Mint korábban beszámoltunk róla, egy felsőzsolcai önkormányzati képviselő feljelentése alapján nyomozás indult a Miskolci Rendőrkapitányságon gondatlan közveszélyokozás miatt. Milánkovics Ernő azért tett feljelentést, mert úgy érezte, mindenképpen tisztázni kell, terhel-e valakit büntetőjogi felelősség azért, mert az árvízgyakorlatilag letarolta Felsőzsolcát.
A feljelentő álláspontja szerint az árvízkialakulása, annak okai nem pusztán a természet ereje, hanem emberi mulasztás eredménye is, amiben szerepet játszhat az ártér beépítése, az M30-es autóút nem megfelelő megépítése, az árvízivédművek kiépítetlensége és a védekezésben tapasztalt hiányosságok. Ezek a képviselő szerint felvethetik a büntetőjogi felelősség kérdését, aminek tisztázását várta a hatóságoktól.
Milánkovics Ernő feljelentését a megyei főügyészségen tette meg – de mint munkatársunknak elmondta, eredménytelenség esetén más fórumokat is igénybe vette volna –, onnan helyezték át azt a Miskolc Városi Ügyészséghez, ahol először feljelentéskiegészítést rendeltek el, majd miután a beszerzett iratok alapján úgy látták, valóban történhetett bűncselekmény az ügyben, a nyílt nyomozás lefolytatásával a Miskolci Rendőrkapitányságot bízták meg. Dobi Tamástól, a megyei főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársától tudjuk: az ügy jelenleg is folyamatban van, tanúkihallgatások, szakértői véleménynek beszerzése mellett folyik az adatgyűjtés.
ÉM-SZP