Még Dzsudzsák ellen is játszott

A labdarúgó megyei II. osztály Kelet csoportjának hét végéi, 11. fordulójában a pálházai csapat hazai pályán 4-1-es sikert aratott Mezőzombor felett. A hegyköziek jelenleg a 11. helyen állnak, 12 ponttal, azonban ha az őszi szezonból még hátralévő négy meccsen (Mádra utaznak még, de ezt követően fogadják majd Sátoraljaújhelyt, Megyaszót és Pácint is) elég jól szerepelnek, előrébb léphetnek. A meccs előtt a Pálháza FC elnöke, Kovács Barnabás köszöntötte Szabó Istvánt, a klub középpályását, 400. hivatalos mérkőzése apropóján.

– Jól esett ez a kis ünnepség – kezdte portálunknak adott nyilatkozatát a 42 esztendős labdarúgó. – Igazság szerint a négyszázadik találkozóm a 8. fordulóban megrendezett AVSE-Korláti Vikingek elleni idegenbeli csata volt, amelyet 3-1-re megnyertünk, és amelyen gólt is rúgtam, az elsőt. Utána Garadna érkezett volna hozzánk, akkor akartak köszönteni, viszont az a mérkőzés október 8-án elmaradt, így tolódott mindez két hetet, most játszottunk ismét itthon. Tehát már 402-nél tartok, azonban azt hozzá kell tenni, hogy ez a hivatalos statisztika, amely nem tartalmazza a korai meccseimet, ha ezeket is beszámítom, akkor 500 mérkőzés felett járok.

NB II-ben, NB III-ban

– Hívtak sok helyre, de nem akartam elmenni – tette hozzá Szabó István. – Visszagondolva az elmúlt bő harminc évre, rengeteg minden történt velem a pályán... Beugrik az egyetlen komoly sérülésem, az STK ifjúsági csapatának tagjaként eltört a sípcsontom, 1998 tavaszán a Felsőzsolca elleni mérkőzésen. Pár nap különbséggel a híressé vált Nagy Sándor-féle belépő után, amikor a diósgyőri futballista eltörte az újpesti Véber György lábát. Szerencsére ebből gyorsan felépültem, és utána elkerültek az ilyen-olyan bajok, azért is lehetek még a pályán.

Ha már szóba került a múlt, mesélt még az alábbiakról is a pálházaiak játékosa.

– Megadatott, hogy az Újhellyel megjárjam az NB II-t, ami 2003/2004-ben a harmadik vonalnak számított, aztán pedig az NB III-ban is a klubnál voltam 2004 és 2007 között – sorolta Szabó István. – A BVSC-nek még gólt is rúgtam 2004. májusában, itthon, 3-3 lett a végeredmény. Olyan klubok voltak akkor a mezőnyben, mint a Makó, az Orosháza, a Gyula, a Kazincbarcika, a Putnok, a Karcag, a Soroksár, vagy éppen a Salgótarján... Akkor, 2004-ben, szeptemberben a 108-szoros válogatottságig jutott Dzsudzsák Balázs ellen is játszottam, aki akkor kölcsönben szerepelt az NB III-as Létavértesben. Kikaptunk tőlük 3-0-ra.

A saját világukban

Szabó István kora révén ,,jogosult" arra, hogy összevesse a jelenlegi labdarúgást, a miliőjét, a 90-es évek környezetével.

– A foci szerete még most is olyan bennem, mint akkor volt – közölte. – Más közegben szocializálódott a korosztályom, anno volt alázat egymás iránt, a csapatunk iránt, a játék iránt, ez most már szinte nem látszik. A fiatalok elvannak a saját világukban, a digitális közegben, szinte csak ez érdekli őket. Amikor nekem annak idején megmondták, hogy mely napokon és hány órától van edzés, percre pontosan ott voltam, ki nem hagytam volna egy tréninget sem, nem kerestem sosem kibúvókat. Nem túlzás, a családi események is a labdarúgó meccsekhez igazodtak, azután jött minden más. A győztes mérkőzés az egész hetemet befolyásolta, és ez még most is ugyanígy van. Ha nyerünk, boldog vagyok, pozitív érzések töltenek el. A labdarúgásnak sokat köszönhetek, ismeretségeket, barátságokat, amik közül több még most is meg van. Ahogyan érzékelem, focit csinálni vidéken nagyon nehéz, ugyanis elfogytak a gyerekek, akik vannak még, azok pedig nemigen akarnak futballozni. Vannak ilyen-olyan kísérletek arra, hogy itt-ott feltámasszák a sportágat, de nem tudni, hogy ezeknek lesz-e bármi eredménye.

A legjobb hatba

A pálházaiak erőssége azt is elmondta, eddig összesen egyszer állították ki, 9 éve, 2013 novemberében, a Mád elleni meccsen, amikor ,,elveszítette a fejét". A Büntetésvégrehajtásnál dolgozó sportembert megkérdeztük arról is, hogy mi a csapat célja Pálházán, és hogy meddig tervezi a pályafutását?

– Rosszul kezdtük a szezont, de a szántói győzelem önbizalmat adott, mert egy jó csapatot vertünk meg. A fiatalok is elkezdtek úgy játszani, ahogyan tudnak, ahogyan várnánk, már inkább nekik kell húzóembernek lenniük, mint nekünk, idősebbeknek. Elvárás nincs, legyen a közösség jó, focizzunk, szeressük a játékot. Szerintem az első hatba odaérhetünk, de ezen még dolgozni kell egy kicsit. Addig játszom, ameddig a testem, a lábam, a szívem bírja. Mint mondtam, életem része a foci, biztos nehéz pillanat lesz, ha majd be kell fejezni... – mondta zárásként Szabó István.