Atlétika

2020.07.07. 17:00

Hétpróbás nagy ugrása(i)

Nemes Rita, a DVTK atlétája egy nap alatt kétszer javított a saját csúcsán.

Berecz Csaba

Székesfehérvár 20180623 Atlétika 2018 Tavasz Országos Bajnokság OB Nemes Rita Csetényi Eszter Fotó: Török Attila Nemzeti Sport

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Török Attila

A múlt héten szombaton idei második szabadtéri versenyén állt rajthoz Nemes Rita, a Diósgyőri VTK hétpróbázója. A 30 esztendős atléta június utolsó szombatján a Gödöllői EAC versenyén gerelyhajításban 45,18 méterrel az 5. helyen végzett a 9 fős felnőtt női mezőnyben, messze elmaradva saját legjobbjától, tegnapelőtt viszont az MTK Budapest felkészülési versenyén 100 méter gáton 13,71 másodperces idővel a három induló közül a leggyorsabbnak bizonyult, míg magasugrásban a 8 sportoló közül a 3. lett, köszönhetően annak, hogy a 178 centimétert sikerrel vette.

– Nagyon örülök, hogy a magasugrás ilyen jól sikerült – mondta Nemes Rita. – Idáig 173 centiméter volt az egyéni csúcsom, ezt szombaton előbb 175-re javítottam, majd a 178 is sikerült, harmadik próbálkozásra ezt a magasságot is vittem. Aztán megpróbáltam a 180-ast is, és bár a harmadik kísérlet egészen jó volt, de nem maradt a helyén a léc. De így is nagyon boldog vagyok, mert minden jel szerint fejlődtem ebben a számban.

Szembeszélben

A sportolónak azt is felvetettük, hogy a szombaton gátfutásban elért ideje miatt sem kell szomorkodnia.

– Ahhoz képest, hogy ez volt az első idei gát, nem vagyok elégedetlen, és az edzőm sem volt az – jelentette ki a diósgyőri sportoló. – Bíztam benne én is, hogy jól sikerül, és örülök, hogy volt erőm, hogy jó tempóban tudtam menni, jó időjárási körülmények közepette. Igaz, volt egy kis szembeszél is, úgyhogy ha ez nincs, még ettől is jobb lehetett volna az időeredmény, de ez így is nagyon jó.

Megjegyeztük a hétpróbázónak, hogy ha egy héttel korábban beszélünk, biztos nem lett volna ilyen vidám.

– A gerelyhajítás miatt? – kérdezett vissza Nemes Rita, majd így folytatta: – Csak egy pici csalódottság volt bennem. Tudtam, hogy nem leszek a közelében a legjobbomnak, hogy kisebb csoda lenne, ha 50 méter fölé tudnék menni, mert a mozdulatsorom még nem tökéletes. Amikor Miskolcon készültem, sokkal többet gyakoroltam gerellyel, mint itt, Budapesten, és emiatt akkor jobban is ment. A technikai rész rendben van, de nagyobb sebességnél mást csinálok, mint kellene, picit hozzá kell erősödnöm ahhoz, amit végre kell hajtanom.

Három hét az OB-ig

Három hét múlva rendezik meg az idei felnőtt országos bajnokságot hétpróbában, és addig még bele lehet erősödni ebbe a számba is.

– Három hét sok is és kevés is, várjuk is, meg nem is – összegezte a közeljövőt a DVTK atlétája. – A 800 méter síkfutás az, ami miatt az előbbieket mondtam, ezt a számot kevesen szeretik. De egészségileg rendben vagyok, remélem, ez így is marad még egy jó ideig. Bízom abban, hogy az ob-n minden számban jól szerepelek majd, jó lenne, ha sikerülne 6000 pont feletti teljesítményt elérni.

Az olimpiai szint 6420 pont, de ha elérném se mennék ezzel semmire, mert a magyar bajnokságról nem lehet ötkarikás indulási jogot szerezni, csak a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által megjelölt versenyeken, és egyelőre nem szerepel olyan nemzetközi helyszín a versenynaptárban, ahol hétpróbázók harcba szállhatnának ezért.

Nemes Rita egyéni legjobbjai

100 méter gátfutás: 13,63 másodperc, 1066 pont (2019. augusztus 31., Budapest)

200 méter síkfutás: 24,75 másodperc, 965 pont (2019. augusztus 3., Budapest)

800 méter síkfutás: 2:11.74 perc, 962 pont (2006. július 22., Debrecen)

Magasugrás: 178 centiméter, 1004 pont (2020. július 4., Budapest)

Távolugrás: 6,23 méter, 1049 pont (2019. augusztus 31., Budapest)

Súlylökés: 12,87 méter, 763 pont (2019. június 21., Budapest)

Gerelyhajítás: 52,43 méter, 938 (2019. május 11., Miskolc)

Hétpróba: 5960 pont (2019. augusztus 4., Budapest)

(A borítóképen: Nemes Rita [balra] 100 gáton is jó időt futott szombaton)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!