2010.01.19 13:30; Frissítve: 2010.01.19 13:30


B.-A.-Z. megye év sportolója 2009 – Keddtől egy héten át: döntő

B.-A.-Z. megye év sportolója 2009 – Keddtől egy héten át: döntő

Az Észak-Magyarország és a Borsod
Online az idén is meghirdette az Év
sportolója játékot.

Az Észak-Magyarország olvasói és portálnuk látogatói dönthetnek arról, hogy kik legyenek a 2009-es esztendő legjobb megyebeli sportolói, csapatai, edzője.

A játékot hét kategóriában hirdettük meg: a felnőtteknél a legjobb férfi-, nőisportolókra és csapatra, utánpótlásvonalon szintén a nemek legjobbjaira (leány, fiú) valamint csapatra lehet szavazni, illetve a legjobb edzőt is keressük.

Kétfordulós játékunk első köre hétfőn délben zárult, január 4-től január 11-ig az elődöntőben lehetett szavazni. Egészen pontosan hétfőn délig. Ugyanis ekkor lezárult az első forduló, így kora délután összeszámoltuk a voksokat, amelyek leadására háromfeléképpen nyílott mód. Lehetett szavazni portálunkon, lehetett küldeni sms-t, illetve lehetett az Észak-Magyarországból kivágott szelvénnyel is szavazni az elődöntőben.

A legnagyobb, a legszorosabb verseny az elődöntőben az utánpótlás fiúknál zajlott, csak érdekességképpen jegyezzük meg, hogy a hatos döntőről alig lemaradt Lalik Máté ennyi vokssal, mint amennyit kapott, négy kategóriában is az élen végzett volna. További érdekesség, hogy az elődöntőben a 128 versenyző közül négy olyan is akadt, aki nem kapott egyetlen szavazatot sem – közülük hárman az edzők közül.


Év sportolója férfiak: heten újrakezdték pénteken!

Zajlik is már a voksolás mindegyik kategóriában, az utánpótlás lányoknál, az utánpótlás fiúknál, az utánpótlás csapatoknál, a felnőtt nőknél, a felnőtt csapatoknál, az edzőknél ahogy kell, de nem így a felnőtt férfiaknál. Itt ugyanis leállítottuk a szavazást a Borsod Online-on, ugyanis az elődöntő szavazatainak összeszámolásakor hiba történt, Oláh Ákos eredményeit rosszul adtuk össze. Tovább a cikkre >>>


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Felnőtt férfiak – SZAVAZÁS!


Itt a döntő

Nagy örömünkre sokan vették részt eddig is a játékunkban, és választottak kedvenceket a hét kategória 128 neve közül. De a mezőny tegnap délután megrostálódott, így már csak 42-en várják a szavazatokat a döntőben. Ugyanis mind a hét kategóriában 6-6 sportolóra, csapatra, edzőre lehet voksolni a fináléban, ami kedden délben kezdődik és a jövő héten kedden, vagyis január 19-én 12 óráig tart. Fontos tudnivaló, hogy a döntőben a korábbi évek gyakorlatának megfelelően tiszta lappal indulnak a versenyzők, vagyis az elődöntőkben kapott voksok nem számítanak bele a végeredménybe. A finálé végén az lesz az egyes kategóriák nyertese, aki a legtöbb voksot kapja az egy héten át tartó szavazásban.


Szavazni lehet

Szavazni ezúttal is háromféleképpen lehet. A lapunkban megjelenő játékszelvénnyel, amelyet az Észak-Magyarország címére kell eljuttatni (3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3.), sms-ben (20/96-44-444), vagy a Borsod Online internetes hírportálon.


