Mint arról már beszámoltunk, sürgősségi előterjesztésben került a miskolci önkormányzat idei utolsó, csütörtökön megtartott közgyűlésének napirendjére a ,,Javaslat a Miskolc-Diósgyőri Labdarúgó és Atlétikai Stadion rekonstrukciójának folytatására” címet viselő anyag, amelyet végül el is fogadtak a képviselők (27 igen, 0 nem és 13 tartózkodás mellett).
Ennek a határozatnak a legfontosabb tartalmi eleme, hogy az önkormányzat 800 millió forintos vállalásával 2009-ben folytatódik a diósgyőri stadion rekonstrukciója, amelynek során a beruházás koordinálását az önkormányzati tulajdonban lévő Miskolci Beruházó és Szolgáltató Kft. (MIBER Kft.) végzi.

A forrás
A 800 millió forintos önkormányzati forrás egy részét a gödör néven ismert, a diósgyőri sportingatlan területén lévő salakos labdarúgópálya eladásából befolyt összegből fordítanak a rekonstrukcióra, összességében 246 millió forintot, továbbá az önkormányzat 2009 évi költségvetésének terhére 150 millió forint jelenti a forrás egy másik részét, és ugyancsak a miskolci önkormányzat költségvetéséből, de már a 2010-esből pedig 404 millió forintot költenek a diósgyőri stadion felújítására.

A következő lépés
– Természetesen örülök, hogy a közgyűlés elfogadta az előterjesztést, így a jövő év elején megkezdődhet a munka a stadion rekonstrukció harmadik ütemében – mondta dr. Varga László, önkormányzati képviselő, a Diósgyőri Sportliget önkormányzati biztosa, aki arra a kérdésre, hogy vannak-e már látványtervek, a következőket válaszolta: – Az első lépés természetesen a terveztetés lesz, a 2004-es, az egész stadion felújításával kapcsolatban készült tervet kell elővennünk, és elkészíteni a szükséges tervmódosítást, de az is egy lehetőség, hogy új terveket készíttessünk. Ennek során juthatunk majd a most betervezett munkák látványterveihez, és ígérem, hogy mihelyst ilyen lesz a kezemben, azonnal nyilvánosságra hozzuk. Úgy vélem, hogy erre 2009 első negyedévében kerülhet sor, és tavasszal már a munkálatok is megkezdődhetnek. A különböző építési feladatok ütemezésénél elsőrendű szempont lesz, hogy a DVTK csapata a hazai mérkőzéseit a sorsolás szerinti időpontokban a Diósgyőri stadionban játszhassa le.

Az atlétikai pályáról
A közgyűlés által elfogadott határozat, illetve az ezzel kapcsolatos előterjesztésben nem sok szó esik a Diósgyőri stadionban a labdarúgópályát körülvevő rekortán atlétikai pályáról. Ezzel kapcsolatban a következőket mondta el dr. Varga László: ,,Az biztos, hogy az atlétikai pálya marad a jelenlegi helyén, jelenlegi állapotában, ugyanis a rekonstrukció a stadion ezen részét nem érinti.”
A tervezett munkák |
| - A meglévő állóhelyi szektorok teljes rekonstrukciója (acél tartószerkezet korrózió mentesítése, festése; vasbeton lemezek javítása, szükség szerinti cseréje) - A klubház két oldala melletti területen egy-egy új lelátószektor építése - A meglévő pályagép tároló és büfé lelátóinak tovább építése - A lelátószektorok arénabejárata fölötti összeköttetés új lelátószakaszokkal - A teljes stadion ülőszékekkel való felszerelése (kb. 10-12 000 ülőhely) - A klubházzal szemben lévő 5 lelátói szektor befedése - A lelátók alatti szociális blokkok, WC-k és büfék kiépítése - Új kivetítő, eredményjelző telepítése - Biztonsági, rendőrségi pont kiépítése - A stadion körüli közművek kiépítése - A stadion melletti gépkocsi parkolók kiépítése |
Kapcsolodó cikkek: