Atlétika

2020.04.07. 18:00

A legjobbjaival kvótát szerezhetne

Nemes Ritának nagy szüksége lenne rá, hogy a jövőben rangos hétpróbaversenyeken szerepelhessen.

Berecz Csaba

A koronavírus miatt világszerte „lefagytak”, szünetelnek a küzdelmek szinte az összes sportágban. A versenymentes időszakban megnéztük, hogy hogyan állnak az olimpiai kvótaszerzés ügyében megyei sportolóink.

1900 induló

Atlétikában a DVTK-s Nemes Ritának vannak, lehetnek reményei. Sportága vonultatja fel a legtöbb versenyzőt a jövő évi tokiói olimpiai játékokon, szám szerint 1900 főt, 988 férfi- és 912 női sportolót. A 2021-es megméretésre atlétikában 43 számban lehet kvótát szerezni, és összesen 48 versenyszámban állhatnak majd rajthoz a versenyzők (5 számban, 4x100 m női és férfiváltóban, 4x400 m női, férfi- és vegyes váltóban az egyéb versenyszámokban indulási jogot szerzett, azonos országbeli versenyzőkből álló csapatok indulhatnak).

Az atléták a Nemzetközi Atlétikai Szövetség döntése értelmében kétféle úton kvalifikálhatják magukat a XXXII. Nyári Olimpiai Játékokra, nevezési szint elérése esetén vagy világranglista-helyezés alapján. A szövetség a szinteket úgy határozta meg, hogy az indulói létszámnak nagyjából a fele teljesíteni tudja. Az így el nem kelt, fennmaradó üres helyek további feltöltése a világranglista-helyezések alapján, annak lezárása után történik (ami, ha nem halasztják el az olimpiát, akkor 2020. június 19-én lett volna, és bár a jövő évi nyári játékokkal kapcsolatos listazárási új időpont még nincs, de valószínűleg a még elő dátumhoz egy évet hozzáadnak majd). A versenyidőszakban hetente frissülő világranglista az eredmény, a helyezés és a verseny kategóriáját veszi figyelembe.

Fontos tudnivaló, hogy egy országból számonként maximum 3 versenyző, váltószámonként legfeljebb 1 csapat indulhat az olimpián, illetve hogy a kvóta az atlétát illeti (más sportágakkal ellentétben nem az országnak szerzik), továbbá, hogy azon nemzetek, amelyeknek atlétái nem értek el megfelelő szintet egyik versenyszámban sem, maximum egy férfiés egy női atlétát nevezhetnek a játékokra.

Hétpróbában

Hétpróbában a Nemzetközi Atlétikai Szövetség 6420 pontban határozta meg a kvalifikációs szintet, és a 24 fősre kiírt mezőnyből eddig 9 hely kelt el, vagyis még 15 szabad státusz van. A tokiói indulási jogot szerzett versenyzők egyike a magyar Krizsán Xénia, aki új, egyéni csúccsal, 6469 ponttal a 2019. május 26-án Götzisben megrendezett nemzetközi versenyen lett kvótás.

Vele edz, készül a 30 éves Nemes Rita, a DVTK sportolója, akinek volt egy kilencéves kihagyása az élsportban, és miután 2008-ban elfordult az atlétikától, két esztendeje kezdett el újra versenyezni. És emiatt alig van hétpróbaversenyen elért eredménye. Tavaly augusztusban 5960 pontot szerzett egy budapesti megméretésen, és részben az ezen a versenyen kapott 1067 egységet érő terméssel, részben az idei, szintén budapesti, fedett pályás ötpróbaversenyen kapott 1055 egységével jegyzik a világranglistán. Ugyanis ezek számítanak a két legjobb eredményének, és ennek a kettőnek az átlagával, harmadmagával, holtversenyben a 44. helyen áll a világranglistán, 1106 egységgel.

A jelenlegi állás szerint

A már kvótát szerzett sportolókat nem számítva harmincan állnak előtte, és ha nem sikerülne neki a következő egy évben összehoznia a 6420 pontot egy versenyen, amivel indulási jogot szerezne Tokióra, akkor – feltételezve azt, hogy addig senkinek nem sikerül kvótát szereznie – húsz sportolót kellene megelőznie. Jelen állás szerint a világranglistán még éppen kvótás helyen álló Sophie Weissenbergnek 6293 és 6175 pontos eredményei vannak hétpróbaversenyeiről. A 22 éves német atlétának a futószámokban (100 m gát, 200 m sík, 800 m sík) az egyéni legjobbjai alig különböznek a Nemes Ritáéitól, és bár magasugrásban 12, távolban 26, súlylökésben pedig 60 centivel jobban áll a személyes csúcsokban, gerelyben viszont a diósgyőri sportoló 3,6 méterrel felülmúlja.

Folyamatos fejlődés

Érdekesség, hogy az elmúlt két évben folyamatos fejlődést mutató Nemes Rita, amennyiben képes lenne az egyéni legjobbjait hozni egy hétpróbaversenyen jövő júniusig, olimpiai kvótát szerezne.


