára.

Az előző nyílt napon 44 látogatót üdvözöltünk. Egyre több, számunkra eddig ismeretlen állatbarát érdeklődik programunk, tevékenységünk iránt. Reméljük, őket is rendszeresen köszönthetjük telepünkön. Örömünkre szolgál, hogy nyílt napunk első segítői továbbra is megtisztelnek jelenlétükkel.

Továbbra is szívesen fogadunk adományként ügyességi, mozgató pálya megépítéséhez szükséges anyagokat. Ezen kívül várunk finom fűrészport a macskák almozására, valamint az állatok etetésére alkalmas edényeket.

Köszönjük a telepen elhelyezett állatok számára eddig felajánlott adományokat és a segítő közreműködést.

Várunk minden kedves ismerős és ismeretlen állatbarátot, hogy együtt segíthessünk!

A gazdira váró állatainkat megtekintheti – fotókkal együtt – honlapunkon. Keresse fel Facebook oldalunkat is!

– Dovák Bertalanné, Miskolci Állategészségügyi Telepvezető –



További hírek a Miskolc hírei kategóriából