Az Év Sportolója 2009 – Döntő

2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Felnőtt nők


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Felnőtt férfiak


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Felnőtt csapat


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Utánpótlás leányok


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Utánpótlás fiúk


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Utánpótlás csapat


2009 – BOON – Az Év Sportolója – Döntő – Edző



A döntő résztvevői

Utánpótlás leány

Brogli Réka (kerékpár)

Forgó Fanni (műkorcsolya)

Gáspár Eszter (cselgáncs)

Hozdik Eszter (úszás)

Kiss Barbara (cselgáncs)

Nagy Cintia (birkózás)


Utánpótlás fiú

Bodonyi András (kajak-kenu)

Forgó Kristóf (műkorcsolya)

Juhász Bence (birkózás)

Lagzi-Kovács Bendegúz (birkózás)

Orosz Imre (súlyemelés)

Viola Viktor (kajak-kenu)


Utánpótlás csapat

Avasi Gimnázium, leány vívó csapat

Club Laguna-MISI, fiú úszás

Diósgyőri VTK, labdarúgás U9

Diósgyőri VTK, labdarúgás U11 (edző: Vitelki Zoltán)

Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika, leány grundbirkózás

MISI-Vadmacskák, leány kosárlabda


Felnőtt nők

Csepregi Gabriella (női futsal)

Karakas Hedvig (cselgáncs)

Nagy Nikoletta (súlyemelés)

Sebestyén Júlia (műkorcsolya)

Szőllősi Kitti (biatlon)

Zsigmond Száva (tájfutás)


Felnőtt férfiak

Deák Bárdos Mihály (birkózás)

Fekete László (kézilabda)

Mészáros László (fekvenyomás)

Láda Balázs (jégkorong)

Szatmári László (salakmotor)

Tőzsér Krisztián (birkózás)


Felnőtt csapat

Diósgyőri KC, férfi kézilabda

Mezőkövesdi KC, férfi kézilabda

Miskolc Steelers, amerikai foci

Miskolci Jegesmedvék JSE, jégkorong

Miskolci Vénusz-Szabadidőközpont, női futsal

Speedway Miskolc, salakmotor


Edző

Patócs Béla (vívás)

Repka Attila (birkózás)

Rosta István (kézilabda)

Janus Slaczka (salakmotor)

Slisz Béla (kajak-kenu)

Szűcs József (atlétika)



Az elődöntő eredménye

A helyezések után a versenyző neve mögött az összpontszám látható (zárójelben pedig sorrendben a Borsod Online-on, sms-ben és az ÉM játékszelvényen beérkezett voksokat tűntettük fel)


Utánpótlás leány

1. Forgó Fanni 256 (253+3+0)

2. Hozdik Eszter 224 (220+4+0)

3. Brogli Réka 185 (150+0+35)

4. Kiss Barbara 78 (46+19+13)

5. Nagy Cintia 61 (61+0+0)

6. Gáspár Eszter 39 (35+4+0)

7. Dubei Debóra 27 (27+1+0)

8. Bányász Zseraldina 17 (17+0+0)

9. Erdélyi Lilla 13 (13+0+0)

10. Nevelits Laura 11 (10+1+0)

11. Nagy Andrea 4 (4+0+0)

12. Éltető Daniella 2 (2+0+0)


Utánpótlás fiú

1. Lagzi-Kovács Bendegúz 256 (255+1+0)

2. Bodonyi András 250 (247+3+0)

3. Forgó Kristóf 239 (236+3+0)

4. Viola Viktor 226 (220+6+0)

5. Orosz Imre 198 (193+5+0)

6. Juhász Bence 196 (195+1+0)

7. Lalik Máté 181 (119+3+59)

8. Pongrácz Gergő 173 (142+8+23)

9. Bacsó Alex 147 (137+10+0)

10. Lerch Zsolt 88 (27+61+0)

11. Sütő Dávid 65 (48+17+0)

12. Zsebesi Bálint 51 (49+2+0)

13. Popovics Patrik 55 (55+0+0)

14. Sziklavári István 39 (20+6+13)

15. Mészáros Dávid 34 (34+0+0)

16. Pál Robin 29 (29+0+0)

17-18. Daher Michel 16 (16+0+0)

