2015.08.28. 15:18
Buszbaleset és pincetűz Miskolcon
Miskolc - Versenyben is bemutathatták tudásukat a lánglovagok a tűzoltók országos vetélkedőjén.
Miskolc - Versenyben is bemutathatták tudásukat a lánglovagok a tűzoltók országos vetélkedőjén.
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tizedik alkalommal rendezte meg a tűzoltók országos szakmai vetélkedőjét, amelynek idén Miskolc adott otthont három napon át.
A látványos vetélkedőn a tűzoltók csapatban és egyénileg is próbára tehették, bemutathatták azon tudásukat, amellyel a mindennapokban emberi életeket és anyagi javakat mentenek. Az elméleti rész mellett a versenyzőknek modellezett műszaki mentési és tűzoltási gyakorlatok teljesítésével is bizonyítaniuk kellett rátermettségüket, a tűzoltógépjárművek vezetőinek pedig vezetéstechnikai pályán kellett helytállniuk.
Szimulált baleset
A háromnapos versenyen azon hivatásos tűzoltó-parancsnokságok tűzoltói vettek részt, akik a verseny megyei fordulóján a legjobbnak bizonyultak. A hivatásos tűzoltók mellett létesítményi, önkéntes és önkormányzati tűzoltók is részt vettek a bajnokságon.
Az első napon az elméleti tudásukról adtak számot a versenyzők, majd a hivatásos csapatok gyakorlati feladataival folytatódott kedden a szakmai viadal. A versenyzőknek változatos helyszíneken kellett számot adniuk felkészültségükről, hiszen a buszbalesettől a mélyből mentésen át a pincetűzig számos kihívással találkoztak.
Az első kárhelyszínen „baleset történt”, egy autóbusz elgázolt egy kerékpárost, aki súlyos sérüléseket szenvedett és a jármű alá szorult. Ahhoz, hogy kiszabadíthassák, a tűzoltóknak meg kellett emelni a tömegközlekedési eszközt – ehhez egyesek hidraulikus, mások pneumatikus emelőeszközöket használtak. A buszból két másik embert is ki kellett menteni, az egyik súlyos fejsérülést szenvedett, a másik a lábán sérült meg.
Mélyből is mentettek
A második feladat során egy munkást mentettek mélyből, a „szerencsétlenül járt ember” egy hűtőtorony bontása közben zuhant le a torony alatti medencébe. Az egységek dugólétra és mentőkötél segítségével perceken belül szakszerűen kiemelték a bajbajutottat jelképező bábut és átadták a mentőszolgálat munkatársainak.
A harmadik helyszín műszaki mentési feladatával az elmúlt időszakban sokszor találkozhattak a kollégák, hiszen útakadályt kellett felszámolni, vagyis kidőlt fákat és leszakadt ágakat kellett eltakarítani az útból. Ennél a feladatnál a motoros láncfűrész kezelése került előtérbe, majd a leszakadt faágakat szimbolizáló fákat hordták el a csapatok kézi erővel.
A negyedik helyszín feltételezése szerint egy pincében munkavégzés közben tűz keletkezett, a lángok átterjedtek az épület emeletére is. A tűzoltóknak a füsttel telített helyiséget át kellett vizsgálni, az ott lévő sérültet és gázpalackot felhozni, majd az emeleten vízsugárral kellett célba lőniük. Utóbbi a lakórészben keletkezett tűz oltását szimulálta.
Szakértő versenybírók
Utolsó gyakorlati feladatként a gépjárművezetők bizonyították felkészültségüket a vezetéstechnikát tesztelő pályán. A versenybírók az egyes feladatoknál nemcsak azt figyelték, mennyi idő alatt végeznek a csapatok, hanem az alkalmazott szakmai fogások szakszerűségét, a biztonságos végrehajtást, valamint az információáramlást és a kommunikáció folyamatosságát is.
ÉM-SZB
Miskolc - A katasztrófavédelmi közösségi szolgálatteljesítés keretén belül a Szemere Bertalan, valamint a Miskolci Andrássy Gyula Szakközépiskola diákjai is részt vettek a X. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedőn, augusztus 26-án. tovább »
Miskolc - A hivatásos tűzoltóságok kategóriájában a Békés megyei város csapata nyerte az idei tűzoltószakmai verseny döntőjét, a legjobb nem hivatásos csapatnak pedig a Paksi Atomerőmű létesítményi egysége bizonyult. tovább »
Miskolc - A hivatásos csapatok gyakorlati feladataival folytatódott kedden a tűzoltók országos szakmai versenyének döntője. A versenyzőknek változatos helyszíneken kellett számot adniuk felkészültségükről, hiszen a buszbalesettől a mélyből mentésen át a pincetűzig számos kihívással találkoztak. tovább »
Miskolc - Hétfőn kezdődött és szerdáig tart az immár tizedik alkalommal megrendezett Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedő. tovább »