Kultúra

2016.04.10. 21:31

A lényeg: lengjen a szakáll, szóljon a rock!

Miskolc, Bükkábrány - A szakállat könnyebb volt megszokni, mint a mozdulatokat ellesni – vallja a ZZ Copy.

Miskolc, Bükkábrány - A szakállat könnyebb volt megszokni, mint a mozdulatokat ellesni – vallja a ZZ Copy.

Persze azért nem csak ennyi volt Magyarország ZZ Top tribute zenekarát megalapítani. Ahogy Csatáry Attila, a zenekar gitárosa meséli, mindhármuk mögött volt már zenei tapasztalat, de civil egzisztenciával is rendelkeztek, így elvetették azt, hogy saját zenéket játszó zenekarként próbálkozzanak, helyette egy tribute banda alapítása vetődött fel. Olyan zenekart kerestek, amelyiknek ismertek a zenéi és kihívást jelent a színpadra állítása.

Így vetődött fel a ZZ Top, hiszen dallamos, széles rétegeket elérő és ismert dalokkal rendelkeznek. De a fiúk nemcsak egy „egyszerű” tribute zenekart szerettek volna életre hívni, amely eljátssza egy másik zenekar dalait, hanem egy komoly színpadi show-ban gondolkodtak, ami teljesen visszaadja egy ZZ Top-koncert hangulatát és külsőségeit is. Saját bevallásuk szerint úgy készülnek egy koncertre, mint egy színházi előadásra, ahol minden részletnek stimmelnie kell. Ez olyannyira jól sikerült, hogy egy tokaji fellépés után egy lengyel társaság csápolta végig a koncertet, majd elmesélték, egy héttel korábban voltak ZZ Top-koncerten és a ZZ Copyn ugyanúgy érezték magukat, szinte különbséget se láttak.

Csatáry Attila azt is elárulta, hogy bár a szakállat sem volt egyszerű megszokni, de a zene és a színpadi mozgás sem egyszerű, sőt! Ahogy mondja, a zenét egészen másképpen játsszák a tengerentúlon, mint nálunk, a színpadi mozgásban, létben pedig Bill­y Gibbonsék annyira zseniálisak, hogy örökké csak tanulni lehet tőlük.

A ZZ Copy eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kapott a közönségtől, és számtalan rendezvényen megmutathatták már magukat. Megyénkben is visszatérő vendégek, legközelebb május 28-án Bükkábrányban, az Ősfa Fesztiválon lobogtatják meg a szakállukat és csapnak a húrok közé.

- ÉM-HI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!