17-18. Debreceni Ádám 16 (16+0+0)

19. Kőrösi Ádám 13 (11+0+2)

20. Lavotha Oszkár 13 (13+0+0)

21. Stréer Tamás 1 (1+0+0)


Utánpótlás csapat

1. Diósgyőri VTK, labdarúgás U9 140 (138+2+0)

2. Diósgyőri VTK, labdarúgás U11 99 (99+0+0)

3. Pollack Mihály Általános Iskola, Kazincbarcika, leány grundbirkózás 69 (69+0+0)

4. MISI-Vadmacskák, leány kosárlabda 61 (61+0+0)

5. Club Laguna-MISI, fiú úszás 56 (56+0+0)

6. Avasi Gimnázium, leány vívó csapat 41 (41+0+0)

7. SUSI, Sárospatak, leány szivacskézilabda 26 (26+0+0)

8. Ságvári Endre Gimnázium, Kazincbarcika, leány amatőr kézilabda 24 (24+0+0)

9. Eötvös József Gimnázium és Szakközép Iskola, Tiszaújváros, fiú kosárlabda 23 (22+1+0)

10. MISI serdülő, leány kosárlabda 22 (22+0+0)

11. Miskolci VSC-MISI, serdülő judó 19 (19+0+0)

12. Zemplén Vízilabda Klub, fiú gyermek csapat 10 (10+0+0)

13. Albrecht-MVSC-MISI, leány röplabda junuior 8 (8+0+0)

14. Miskolc, III-IV. korcsoportos fiú csapat, gyorskorcsolya 4 (4+0+0)

15. TVK-Mali TK, fiú triatlon ifjúsgi 4 (4+0+0)

16. Fazekas-Istvánffy Általános Iskola, Miskolc, fiú grundbirkózás 2 (2+0+0)

17-19. Diósgyőri Gimnázium, leány atlétika váltófutás 1 (1+0+0)

17-19. Herman Ottó Gimnázium, fiú amatőr kézilabda 1 (1+0+0)

17-19. Serényi Gimnázium, Putnok, fiú amatőr kispályás labdarúgás 1 (1+0+0)

