A feltárt bronz tükörtartó és a bizánci aranygyűrű
Két miskolci fiatal kutató nevéhez fűződik mindez. Arday Zsolt történész és Szabó Győző régész az elmúlt hét elején feltehetően egy női csontvázra bukkantak Kazincbarcika határában, a Sajó-parton levő Boszorkányszögben, ahol a magyarok ősanyját keresik.
Szabó Győző régész arról tájékoztatta lapunkat: egyéves levéltári kutakodás után jutottak arra a következtetésre, hogy itt lehet Álmos vezér állítólagos nővére. Az ötletet egy barátjuk felfedezése szolgáltatta, aki fordítási hibát – a várandós szó kapcsán – vett észre az Anonymus történetében. Arra gondoltak: Álmos anyja talán már rendelkezhetett egy gyermekkel. Az itteni világháborús parkban sikerült behatárolniuk a sírt egy térkép alapján, ahonnan előkerült egy bronz tükörtartó és egy bizánci aranygyűrű. Ebből a kutatók úgy vélelmezik, hogy női nyughelyet találtak. A Boszorkányszög azon ominózus helyén, néhány tíz négyzetméternyi területen van egy kis kiemelkedés, halom, liget körülötte, ami jellemzően a különlegesebb temetkezésekre utal. Jelenleg erre az egy sírra koncentrálnak. Szabó Győző úgy nyilatkozott, hogy az engedélyeztetés folyamatban van. A régi leletek sajnos nem beszélnek – jelentette ki. A kormeghatározás ügyében is intézkedtek, egy pécsi szakértőt kértek fel.
Márk László, a Pécsi Orvostudományi Egyetem adjunktusa szerkesztőségünket arról tájékoztatta, hogy kémiai módszerrel, infravörös spektroszkópiával végzi a vizsgálatokat. Előzetes eredmény még egyelőre nincs, ez csak két hét múlva várható, de akkor már megközelítően 30-50 évre megállapítható majd a régészeti lelet időpontja.
Pásztor László, a kazincbarcikai önkormányzat képviselője elmondta, hogy már a nagyszülei is beszéltek a lelőhelyről. A szájhagyomány szerint a vasúti állomás környékén, a Szelesi-tónál az első világháborús szobornál lehet eltemetve Álmos vezér nővére, a sámán, ugyanúgy, mint Attila a Tiszában.
Bátyi Attilától, a barcikai önkormányzat kabinetének tagjától megtudtuk, hogy mobil vécét és sátrat vittek a területet lezáró őrzők számára.
Szvoboda László, a barcikai önkormányzat kommunikációs vezetője kint járt a helyszínen és látta a megtalált csontváz feji részét és bal kezét, de a kutatók csak rétegesen haladnak, centiméterről centiméterre. A teljes feltárás akár több napot is igénybe vehet. Minden olyan pozitív hírnek örül, ami Kazincbarcika jó hírnevét öregbítheti – hangsúlyozta.
B. Gy.