Sokkoló, bazár és hatvanezer az útonállóknak

„A magunk mögött hagyott Bamako Rallyról akár háromszor ezer oldalas könyvet is írhatnánk – újságolta Halmi István, aki a Miracle Africa HGD csapat főnökeként kilencezerkétszáz kilométert vezetett a sivatagban. – Árkon és bokron keresztül mentünk öt országon át, csak érzékeltetésül: ötven méter aszfalt, aztán negyven méter murva, száz méter lisztfinomságú sóder, majd egy-két méter gödör és mindez a köbön. Hihetetlen, hogy célba értünk, amikor ott álltunk, Daubek Bencével egymásra néztünk és ezt mondtuk: velünk csoda történt.”

Nem fogytak le  
Arra a kérdésre, hogy mit ettek és ittak, hol aludtak, mostak, túrájukat miképpen úszták meg betegségek nélkül, vásároltak-e valamit és hogyan kommunikáltak, az eddig már több millió kilométert balesetmentesen megtett Halmi István így felelt: „Húslevest, rántott csirkét, sült burgonyát, uborkát és somlói galuskát fotón sem láttunk, a táplálék kiegészítőket, a vitaminokat és az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagokat tabletták formájában vettük be. Magunk sem hittük el, de igaz: egyszer sem voltunk éhesek és nem fogytunk le. Természetesen féltünk a betegségektől, a láztól, a hasmenéstől, a hányástól, a rovaroktól és a kígyóktól, de az oltások és a kiváló pálinkák megvédtek minket ezektől. Hálózsákban sátoroztunk és amikor találtunk egy bungalót, vagy hotelszerű építményt, akkor ágyat is láttunk. Egyszer, vagy kétszer volt alkalmunk arra, hogy az öltözékeinket mosószerrel fertőtlenítsük, a Szaharában ugyanis minden van, csak éppen víz nincs. Egyszer akartak kirabolni minket, az útonállóknak a béke kedvéért adtunk hatvanezer helyi picurkát, ennyivel beérték, így nem vettük elő a sokkolónkat. Nagy néha volt internet, ilyenkor gyorsan hazaszóltunk, hogy élünk, vagyunk, aztán hol fáztunk, hol felfőtt a fejünk. Még Marokkóban belefutottunk pár szatócsboltba, itt vettünk konzerveket, ahol meg árultak szuveníreket, begyűjtöttünk néhány pólót és bizsut: karperecet, nyakba akasztható füzért és helyi népművészeti alkotást. Amikor pedig itthon köhögünk és krákogunk, finom homok jön ki belőlünk, amúgy a szeretteinknek is ezt hoztuk kis üvegekben. Ami pedig a jövőt illeti: a társam, a szerelőként tízesre vizsgázott Daubek Bence máris benevezett a 2026-os futamra és azonban egyelőre nem mondtam neki igent.”

A képen: Halmi István és Daubek Bence pár afrikai szuvenírrel szerkesztőségünkben Fotó: Bujdos Tibor