2010.07.10 11:54; Frissítve: 2010.07.10 11:54


Ők a Fidesz polgármester-jelöltjei

Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya, hogy Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője legyen a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választáson – közölte a választmány szombati ülése után a kormánypárt ügyvezető alelnöke.

Kósa Lajos hozzátette: döntöttek a budapesti listáról és a megyei listákról, valamint a megyei közgyűlési elnökjelöltekről is.

A megyei jogú városok polgármester-jelöltjeiről ugyanakkor az országos választmány elnöksége csak a jövő hét folyamán hozza meg a végső döntést. Kósa Lajos hangsúlyozta: szinte mindegyik megyei jogú város polgármester-jelöltjével kapcsolatban egyetértés van. A korábban kérdéses települések közül példaként említette, hogy Nyíregyházán Kovács Ferencet javasolják, Miskolcon pedig Kriza Ákost.

A sajtótájékoztatón Tarlós István azt mondta: úgy érzi magát, mint a világbajnoki döntőn az a csapat, amelyik esélyesebb; “elbizakodottság nincs, optimizmus van”. Kérdésre beszélt arról is, hogy a választások eredménye dönti el, milyen formában kell együttműködni az ellenzékkel. Koalíciós kérdéseket nem érdemes addig feszegetni, amíg a közgyűlés összetétele nem ismert – tette hozzá.
- Független Hírügynökség -

<< vissza a BOON főoldalára


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Hamarosan elhagyhatja a kórházat a szívátültetésen átesett csecsemő
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Hamarosan elhagyhatja a kórházat az a három hónapos csecsemő, akin [...] tovább »
OGY – Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és [...] tovább »
Református zsinat – Bölcskei Gusztáv: az egyháznak választ kell adnia a válságra
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az egyháznak választ kell adnia arra a [...] tovább »
A Jobbik reméli, hogy nem lesz lex-Éger
    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Jobbik bízik benne, hogy az egészségügyi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés