Labdarúgás

2023.12.13. 18:39

Jól működik a bajnoki rendszer - Évzáró ünnepséget tartott a Magyar Labdarúgó Szövetség Vármegyei Igazgatósága

Miskolc - A hagyományos eseménynek szerda este a diósgyőri stadion nagyterme adott otthont.

Fotó: Vajda János

A sportág helyi ügyes-bajos dolgait irányító testület mintegy ötven képviselője – a bizottságok tisztségviselői és tagjai – előtt Tatárka József társadalmi elnök és Sajti Viktor igazgató mondott alkalomhoz illő beszédet. Először méltatták a válogatott sikereit, amelyek kisugároznak és jótékony hatást gyakorolnak a műfaj helyi életére is, majd értékelték saját munkájukat. Jónak tartották a három lépcsős bajnoki rendszert, ennek fenntartása révén ugyanis szűkebb pátriánk minden szegletében futballozhatnak a fiatalok és az idősebbek, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a klubokkal és a játékvezetői bizottsággal összefogva sokat kell tenniük a fegyelmezés terén. Több helyen előfordultak sportpályákra nem való jelenetek, ezeket kielemzik és abban bíznak, hogy az egyesületek képviselőivel összefogva jövőre elejét vehetik a nem kívánatos történéseknek. A hivatalos részt a fehér asztalnál követte az a baráti beszélgetés, amelyen már szóba kerültek a 2024-ben rájuk váró feladatok.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!