2008.05.27 10:20; Frissítve: 2008.05.27 10:20


Orbán Viktor megijesztette a magyarokat

Orbán Viktornak, olyan botránnyal kell szembenéznie, amely hasonló ahhoz, amely két éve Gyurcsány Ferenc kormányfőt érte – írja Orbán Viktor megijesztette a magyarokat című, budapesti keltezésű tudósításában a cseh Hospodárské Noviny.

Gyurcsány két éve az MSZP vezetésének zárt körű ülésén beismerte, hogy a választás előtt hazudott a választóknak; Orbán most azt magyarázza, mi vár a választókra a Fidesz választási győzelme esetén – jegyzi meg a mértékadó prágai lap.

Ismerteti Orbánnak a zárt körű találkozón elhangzott kijelentéseit, s rámutat, hogy Gyurcsány és a szocialisták már a hét végén ellentámadásba mentek át, hangsúlyozván: kibújt a szög a zsákból.

A legutóbbi fejlemények “felerősítették” a magyar politikai színpad “groteszk jellegét”: a kisebbségi kormány bízik abban, hogy a jövő évi költségvetés jóváhagyását is túléli; az eddigi koalíciós szabaddemokraták egyre inkább ellenzékiként mutatkoznak; a jobboldali ellenzék szeretné jelentősen csökkenteni az adókat, de ugyanakkor ellenzi a szociális kiadások csökkentését.

Orbán kijelentését a nyugdíjak befagyasztásáról “kísérleti léggömbnek” lehet tekinteni – folytatódik a cikk. Mindez azt jelzi, hogy a következő választások előtt – legyen az előre hozott választás egy év múlva tavasszal vagy rendes választás 2010-ben – újra fel fognak pörögni az ígéretek, és a politikai pártok igyekezni fognak megnyerni a választók rokonszenvét.

Mégpedig pontosan úgy, ahogy azt két éve saját szocialista pártja vezetése előtt elmondott beszédében Gyurcsány beismerte – jegyzi meg a cseh üzleti és vállalkozói körökhöz közel álló Hospodárské Noviny.


Forrás: ma.hu
Orbán most mondta, vagy nem mondta?

„Sokaknak sok minden fog fájni” – idézte az állítólag Orbán Viktor szájából elhangzott szavakat az Index. A cikk állítása szerint a jóslat a Kéri László által vezetetett szeminárium zártkörű összejövetelén hangzott el.

„Nem hagyományos kormányzás lesz” – mondta Orbán Viktor a zártkörű rendezvényen. Az is elhangzott, hogy az állami nagyberuházásokat befagyasztanák, így a 4-es metró építését leállítanák, és az autópálya-építések kifizetéseit is blokkolnák.

Az Index úgy tudja, a Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy nincs ellenfele a jobboldalon, és miniszterelnökként pofonok kíséretében hazazavarná a Magyar Gárdát. Ráadásul Orbán Viktor

idiótának, bolondnak nevezte a jelenlegi miniszterelnököt.

  • „Két pofontól nem megyünk haza”  Gárda 2008.05.25.
  • Orbán Viktor: “Nem volt helyes”
  • Az okos történelmi párhuzam
  • Orbán leidiótázta Gyurcsányt
  • << vissza a BOON főoldalára


    Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Magyarország
    Hende: az afganisztáni misszió elismerést és presztízst szerzett Magyarországnak
    Kaposvár, 2012. május 25., péntek (MTI) - Hende Csaba szerint az afganisztáni misszió nemzetközi elismerést és [...] tovább »
    Eurovíziós Dalfesztivál – A Compact Disco csúcsot döntene
      Gulyás István, az MTI tudósítója jelenti: Baku, 2012. május 25., péntek (MTI) - Túlszárnyalná az [...] tovább »
    Bioetanol üzemet avatott Dunaföldváron a Pannonia Ethanol Zrt.
        Paks, 2012. május 25., péntek (MTI) – Évi 240 millió liter bioetanolt, és 175 ezer tonna [...] tovább »
    Budai Gyula: Magyarországon nincsenek föld-oligarchák
        Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Magyarországon nem léteznek föld-oligarchiák. [...] tovább »
    Cozma-ügy – Ítéletet hirdettek a garázdaság miatt indított perben
        Veszprém, 2012. május 25., péntek (MTI) - Ítéletet hirdettek a Marian Cozma meggyilkolása [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés