A tavasz és a nyár a böjtölés időszaka is egyben, csakúgy, mint a fogyókúrázásé. A kettőt azonban ne keverjük össze! Abban az esetben, ha hajlandóak vagyunk feladni rossz szokásainkat és van akaraterőnk, próbáljuk ki a böjtöt, de azt tartsuk észben, ez nem valódi fogyókúra – figyelmeztet Gerbovics Péter életmód tanácsadó.
– Néhány kilóval könnyebbek lehetünk ugyan a böjtölés után, de ha kizárólag fogyni szeretnénk, inkább táplálkozzunk egészségesen és mozogjunk. Az életmód váltást nem éppen böjttel érdemes kezdeni, sőt. A böjtölőknek számolniuk kell azzal, hogy gyors eredményt érhetnek el ugyan, de készüljenek fel: az eltávozott kilók nagy része a böjt után vissza fog térni. A böjt tehát csupán méregteleníti a szervezetet – és nem fogyókúra! Készüljünk fel arra is, hogy jó pár kellemetlenség is kísérheti: kezdetben fejfájás, hányinger, ingerlékenység lehetnek a kísérő jelenségek (a hosszabb böjtöknél néhány nap alatt elmúlik) – ínt a szakember.
A “MIÉRT nem sikerül Lefogynom?” c. könyv szerzője arra is felhívja a figyelmet: komoly kockázata van bizonyos böjttípusoknak, főleg betegségek esetén, ezért ha valamilyen egészségügyi problémánk van, mindenképpen kérjük előtte szakember segítségét. Ha az életmódváltást tervezgetjük és ezentúl egészségesen szeretnék táplálkozni, illetve mozogni/sportolni, akkor pedig lehetőleg vegyük igénybe egy szakember segítségét, aki tanácsokkal láthat el bennünket.
Állítja a fogyás - olyan, amit meg is tartunk – nem a szervezet sanyargatásáról, a tápanyagok el/megvonásáról szól. Könnyebb módja is van a vágyott alak elérésének íme néhány kezdeti jó tanács is:
Alakformálás Alapelvei:
1. Ne könnyebbek akarjunk lenni!
2. Testzsír arányunk csökkentésére törekedjünk!
3. Étkezzünk rendszeresen, tervezetten!
4. Tartózkodjunk a szélsőséges fogyókúráktól!
5. Kerüljük el az üres kalóriákat, a junk food-okat.
6. Kerüljük az egyszerű szénhidrátok fogyasztását!
7. Fogyasszunk egészséges olajokat!
8. Az egészséges ételeket se vigyük túlzásba.
9. Táplálkozzunk kevesebb kalóriát fogyasztva!
10. Fogyasszunk étrendkiegészítőket a “diétás” szerek, élénkítők helyett!
11. Végezzünk zsírégető (aerob) testmozgást!
12. Az izomerősítést ne hanyagoljuk el!