Számokban és pontokban a múltról

A legutóbbi, 2016-os, brazíliai Rio de Janeiróban megrendezett olimpiai játékokon női hétpróbában harmincegy sportoló vett részt, közülük harmincan annak köszönhetően, hogy teljesítették az akkori 6200 pontos szintet, míg további egy sportolót hazája szövetsége indított az úgynevezett szabadkártyával. A négy esztendővel ezelőtti verseny aranyérmét a belga Thiam Nafissatou szerezte meg 6810 ponttal, a magyar Krizsán Xénia 6257 egységgel a tizenhatodik helyen zárt.

Érdekesség, hogy nyolc éve, a londoni olimpiára a kvalifikáció során még csak 6150 pont volt az A szint, ezt harmincan teljesítették, és volt B szint is, amihez 5950 pont kellett, ezt elérve tízen jutottak kvótához.


Atlétika: a női hétpróba világranglista állása

1. Katarina Johnson-Thompson (brit) 1442 pont (már kvótás)

2. Nafissatou Thiam (belga) 1397 pont (kvótát szerzett)

3. Verena Preiner (osztrák) 1350 pont (kvótát szerzett)

4. Erica Bougard (amerikai) 1314 pont (kvótát szerzett)

5. Kendell Williams (amerikai) 1288 pont (kvótát szerzett)

6. Krizsán Xénia (magyar) 1264 pont (kvótát szerzett)

7. Laura Ikauniece (lett) 1255 pont (kvótát szerzett)

8. (1.) Nadine Broersen (holland) 1253 pont

9. Ivona Dadic (osztrák) 1252 pont (kvótát szerzett)

10. Carolin Schafer (német) 1246 pont (kvótát szerzett)

11. (2.) Emma Oosterwegel (holland) 1213 pont

12. (3.) Odile Ahouanwanou (benini) 1210 pont

12. (4.) Soléne Ndama (francia) 1210 pont

14. (5.) Ekaterina Voronina (üzbég) 1203 pont

15. (6.) Géraldine Ruckstuhl (svájci) 1187 pont

16. (7.) Noor Vidts (belga) 1186 pont

17. (8.) Adriana Redríguez (kubai) 1172 pont

18. (9.) Annie Kunz (amerikai) 1171 pont

18. (10.) Daryna Sloboda (ukrán) 1171 pont

20. (11.) Katerina Cachová (cseh) 1165 pont

20. (12.) Anna Maiwald (német) 1165 pont

22. (13.) Marthe Koala (burkina fasói) 1162 pont

23. (14.) Hanne Maudens (belga) 1160 pont

24. (15.) Sophie Weinsenberg (német) 1159 pont

24. Chari Hawkins (amerikai) 1159 pont (az országnak van jobban álló sportolója)

26. (16.) Alina Shukh (ukrán) 1158 pont

27. (17.) Miia Sillman (finn) 1155 pont

28. (18.) Maria Huntington (finn) 1148 pont

29. (19.) Adrianna Sulek (lengyel) 1141 pont

30. Ashtin Zamzow-Mahler (amerikai) 1138 pont (az országnak van jobban álló sportolója)

31. (20.) Vanessa Chefer Spinola (brazil) 1135 pont

32. (21.) Annik Kalin (svájci) 1133 pont

33. (22.) Mariya Pavlova (orosz) 1132 pont

34. Mareike Arndt (német) 1130 pont (az országnak van jobban álló sportolója)

35. (23.) Kate O’Connor (ír) 1128 pont

36. (24.) Grit Sadeiko (észt) 1127 pont

37. (25.) Niki Oudenaarden (kanadai) 1125 pont

38. Michelle Atherley (amerikai) 1123 pont (az országnak van jobban álló sportolója)

39. (26.) Luisairys Toledo (venezuelai) 1122 pont

40. Riley Cooks (amerikai) 1116 pont (az országnak van jobban álló sportolója)

41. (27.) Rimma Buinenko (ukrán) 1110 pont

42. (28.) María Vicente (spanyol) 1107 pont

42. (29.) Katie Stainton (brit) 1107 pont

44. (30.) Martha Valeria Araujo Sinisterra (kolumbiai) 1106 pont

44. (31.) Nemes Rita (magyar) 1106 pont

44. Emilyn Dearman (amerikai) 1106 pont az országnak van jobban álló sportolója)

A zárójelben szereplő sorszámok azt a sorrendet mutatják, amely alapján a világranglistáról jelenleg kvótát lehetne szerezni.


Atlétikai: hétpróbás kvótások

A 2021-ben megrendezésre kerülő tokiói olimpiai játékokra kvótát szerzett női hétpróbázók: Ivona Dadic (osztrák), Verena Preiner (osztrák), Erica Bougard (amerikai), Kendell Williams (amerikai), Nafissatou Thiam (belga), Carolin Schafer (német), Katarina Johnson-Thompson (brit), Xénia Krizsán (magyar), Laura Ikauniece-Admidina (lett)

(A borítóképen: Nemes Rita hétpróbázó| Fotó: ÉM)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!