Szemesnek áll a világ

A világbajnokság látogatottságára nem lehet panasz: az esti programok gyakorlatilag telt ház előtt zajlanak. A műfaj sajátossága – az, hogy a sportágban kevésbé járatosok a „kakasülőkről” nehezen tudják követni a párhuzamosan zajló eseményeket – és a rekkenő hőség viszont néhány száz szurkolót sajátos dobásokra sarkalt.
Bent és kint  
Mivel a szervezők mindenre és mindenkire gondoltak, a hatalmas stadionban és környékén annyi kivetítőn lehet követni a történéseket, mint – kis túlzással írva – égen a csillag. A kamionnyi méretű képernyőkön pedig testközelből láthatók a küzdelmek: a szakavatott kommentátorok olyan információ özönnel látják el a nézőket, hogy egyenesen többet tudnak a versenyzőkről, mint ők saját magukról, ráadásul pedig az összes szám valamennyi fontos pillanatát azonnal sugározzák. Így néhány méterről bárki azt is megszámolhatja, hogy egy végső nyertes hány könnycseppet ejtett azt követően, miután a nyakába akasztották az aranyérmet.

Szóval azok, akik megelégelték a benti látványözönt, vagy egyszerűen elzsibbadt a lábuk, esetleg derékfájdalom jött rájuk, kifeküdtek a golfpálya minőségű fűre és ha jól helyezkedtek, akkor napmentes helyről, félcsupaszon, vagy éppen sapkában, de centiméterekről kémlelték a vágtázókat, a futókat és az ugrókat – ha pedig kiszellőztették magukat és megunták a heverészést, vagy ismét hatalmukba kerítette őket a helyszín varázsa, már mentek is be, mert „házon” belül bárki annyiszor járkálhatott, amennyiszer csak akart.