Vegyész RC: Nem tudtak egy szettet sem „csípni”

Vegyész RC: Nem tudtak egy szettet sem „csípni”
Kazincbarcika – A kassaiak elleni győzelem után a házigazda volt a barcikaiak ellenfele.

Szombaton a Vegyész RC Kazincbarcika gárdája a horvát Mladost Zagrebbel találkozott a zábrábi Közép-Európa Liga, a MEVZA-­torna utolsó napján. A borsodi együttesnél ezúttal nem kapott szerepet Szabó D., mégpedig taktikai okok miatt, a kezdőben így Árva jutott szóhoz. Egyik csapat sem tudott komolyabb előnyt kiharcolni az első szettben: az első technikainál a VRCK, a másodiknál a Mladost állt jobban. Aztán a hazaiaknak sikerült meglépniük néhány ponttal, de ezt Toronyaiék ledolgozták. Ebben a felvonásban Juhász centerben volt erős, azonban akadt egy-két „halványabb” teljesítmény a magyar oldalon. A hajrában megint a Zagreb volt magabiztosabb, valamint szerencsésebb (nem érdemtelenül) és Sedlacek vezetésével meg is nyerték az első szettet (25-21).

Biztosan őrizték

A térfélcserét követően sem változott a játék képe: nem javult a VRCK fogadása, ezért Blázsovics állt be, de a jól fogadó Zagreb feladója ügyesen szétosztotta a labdákat, az ütői többször egy, vagy még nem teljesen összeállt kettes blokkal szemben ütöttek. A horvátok jól mezőnyöztek, fogadásban is eredményesek voltak, így biztosan őrizték, sőt növelni is tudták előnyüket (25-15). A harmadik játszma szintén szorosan indult, volt hiba itt is, ott is, és egy jó VRCK hármas blokk után úgy tűnt, meglepheti a Kazincbarcika a Zagrebet. A kétszettes hátrány ellenére sem adta fel a borsodi alakulat, amely szorosan ott volt ellenfele nyomában. Azonban a fogadás ezúttal sem ment a vendégeknek és két állásban is beragadt a Vegyész. A Mladost pedig van annyira jó csapat, hogy ezt ne hagyja kihasználatlanul, hozta a papírformát, és ezzel együtt szettveszteség nélkül megnyerte a találkozót (25-16).

A VRCK előtt még van egy torna: január 27–28-án Bleiburgban szerepelnek, ahol a szlovén Kamnik és a házigazda osztrák Aich/DOB lesz az ellenfél. A Vegyész jelenleg az 5. helyen áll a 11 csapatos ligában.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

Mladost Zagreb (horvát) – Vegyész RC Kazincbarcika
3:0 (21, 15, 16)

Zágráb, 200 néző. V.: Valentar, Skudnik (szlovének).

Zagreb: Mitrasinovic, Prlic, Sedlacek, Dukic, Krnic, Marelic. Csere: Sarcevic (liberó). Vezetőedző: Ljubomir Travica.

VRCK: Páez, Milev, Banai, Árva, Mészáros, Juhász. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Dudás (liberó), Toronyai, Gebhardt N., Kozsla, Blázsovics. Vezetőedző: Daniel Oravec.

Ljubomir Travica: – Fegyelmezettek voltunk, megérdemelten nyertünk egy újabb rangadót.

Daniel Oravec: – A röplabda nyitással kezdődik, fogadással folytatódik. Ezekben fölénk nőtt most a jó erőkből álló Zagreb.




Kazincbarcika.
BOON.HU






hirdetés