A sajószentpéteriek várva várják a 26-os elkerülőjét…

Akt.:
A sajószentpéteriek várva várják a 26-os elkerülőjét…
Sajószentpéter – Egyelőre csak papíron létezik a sajószent­péteriek álma.

A Sajószentpéteren élők számára napi gondokat okozó 26-os út várost elkerülő szakasza a tervek ellenére eddig nem épült meg. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatból értesülhettek az érintettek, hogy a kabinet elfogadta az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programot (IKOP) és ezzel együtt az Európai Hálózatfejlesztési Eszköz (CEF), valamint hazai költségvetési források terhére megvalósuló közútfejlesztési projekteket, és ezek között a mostani uniós ciklusban nem szerepel az ominózus út.
Egy tavalyi megyei közgyűlési közmeghallgatáson egy kérdésre Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke jelezte, hogy a jelen uniós ciklusban a megyében 5,9 milliárd forint áll rendelkezésre alacsonyabb rendű utak építésére, korszerűsítésére, ebben a 26-os elkerülő nincs – nem is lehet – benne.

sajoszentpeter_26os_elkerulo_nyomvonal_boon_650

Zaj, rezgés, forgalom, balesetek

Egy 2015. évi forgalomszámlálás alapján naponta mintegy 17 ezer jármű halad át a Sajószentpétert kettévágó 26-os úton. Ebből 13 ezer fölötti a személyautók száma, de csaknem 300 busz, majdnem 1300 teherautó, közel másfél száz nehézgépjármű. Mindezeket kell elviselnie a városban élőknek. 2015 óta ráadásul csak romlott a helyzet a 26-oson, a forgalom tovább nőtt és sűrűn vagyunk kénytelenek hírt adni azon a szakaszon történt közlekedési balesetekről. Mindezeken túl egészségügyi statisztikák szerint növekedett a térségben a légzőszervi megbetegedések száma, amelynek okát szintén a növekvő járműforgalomra vezetik vissza.

Tervek, tervek, tervek

A tarthatatlan helyzet megszüntetése érdekében már évtizedekkel ezelőtt megkezdődött a Sajószentpétert, majd – ezt bővítve – a Kazincbarcikát is elkerülő 26-os szakaszok előkészítése, tervezése. Mint ismert, Miskolctól a sajóbábonyi elágazásig elkészült az út négysávúsítása, és az elágazás és Sajószentpéter között úgy félúton épült egy körforgalmú csomópont, amelynek – fura módon – csak két kijárata van, azaz nem tölti be a klasszikus körforgalom szerepét. Az ok: a tervek szerint innen ágazna el a 26-os elkerülő szakasza.

Az bizonyos, hogy hosszú időn át az első számú útépítési elképzelések között szerepelt a 26-os elkerülője. Tíz évvel ezelőtt két ütemű kiemelt projektként tartották számon és 2010-ben az építési engedély is kézben volt. A konkrét útépítés azonban továbbra is csak terv maradt, és arról volt szó, hogy néhány év csúszással, 2016–17-re mégiscsak megépül az elkerülő út. Mint megtudtuk, 2013-ban befejeződött a terület régészeti feltárása is.

Nincs a listán

Kétségtelenül költséges építkezésről van szó, hiszen a nyomvonalat a Miskolc–Ózd-vasútvonal és a Sajó folyó is keresztezi nem is egyszer. Arról is szó volt, hogy az elkerülő megépültével a forgalomtól felszabaduló régi kazincbarcikai szakasz egy részét megvásárolná a BorsodChem Zrt., hogy ezzel is értékes ipari területekhez jusson. Tervek, szándékok tehát voltak, vannak. Sőt, a 26-os nyomvonalán fekvő más települések – Vadna, Dubicsány, Putnok – elkerülésére is készültek előzetes tervek. A kormány jelen ciklusbeli terveiben nem szerepel az út megépítése.

– Szaniszló Bálint –


a-demonstracion-foto-maganarchivum
Sajószentpéter - A Demokratikus Koalíció sajószentpéteri szervezete demonstrációt tartott annak érdekében, hogy épüljön meg a 26-os főút Sajószentpétert elkerülő szakasza. A szervezet képviseletében dr. Takács András elmondta, ez a második alkalom, hogy felhívják az illetékesek figyelmét a 26-os ...

Gúr Nándor országgyűlési képviselő tájékoztatta a sajtó képviselőit
Kazincbarcika, Sajószentpéter - Aláírásgyűjtésbe kezdett az MSZP kedden, az íven az a kérdés szerepel: akarja-e ön, hogy a Sajószentpétert és Kazincbarcikát elkerülő út építése haladéktalanul megkezdődjön. Az okokról Gúr Nándor országgyűlési képviselő tájékoztatott kedden a Sajószentpéter-tábláná...



Kazincbarcika.
BOON.HU






hirdetés