19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét – Az eső sem volt akadály a Jabil 1/3 Maratonon

Akt.:
Az eső sem volt akadály a Jabil 1/3 Maratonon
Az eső sem volt akadály a Jabil 1/3 Maratonon
Tiszaújváros – A Jabil 1/3 Maraton elnevezésű pénzdíjas utcai futófesztivál jelentette az első igazán sportos programját a Tiszaújvárosban, július 15-23. között megrendezendő 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhétnek.

A rendezvénysorozat Jabil-napjának reggelén országos RC modell találkozó volt a Dísztavon és környékén.

A futóverseny rajtja előtt meglehetősen komoly eső ijesztett rá a több, mint 400 tagú mezőnyre, de a kezdésre elállt az égi áldás, így a futáshoz ideálisnak nevezhető időjárás várt a hazai és külföldi sportemberekre, akik azonban később is kaptak a „jóból”.

A 14 km-es női versenyben a debreceni Gulyás Vera rajt-cél győzelmet aratott, míg a férfiaknál szintén a hajdúsági fővárosból érkezett Ottman Nebil a táv második felében biztosította be első helyét.

Győztes-szavak

Gulyás Vera: – Igazából azért sikerült ilyen jól a mai futásom, mert nem volt 38 fok, mint 3-4 éve, amikor utoljára jártam itt. Többet is edzettem, a felkészülésem is teljesebb volt.

Ottman Nebil: – Erős edzésnek szántam, teljes erőből futottam. Kicsit zavaró volt az eső, de még mindig jobb ez, mint a kánikula. Győzni jöttem, elégedett vagyok az időeredményemmel is

Az először a versenyprogramban szerepelő 2×7 km-es váltót a tiszaújvárosiak válogatott triatlonosai, Lehmann Csongor és Lehmann Bence, azaz a Lehmann Brothers nyerte meg.

A JABIL 3próba elnevezésű szabadidősport eseménysorozat befejező számát is jelentő eseményen 7 és 3,5 km-es egyéni, valamint 4x,35 km-es váltó számot is meghirdettek.

Eredmények

14 km, férfi egyéni: 1. Ottman Nebil, 44:36 perc, 2. Gergor László, 45:31, 3. Hankó Dávid, 45:45, 4. Balogh Bence, 46.04, 5. Nagy Tamás, 47.10, 6. Büki Ádám, 48:13

14 km, női egyéni: 1. Gulyás Vera, 50:53, 2. Staicu Simona, 53:58, 3. Kiss Ágnes, 56:23, 4. Pap-Csákvári Judit, 1:02:00 óra, 5. Nyitrai Katalin, 1:03:19, 6. Sávolyi Sára, 1:04:38.

(Részletes eredmények a www.evochip.hu oldalon)

Hivatalosan megnyitották a Nagyhetet

A futóverseny után tartották meg a Főtéren a 19. MOL Petrolkémia Triatlon Nagyhét hivatalos megnyitó ünnepségét, melyen a Tiszaújvárosi Derkovits Fúvószenekar és Majorett-csoport tartott látványos bemutatót. Az egybegyűlteket elsőként Márkus Balázs, a szervező bizottság társelnöke üdvözölte, aki mindenek előtt gratulált a Jabil 1/3 Maraton zord időjárás ellenére is nagyszerűen helytállt valamennyi célba érkezőjének. – Minden évben igyekszünk tartani, sőt emelni a rendezvények színvonalát, bízunk benne, hogy ez idén sem lesz másként – fejezte ki reményét Márkus Balázs.

– Akkor lesz igazán sikeres az idei Nagyhét, ha a város lakói és az ide látogató vendégek is aktívan vesznek részt az eseményeken – hangsúlyozta Lehmann Tibor főrendező, a Tiszaújvárosi Triatlon Klub elnök-vezetőedzője. – Azt gondolom, hogy az esetleges apró kellemetlenségeket nagyon sok jó programmal, sportolási, szórakozási lehetőséggel bőven kompenzáljuk.

dr. Fülöp György, Tiszaújváros alpolgármestere örömét fejezte ki a Marisol Casado asszony, a Nemzetközi Triatlon Szövetség elnöke, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja által az eseménysorozat műsorfüzetében megfogalmazott, a várost méltató gondolatai miatt. Véleménye szerint az elismerés a rendezőké, az önkénteseké, de az igazi dicséret a tiszaújvárosiaké. – A triatlonnak, annak meghonosítójának , dr. Márkus Gábornak és családjának, valamint a Lehmann-családnak is nagyon sokat köszönhet a város, hiszen nélkülük nem kerültünk volna fel a sportág világtérképére – fogalmazott az alpolgármester. – A tiszaújvárosi önkormányzatot is inspirálják a sportág, a rendezvények sikerei, melynek eredményeként idén újításként kialakítottunk egy szelfi-pontot a szökőkút mellett. A hatalmas „Tiszaújváros” –felirathoz raklap-bútorokat telepítettünk, annak érdekében, hogy aki arra jár, még inkább otthon érezze magát. Ezen kívül nyáron, a Főtéren ingyenes wi-fi szolgáltatást biztosítunk mindenki számára.

– Fiatal városként mindig igyekeztünk olyan dolgokat csinálni, ami tartást ad az itt élő embereknek – ezt már Bráz György, Tiszaújváros polgármestere, a szervező bizottság társelnöke mondta megnyitó beszédének elején. – Az első olyan dolog, amire büszkék lehettünk, az a gazdaság volt. Több, mint két évtizede a triatlonra is nagyon büszkék lehetünk. dr. Márkus Gáborral annak idején sokat beszéltünk arról, hogyan léphetünk ki Európába, a világba, hogyan lehetne működtetni egy ilyen sorozatot. Gábor, aki sajnos már negyedik éve nem lehet közöttünk, tetteivel, kitartásával, és óriási munkával hozzásegített bennünket ahhoz, hogy idén már a 21. világkupán szurkolhassunk együtt!

A nap zárását Tóth Vera és Tóth Gabi nagykoncertje jelentette.

Folytatás vasárnap

A vasárnapi folytatásban a Bogratlon Bográcsfőző Fesztivál, az evezősverseny, majd este a nagyszínpadon a „Bill és Hobo újra együtt” szuperprodukció jelenti a főbb program-elemeket.

A Triatlon Nagyhét részletes programja itt található >>>

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Lakóhelyem.
BOON.HU






hirdetés