20. Bocskai István Gimnázium, Szerencs, fiú amatőr kosárlabda 0 (0+0+0)


Felnőtt nők

1. Csepregi Gabriella 56 (56+0+0)

2. Zsigmond Száva 41 (41+0+0)

3. Nagy Nikoletta 31 (31+0+0)

4. Sebestyén Júlia 22 (22+0+0)

5. Szőllősi Kitti 17 (17+0+0)

6. Karakas Hedvig 16 (16+0+0)

7. Walkó Andrea 13 (13+0+0)

8. Pallay Sándorné 2 (2+0+0)


Felnőtt férfiak

1. Oláh Ákos 162 (161+1+0)

2. Szatmári László 102 (60+38+4)

3. Tőzsér Krisztián 86 (71+11+4)

4. Fekete László 76 (70+5+1)

5. Láda Balázs 70 (67+3+0)

6. Deák Bárdos Mihály 49 (47+2+0)

7. Mészáros László 38 (38+0+0)

8. Boros Attila 28 (27+1+0) 

9. Bidlek Tamás 23 (23+0+0)

10. Balajti Ádám 22 (22+0+0)

11. Domonyik Gábor 16 (16+0+0)

12. Takács Péter 14 (14+0+0)

13. Benőcs Zoltán 13 (11+2+0)

14. Török Dániel 11 (11+0+0)

15. Gyurkota József 9 (8+1+0)

16. Lázár Norbert 6 (6+0+0)

17. Bogár János 5 (5+0+0)

18. Jászkai Imre 4 (4+0+0)

19. Molnár Péter 3 (3+0+0)

20. Braun János 2 (2+0+0)

21. Tóth Demeter 1 (1+0+0)


Felnőtt csapat

1. Speedway Miskolc, salakmotor 283 (185+81+17)

2. Miskolci Vénusz-Szabadidőközpont, női futsal 74 (74+0+0)

3. Mezőkövesdi KC, férfi kézilabda 70 (64+5+1)

4. Miskolci Jegesmedvék JSE, jégkorong 67 (67+0+0)

5. Diósgyőri KC, férfi klzilabda 43 (41+2+0)

6. Miskolc Steelers, amerikai foci 31 (17+14+0)

7. Miskolc Steelers, cheerleader csapat 28 (28+0+0)

8. Miskolci Jégvirágok, műkorcsolya 23 (23+0+0)

9. Bőcs KSC, női kézilabda 19 (19+0+0)

10. Miskolci FE, férfi floorball 16 (16+0+0)

11. Diósgyőri VTK, labdarúgás 13 (13+0+0)

12. Mezőkövesdi SE, labdarúgás 9 (9+0+0)

13. TVK-Mali TK, triatlon 7 (7+0+0)

14-16. Bőcs KSC, labdarúgás 4 (4+0+0)

14-16. Kazincbarcikai VSC, sakk 4 (4+0+0)

14-16. Ózdi VFTC, férfi teke 4 (4+0+0)

17. Tiszaújvárosi Phoenix KK, félrfi kosárlabda 3 (3+0+0)

18. Tiszaújvárosi FC, labdarúgás 2 (2+0+0)

19. Borsod Volán SE, férfi asztalitenisz 1 (1+0+0)

20. Kazincbarcikai SC, labdarúgás 1 (1+0+0)


Edző

1. Slisz Béla 181 (181+0+0)

2. Szűcs József 173 (162+11+0)

3. Patócs Béla 158 (158+0+0)

4. Janus Slaczka 148 (108+40+0)

5. Repka Attila 88 (88+0+0)

6. Rosta István 87 (81+5+1)

7. Molnár Ágnes 67 (59+8+0)

8. Hatvani János 54 (54+0+0)

9. Zsigmond Tibor 34 (34+0+0)

10. Vitelki Zoltán 33 (33+0+0)

11. Kun Attila 25 (22+3+0)

12. Erdei János 23 (23+0+0)

13-14. Balogh Gabriella 22 (21+1+0)

13-14. Flórusz János 22 (21+0+1)

15. Benőcs Tibor 21 (16+5+0)

16. Fázold Henrik 14 (14+0+0)

17. Szegedi Máté 13 (7+6+0)

18. Tigyi József 9 (9+0+0)

19. Szöllősi István 7 (7+0+0)

20-22. Huszák Géza 5 (5+0+0)

20-22. Kovács Gábor 5 (5+0+0)

20-22. Pátrovics Géza 5 (5+0+0)

23-25. Juhász István 0 (0+0+0)

23-25. Gurgen Vardanjan 0 (0+0+0)

23-25. Tóth József 0 (0+0+0)




Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Sport
DKSK-MISI: A végén azért volt minek örülni
A női kosárlabda NB I/A 19. fordulójában a DKSK-MISI a Ceglédi EKK-t fogadta. tovább »
Férfi kézilabda NB I – Idegenben nyert a Gyöngyös
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - A Gyöngyös hat góllal nyert a sereghajtó Mezőkövesd vendégeként a [...] tovább »
Kikapott a Mezőkövesdi KC
Mezőkövesd - Szombaton este NB I-es férfi kézilabda mérkőzést játszottak a mezőkövesdi városi sportcsarnokban. tovább »
Magyar érmek a korosztályos karate Eb-n
Budapest/Baku, 2012. február 11., szombat (MTI) - Ezüstérmet szerzett Kapdebó Lóránd a karatésok korosztályos [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Debreceni siker a Szőnyi úton
Szeged, 2012. február 11., szombat (MTI) - A Debrecennek a BVSC vendégeként, a Szőnyi úton sem okozott gondot a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása