Mondta ezt azután, hogy kedden Bakondi György miniszteri biztossal tárgyaltak a károkat szenvedett települések polgármesterei. Ott az a döntés született: a bontásra nem, csak az újjáépítésre kapnak állami támogatást azok az otthon nélkül maradt árvízkárosultak, akiknek nem volt biztosításuk.
„A miniszteri biztos ezt a döntést a következőkkel indokolta: a kormánynak nem kötelessége a biztosítás nélküli állampolgárok segítése. És elsősorban a lakhatási feltételeket akarják biztosítani a rászorulóknak” – mondta el a szikszói polgármester. Aki nem ért egyet azzal, hogy a kormánynak nem kötelessége, hiszen a folyók állami tulajdonban vannak, ezek okozták a károkat, ezért azokat a tulajdonosnak meg kell térítenie – magyarázta.
A szikszói családok önhibájukon kívül kerültek ebbe a tragikus helyzetbe és méltán várnák a miniszterelnök által beígért támogatást – fogalmazott. Rendkívül méltatlannak és az emberek bizalmával való visszaélésnek tartja azt is, hogy a kormány elvégeztette a magáningatlanokban – Szikszón például 400 háznál – a kárfelmérést, és ezzel is illúziót keltve az emberekben: számíthatnak a magáningatlanokban történt károk megtérítésére – hangsúlyozta. Hozzátette: a jövőben mindent elkövet azért, hogy a károsultakkal közösen kikényszerítse a károk megtérítését a magyar kormánytól.
ÉM – SZR