Ünnep

2024.05.17. 07:00

Megtelnek a szállások a pünkösdi hosszú hétvégén

Egy friss kutatásból az is kiderült, hogy régiónk is a kedvelt úti célok között szerepel.

Ujlaki Attila

Csónakázók a miskolctapolcai Csónakázó-tavon. Sok turista érkezik Miskolcra is az ünnep idején

Fotó: ÉM

Pünkösdkor közel annyian utazhatnak, mint húsvétkor a szallas.hu előfoglalási adatai szerint. Régiós összesítésben Észak-Magyarország és a Balaton térsége a legvonzóbb. Gyula, Siófok és Eger vezeti eddig a foglalási listát a településenkénti bontásban.

Vannak még helyek 

A teljes belföldi szálláskínálat 13 százaléka még elérhető volt pár nappal a hosszú hétvége előtt. Bágyi Péter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Osztályának elnöke, aki egyben a sárospataki Bodrog Hotel szállodaigazgatója elmondta a boon.hu-nak, hogy a régió szállodái még nem telítettek.

A vendégek kivárnak az utolsó pillanatokig, de nem érdemes, mert még ilyenkor egy-egy vendégéjszakát jobb áron tud megvenni a pihenni vágyó

 – mutatott rá. Azt is elmondta, hogy akkora forgalomra nem számítanak, mint egy húsvéti hosszú hétvégén, de vélhetően telt házas lesz a pünkösd is. 

Az utolsó pillanatig várnak

A nyári szünet előtt még egy hosszú hétvége kedvez az utazókedvűeknek: a pünkösdi hosszú hétvége közel annyira népszerű a Szallas.hu előfoglalási adatai szerint, mint a húsvét volt. „Mivel az idei évben különösen magas a last minute foglalások aránya, még a következő napokban a kereslet további élénkülésére számítunk” – mondta Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője. Gyula, Siófok és Eger vezet országos összesítésben a foglalások számát illetően. Toronymagasan a legtöbb vendégéjszakát Gyulára rögzítették, 33 százalékkal több vendégéjszakát töltenek el itt, mint a lista második helyezettjénél, Siófokon.

Régiónk a legnépszerűbb

Szoros a verseny a legnagyobb turisztikai régiók között. A foglalásokból legnagyobb arányban Észak-Magyarország (20 százalék) és a Balaton (18 százalék) részesül, de a dél-alföldi régió sincs sokkal lemaradva. Észak-Magyarországon Eger és Miskolc a legkeresettebb úti cél. A Balatonnál Siófok után Balatonfüred és Hévíz a legvonzóbb a Szallas.hu foglalási adatai szerint. A foglalások szállástípusonkénti megoszlása alapján az apartmanokat keresi a vendégek harmada. Vendégházat minden negyedik alkalommal, hotelt pedig a foglalások 23 százalékánál választottak. Panzióba a vendégek 14 százaléka foglalt. A több mint 16 ezer hazai szálláshelyet listázó oldalon a kínálat 13 százaléka foglalható még a pünkösdi hosszú hétvége előtt néhány nappal. A wellness-szálláshelyeknek már csak 26 százaléka foglalható a Szallas.hu-n. „Árak tekintetében széles a repertoár, de ha a vendég a Szallas.hu oldalt használja szálláskeresésre, a találati listaoldalt rendezheti ár szerinti növekvő sorrendbe, így az olcsóbb opciók kerülnek előre, vagy használhatja a kedvezmények szerinti rangsorolást is, így az akciós ajánlatokat látja legfelül” – tette hozzá a sajtószóvivő. A pünkösdi foglalások 77 százalékánál történt eddig online fizetés. A májusban előleget fizető, online fizetési opciót választó vendégek 29 százaléka használt SZÉP kártyát.

 

Országos toplista pünkösdkor a Szallas.hu foglalási számai alapján:

1. Gyula

2. Siófok

3. Eger

4. Budapest

5. Szeged

6. Pécs

7. Sopron

8. Balatonfüred

9. Nyíregyháza

10. Hajdúszoboszló

Észak-magyarországi top település lista pünkösdkor a Szallas.hu foglalási számai alapján:

1. Eger

2. Miskolc

3. Szilvásvárad

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!