Interjú: Kiss Ádám & Ganxsta Zolee

Kiss Ádám, Béres Szabi és Ganxsta Zolee
Kiss Ádám, Béres Szabi és Ganxsta Zolee
Miskolc – A Szinva Rádió vendége volt Kiss Ádám, a “Dumaszínház” oszlopos tagja, akit Szabi kérdezett, valamint Ganxsta Zolee, akinek Márkypapa tett fel kérdéseket.

Szabi: Picit tekintsünk vissza a múltba Ádám, hogyan indult a humorista karriered?

Kiss Ádám: Egészen pontosan 2002 decemberében, 17 évesen javasoltam szalagavatónkon osztályfőnöknek, ha nem lenne probléma én inkább összefoglalnám egy tízperces műsorban, hogy mi történt az osztállyal hat év alatt, és nem táncolnék, hiszen mindenki azt teszi minden évben… Mit mondjak, nem is sikerült rosszul, így a társak is boldogok voltak, hogy elvittem a show-t és nem kellett táncolni. Emellett kosárlabdameccseket közvetítettem, főleg a rosszakat, mert megkértek, hogy ott van a mikrofon, beszéljek már bele, mert nem nagyon történik semmi. Aztán az lett belőle, hogy az emberek elkezdtek kosármeccsre járni, hogy hallgassák, mit beszélek. 🙂 Valahogy így kezdődött dolog.

Szabi: Idővel pedig jött Fábry és a Showder Klub..?

Kiss Ádám: Mint gyakornok kerültem először a tűz és Fábry közelébe,de akkor még szinte semmi dolgom nem volt… 2005/2006-ban mindezt párhuzamosan csináltam a Humorfesztivállal a Magyar Rádiónál,és Sándor eljött a döntőre, amit megnyertem, és csomót röhögött is rajta. Emlékszem másnap mentem be az RTL-be az “Esti Showderes” pólómban táblát tartani, és Aranyosi Peti mondta (Sanyinak) neki, hogy ez az a srác, aki nyert…A felvétel közben pedig teljesen váratlanul felhívott a színpadra, hogy improvizáljak, ő meg lement, hogy akkor most itt hagy engem, vigyem el a műsort… Így lépegettem előre a ranglétrán, táblás emberből bemelegítő ember lettem, ami nagyon jó volt, mert mire elindult a Showder Klub, addigra én ötvenszer kiállhattam 500 néző és 8 kamera elé, aztán még eggyel feljebb léptem, és író lettem a csapatban. Tehát amikor elindult a Showder Klub, akkor szépen elváltunk.

Szabi: A Dumaszínházban stand-up mellett sok más műfaj is jelen van?

Kiss Ádám: Helyettesítettem már Hajós Andrást a Duma Aktuálban,ez egy olyan műsor, amiben a Litkai Hadházi–KAP–Hajós–Wahorn-csapat reflektál a hírekre, tehát tulajdonképp egy ötfős Heti Hetes, azzal az egy különbséggel, hogy vicces. Van még a Duma Roast, amivel most turnézgatunk, Ganxsta Zolee az áldozat, azt nagyon szeretem, emellett van a Duma Slam és az önálló, páros és négyes stand-up-estek.

Szabi: Dumapárbaj? Milyen volt belekóstolni a filmezésbe?

Kiss Ádám: Nagyon nagy élmény volt! Ennél bővebben? 🙂 Életem egyik legszebb 3 hete volt amíg tartott a forgatás,mert belekóstoltam egy olyasmibe amit idáig nem csináltam. Kossuth-díjas színészek tövében azért magas volt a léc,de úgy érzem,hogy megugrottuk.

Márky press

Márkypapa: Kint van az új lemez, mit lehet tudni róla?

Ganxsta Zolee: Igen a “Tribute” lemez ami tulajdonképpen nekünk szól…Én is közreműködtem egy-két dalban, például a “Brains feat. Saiid (AKPH) feat. Ganxsta Zolee: Rossz Vér” címűben, vagy a Punnany Massif féle Való világban. Ez egy olyan lemez, amit én kitaláltam anno évekkel ezelőtt, hogy azt kéne csinálni mikor 20 éves lesz a zenekar, hogy húsz banda akiket mi tisztelünk, szeretünk, azok csináljanak meg 20 dalt a mi életművünkből szabadon választva,és úgy nyúljanak hozzá, ahogy akarnak,és ez szerintem így lett jó,hogy különféle előadók, különféle feldolgozásokat csináltak.

Márkypapa: Milyen volt a közönség reakciója?

Ganxsta Zolee: Nem az volt a cél, hogy csak rap dalok lesznek az albumon és én sem ezt ígértem, szóval aki csak arra számított, lehet kicsit meglepődött… Szerintem ez így lett érdekes és nagyon szerethető. Nagyon jók az eddigi visszajelzések a közönség részéről, de aki mégis mást várt az nem tudja miről beszéltünk..:) Ez egy “Tribute” lemez, amin más zenekarok saját ízre formálják a mi dalainkat. Hamarosan érkezik egy friss Kartel lemez is, hiszen már csináljuk a dalokat, az ismét rap cucc lesz.

Márkypapa: Argo 2?

Ganxsta Zolee: Az Argo 2-ben három dallal is jelen vagyunk, aminek nagyon örülünk, hiszen az első rész számunkra egy kultuszfilm. Megtisztelő volt rész venni benne. Bicskey Lukács barátunkat pedig sohasem feledjük el.

Köszönjük Srácok!