DVTK Jegesmedvék

2021.11.19. 09:00

A lilák után megint a lilákkal mérik össze tudásukat

Csaknem három hét után pénteken este ismét itthoni meccset vívnak a Macik hokisai.

Kolozdey Tamás

Forrás: UTEHOKI

Fotó: Jani Martin

Az Erste Liga alapszakasza 17. fordulójának keretében a népkerti jégcsarnokban 18 órától rendezik a DVTK Jegesmedvék – Újpest TE találkozót. Ritkán fordul elő olyan „pikáns” érdekesség, hogy egy sorozat keretében négy napon belül kétszer is meccselnek a felek, most azonban ez történik. A keddi fővárosi találkozót az újpestiek úgy nyerték meg 3–1-re, hogy jócskán elveszítették a kapuralövési statisztikát, ráadásul a hatvan perc során a piros-fehérek jobb teljesítményt nyújtottak, mint a listavezető ellenfelük, mégis a vendéglátók diadalmaskodtak.

Gólképtelenek

Ennek az az oka, hogy a miskolciak továbbra is gólképtelenek, a mezőnyben a legkevesebbszer vették be ellenfeleik hálóját: tizenhat összecsapáson mindössze huszonkilenc találatot termeltek. Mivel ebben a műfajban nincs két egyforma meccs, ráadásul az sem számít, hogy a kilencedik diósgyőriek az első újpestieket fogadják, a mérkőzésen bármi megtörténhet. Galaniszék zsinórban tizenkét vereséget szenvedtek el, az is lehet, hogy tizenharmadszor buknak, de előfordulhat, hogy egy tucat fiaskó után behúzzák első sikerüket.

– A jó védekezésünk megadta a lehetőséget, hogy a keddi mérkőzést eldöntsük a javunkra, de egyszerűen nem tudunk egy gólnál többet lőni – mondta Tokaji Viktor, a DVTK vezetőedzője, majd hozzátette: – Mintha két szám halmazában élnénk: vagy nulla, vagy egy-egy lőtt góllal pedig nagyon nehéz jégkorongmérkőzést nyerni. Az utóbbi időben csak a Győr ellen szereztünk több gólt, de az ellenük szállított 7–0 a Magyar Kupában történt. Ráadásul az Újpest ellen nem tudtuk megismételni a kisalföldiekkel szemben nyújtott teljesítményünket, pedig játékban mindent megtettünk, amit csak lehetett. Régóta csak az utolsó „dolog”, vagyis a ketrec előtti eredményesség hiányzik belőlünk. Ennek okát igyekszünk megtalálni, és abban bízunk, hogy hamarosan szert teszünk erre a képességre.

A Maciknál jelenleg négy légiós szolgál, a szabályok szerint hat lehet. Ezzel kapcsolatban Láda Balázs klubigazgató az egyesület honlapjának elmondta: keretük bővülhet, de csak abban az esetben, ha olyan játékost találnak, aki beleillik a koncepciójukba, és egyértelműen a segítségükre lehet.

Kedden Duschek védett, így pénteken elképzelhető, hogy Kiss B. áll a kapu elé, de erről a sérüléséből felépült portás csütörtökön délután még nem rendelkezett információval.

– Már dolgozom, és a keret tagjai is becsülettel dolgoznak, most az az elsődleges célunk, hogy a kapuk előtt hatékonyabbak legyünk – jelentette ki a saját nevelésű hálóőr.

Marosi Tamás arról számolt be, hogy sérültjük vagy eltiltottjuk nincs, így teljes kerettel várják vendégüket. A csapatmenedzsertől az ünnepekre való felkészülés jegyében azt is megkérdeztük, hogy valamelyik hazai mérkőzésükön lesz-e kabalafigura-dobálás, mire ezt a választ kaptuk:

– A járványra való tekintettel valószínűleg elmarad ez a ceremónia, de a klub közös adománygyűjtésében természetesen mi is részt veszünk majd.


Az Erste Liga állása

1. Újpesti TE 16 10 3 2 1 54–25 38

2. Sport Club Csíkszereda 16 11 1 2 2 79–47 37

3. Gyergyói Hoki Klub 16 10 3 – 3 76–53 36

4. FTC-Telekom 16 11 1 1 3 54–25 36

5. MAC HKB Újbuda 15 8 2 2 3 60–41 30

6. UNI Győr ETO HC 16 7 – 3 6 54–44 24

7. Brasov Wolves 17 7 – 2 8 67–63 23

8. Debreceni EAC 17 6 – 1 10 56–63 19

9. DVTK Jegesmedvék 16 2 1 – 13 29–56 8

10. Dunaújvárosi Acélbikák 16 2 1 – 13 32–91 8

11. Titánok 17 2 1 – 14 31–84 8

(A borítóképen: Pár napon belül újra az UTE a rivális)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!