Kultúra

2010.06.27. 05:10

Több mint százezren Rod Stewart Kapcsolat-koncertjén

<p>Budapest - Több mint százezren látták élőben Rod Stewart-ot az idei, immár 14. Kapcsolat koncerten a budapesti 56-osok terén szombat este. A skót származású, 65 éves énekes egy óra negyven percen keresztül ontotta a slágereket.</p>

Stewart pontban 8 órakor kezdte koncertjét, majd karrierjének szinte minden nagy slágerét előadta. Elhangzott többek közt a "Sailing", a "Forever Young", a "Downtown Train", a "Rhythm Of My Heart" vagy a "Have I Told You Lately (That I Love You)". Az énekes többször is dicsérte a magyar közönséget, miközben háromszor átöltözött, háttérénekesnői szórakoztatták a tömeget.

Rod Stewart immár harmadszor járt Magyarországon, legutóbb öt éve adott koncertet nálunk - szombaton egyébként közvetlenül a fellépés előtt érkezett Budapestre. A nagy focirajongó énekes most tucatnyi labdát is kirúgott a közönség közé, ezzel bizonyítva, hogy még mindig ért a jó rúgáshoz.

Az egy óra negyven perces koncert végén Rod Stewart a Baby Jane című dallal köszönt el a közönségtől, majd rögtön haza is utazott. A Kapcsolat koncertek végén megszokott tűzijáték ezúttal elmaradt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!