Labdarúgás

2023.05.06. 09:00

A presztízs több, mint a tét: Nyíregyháza – Diósgyőr

A keleti rangadón a szabolcsiaknak a bennmaradáshoz kellenének a pontok, a már bajnok ellen.

Tizenkét éve nyert a DVTK idegenbeli NB II-es bajnokit a Nyíregyháza vendégeként, a piros-fehér drukkerek hathatós támogatásával

Fotó: Iróczki Béla

A labdarúgó NB II 36. fordulójában, a már NB I-esnek és bajnoknak tekinthető Diósgyőri VTK labdarúgócsapata vasárnap 17 órától a Nyíregyháza SFC együttesének vendége lesz, Balmazújvárosban. 

Mivel a szabolcsi gárda stadionját építik, ezért ezúttal is kénytelenek albérletben játszani, ahogy azt tették tavaly is, a két együttes legutóbbi, a mostanival megegyező szereposztásában. Arra a találkozóra nem szívesen emlékeznek vissza a a diósgyőri drukkerek, mert az egykapuzás közben bevételezett kontragóllal, 1-0-s vereséget szenvedett a DVTK, és a meccs előtt még a bajnoki tabella élén álló piros-fehérek mélyrepülése tulajdonképpen ekkor kezdődött, ezt követően csúsztak le végül a táblázat harmadik helyére, és ragadtak be még egy évre a másodosztályba. 

Diósgyőri szempontból ettől sokkal jobb emlék a két csapatnak a kettővel ezelőtti NB II-es mérkőzése a Nyíregyháza pályaválasztásával, ugyanis akkor a bajnoki címért harcoló csapatok azonos pontszámmal várták a 2011. április 17-én lejátszott mérkőzést, amelyet a DVTK 3-2-re nyert meg, – több mint ezer szurkolója helyszíni támogatásával, – és ennek a sikernek is köszönhetően visszagyalogolt az élvonalba. 
Most ilyen nézőszámot nem tudnak produkálni a piros-fehér drukkerek, de csak azért nem lesz ezer fő feletti a létszámuk Balmazújvárosban, mert korlátozottan, 300 fővel lehetnek jelen a vendégszektorban. Ugyanis a rendező klub mindössze ennyi bilétát adott a diósgyőrieknek.

Az NB I-be első helyezettként visszakerülő diósgyőrieknek az elmúlt két hét végén mindig volt mit ünnepelni, előbb Kozármislenyben, az ott elért 3-2-es sikerrel a feljutást, április utolsó napján pedig, hazai környezetben, a Csákvár elleni 3-1-es győzelemmel a bajnoki elsőséget. Ez utóbbi begyűjtését követően – túl a Nyíregyháza SFC elleni presztízs győzelem megszerzése mellett – már csak a gólkirályi cím megszerzése lehet célja a piros-fehér gárdának, pontosabban a gólvadászok második helyén álló Lukács Dánielnek.

Ünneplés

– Volt egy kis ünneplés a bajnoki cím megszerzése után, de a játékosaink nagyon jól tudják, hogy még nincs vége a bajnokságnak, fontos mérkőzések következnek, ezért ezen a héten is végig profi módon készültek – nyilatkozta Kuznyecov Szergej, a DVTK vezetőedzője, majd így folytatta: – A lehető legerősebb csapatunkkal fogunk pályára lépni Balmazújvárosban, hiszen ezúttal is győzni szeretnénk. Nem dőlhetünk hátra, már csak a szurkolóink miatt sem. A csapaton azt láttam, hogy ők is tudják, mennyire fontos meccs következik, nagyon várják már a vasárnapi rangadót.

És persze várják azok a piros-fehér drukkerek is, akiknek a Diósgyőri szurkolói koordinációs iroda által elosztott jegyekből jutott. Ők azzal állnak majd fel a lelátóra, hogy leszurkolják a nyíregyházi tábort, akik csapatukat a bennmaradásért vívott harcban segítenék.

– Nehéz megmondani, hogy pontosan mit is játszik a Nyíregyháza – utalt az idény közbeni sokadik edző cserére a diósgyőri szakvezető. – Nemrég váltottak edzőt, jelenleg a sportigazgatójuk irányít, aki folyamatosan változtatja a kezdőcsapatot és a felállást, egyszer öt védővel állnak fel, máskor négy védővel, egyik meccsen 4-4-2 a felállásuk, utána 4-2-3-1. Sokat változtatnak, de ami állandó, hogy magas középcsatáraik vannak, akikre szeretik felívelni a labdákat. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés lesz, hiszen valószínűleg ők is nagyon készülnek.

A DVTK vezetőedzője azt is elmondta, hogy a műtéten átesett Eppelre nem számíthat, hogy az előző meccsen sérülés miatt lecserélt Szatmári játéka kérdéses, illetve, hogy Gera – aki sérülése miatt legutóbb február 20-án szerepelt bajnoki mérkőzésen – már a csapattal edz, és lehet, hogy 10-15 percre, csereként be tud majd szállni. 

A piros-fehérek keretének két fiatalja, Bényei és Jurek a jövő héten hétfőtől érettségizik, és emiatt nem biztos, hogy keretben lesznek. 

Várható kezdő

A DVTK várható kezdőcsapata: Senkó (Danilovic) – Farkas D., Viczián, Bárdos, Medgyes – Bertus (Bényei), Holdampf, Cseke – Lőrinczy, Lukács D., Obounet.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!