Vegyész RC Kazincbarcika

2022.02.28. 07:55

Idegenben is magabiztos Vegyész

Debrecenben három szettben gyűjtötte be a pontokat a barcikai csapat.

PA

Fotó: Bujdos Tibor

A férfi röplabda Extraliga 13. fordulójában Debrecenben szerepelt vasárnap a Vegyész RC Kazincbarcika csapata.

 

De Pra jó sáncával, így borsodi vezetéssel indult a találkozó, amit gyors egymásutánban három hazai pont követett (3–1). Továbbra is tartotta előnyét a Debrecen, egészen De Pra bombájáig, ami után 6–6 állt az eredményjelzőn. Ezután felváltva estek a pontok, a minimális előny azonban Remetééknél volt (12–10). Vendégidőkérést követően Almora mutatott be egy jó sáncot, majd Fazekas újabb pontja után 15–11 volt az állás. Ezután egymás hibáiból – rontott nyitásaiból – éltek a csapatok, mígnem 18–13-nál újabb VRCK-időkérés következett. Ciupa vette hátára a csapatát, és az ő három pontját követően a Debrecen kért időt (19–17). A szett hajráját azonban a Vegyész bírta jobban, és hiába hívta magához újra játékosait Fodor Antal (21–23), Juhász jó támadása a vendégek részsikerét hozta (23–25).
 


A legjobbkor 
 

A második felvonás alaphangját De Pra adta meg, és hiába termeltek becsülettel a hazaiak légiósai, Blázsovics két pontja után kettő volt közte (3–5). Ezután De Pra percei és pontjai következtek, aki nemcsak nyitásból, de hatékony támadójátékból is eredményes volt (5–9). A 3-4 pontos különbség állandósult a felek között (9–13), ám Almora rontott nyitása után a vendéglátók 10–15-nél időt kértek. A meccs képe azonban nem változott, őrizte előnyét a barcikai együttes, elsősorban Ciupa és De Pra hatékony játékának köszönhetően (14–19). Két gyors hazai pont után azonban Toronyai Miklós hívta magához játékosait, és a pauza után Juhász nyitotta meg a játékrész hajráját (17–20). Ciupa ásza a legjobbkor érkezett, mint ahogyan Moraes remek sánca is, a pontot az i-re pedig Blázsovics tette fel, kettőre növelve csapata szettelőnyét. 

 

Páez ász nyitása indította a harmadik játszmát, és mivel a Vegyész támadásban a „szebbik arcát” mutatta, pillanatok alatt négypontos előnyre tett szert (1–5). Ez a különbség volt Almora rontott nyitása és Blázsovics bombája után is a csapatok között (4–8), és a folytatásban is tartotta a megnyugtató távolságot a VRCK (8–12). Nem sokkal később (9–15) időkéréssel próbálta megtörni a látogatók lendületét a hazaiak edzője, azonban a hat pont nem akart csökkenni a felek között (12–18). Ez pedig volt olyan jelentős előny, ami már előrevetítette a Vegyész győzelmét, melyet végül a szett hajrájában – egy debreceni (13–20), majd barcikai (17–24) időkérést követően – egy rossz hazai nyitás jelentett.

 

Debreceni EAC – Vegyész RC Kazincbarcika0:3 (-23, -19, -17) 
 

Debrecen, 50 néző. V.: Varjasi, Halász E. 
 

DEAC: Tar, Coelho 17, Almora 10, Fazekas 10, Imre 1, Remete 1. Csere: Mészáros (liberó), Magyar 2. Vezetőedző: Fodor Antal. 
 

Vegyész: Páez 3, Ciupa 12, Juhász 3, De Pra 13, Árva 1, Moraes 3. Csere: Dudás (liberó), Budai (liberó), Blázsovics 8, Péter M. Vezetőedző: Toronyai Miklós. 
 

Fodor Antal: – Sajnos, a mai mérkőzésen nem sikerült pótolnunk a hiányzóinkat. A légiósait a meccsen végig játszató Barcika megérdemelt győzelmet aratott. 
 

Toronyai Miklós: – Sokat jelentett, hogy egy maroknyi szurkoló elutazott Debrecenbe buzdítani minket. A három pont megvan, most ez volt a legfontosabb. Kértem a srácokat, hogy két kulcsember hiányában is maximális koncentrációval kezdjünk, ez elmaradt. Ezt követően azonban felőröltük a debrecenieket, a második és harmadik játszmát mi irányítottuk. Jól szállt be Blázsovics Péter, aki betegségből jött vissza. 

 

(A borítóképen: Jobbak voltak Moraesék)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!