erősember

2020.04.26. 07:00

A laktanyától a mádi garázsig

A konditermi edzésekkel kezdte, majd az erőemelés volt az alapsportága.

Kolodzey Tamás

Forrás: ÉM

Juhász Pétert Mádon mindenki ismeri – mondta érdeklődésünkre Tatárka József polgármester, amikor a településen élő „csodabogárról” kíváncsiskodtunk. A hegyaljai község első embere kapásból sorolta névjegykártyájának adatait, így megtudtuk, hogy a helyi őserő 195 centiméteres, 133 kilót nyom és kis túlzással úgy dobja el az akár két mázsás kő golyókat, mint más a medicinlabdát. A civil életben is kiválóan teljesít, a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság dolgozójaként veszi ki a részét az életmentésből és a vagyonvédelemből.

Edzetlenül nem lehet

A közelmúltban indult be az erős emberek verseny szezonja, amelyet a koronavírus járvány állított meg. Juhász Péter a Magyar Erősember Szövetség legrangosabb sorozatán vesz részt, az úgynevezett Prémium Liga állandó szereplője. Arra a kérdésre, hogy milyen előképzettség kell ehhez és kik indulhatnak a viadalokon, Juhász Péter így felelt:

– Nekem a konditermi edzésekkel kezdődött a karrierem. Az erőemelés volt az alapsportágam, felhúzásban, fekvenyomásban és guggolásban igyekeztem jeleskedni. Az nyilvánvaló, hogy ezt a műfajt edzetlenül el sem lehet kezdeni, itt képtelenség csak úgy, virtusból odaállni, hiszen több mázsás súlyokat cipelünk, vagy emelünk, ehhez acélos testre van szükség. A liga nem ismeri a nevezés fogalmát, rajthoz állni meghívással lehet, de az is járható út, ha valaki a válogatókon mutatja meg magát, ad számot arról, hogy mire képes, és meggyőző teljesítmény esetén számíthat a szövetség szíves invitálására.

Címvédőként indult

A mádi izomkolosszus 2018-ban megnyerte a kelet-magyarországi versenyt, majd az országos döntőt is. Egy évvel később már szabadkártyával, vagyis selejtező nélkül indult a finálén és lett aranyérmes. Az idén címvédőként szintén zöldet kapott és a liga első fordulójában a legjobb eredményt produkálta. Erre az évre hét viadalt tervezett a szövetség, de a vírus krízis miatt egyelőre felfüggesztették a sorozatot.

– Általában hatan-heten vagyunk és hozzánk csatlakoznak azok, akik jól szerepelnek a válogatókon – folytatta Juhász Péter, akinek korábban Kaliczki István, jelenleg pedig Darázs Ádám az edzője. – A mostani döntőt májusban tartották volna, az ismert történések azonban közbeszóltak. Szóba került az is, hogy esetleg nézők nélkül csatázzunk, ennek persze nem örülnék. Nekem ugyanis fontosak a szurkolók, hiszen ők bíztatnak, lelkesítenek, díjazzák az erőfeszítésemet és magyar bajnokként példaként állítanak mások elé.

Arra is választ kértünk Juhász Pétertől, hogy a műfaj hazai legjobbjai milyen jutalmazásban részesülnek, továbbá mennyibe kerül a versenyzésük, mire ezt a feleletet kaptuk:

– Évente több százezer forintot költök a szereplésemre. Jutalmazás létezik, az országos döntőn pénzdíjat kapunk, de ezt nem nevezhetem kiemelkedőnek. Támogatót pedig több, vagy kevesebb sikerrel mindenki magának keres.


Versenyszámok

A teljes testet megmozgató számokat úgy állították össze, hogy azok a közönséget és az erőművészeket is szórakoztassák. Húzó-, nyomó- és pakolószámokat – például bödön- és lengősúly cipelést, kamionhúzást, kőgolyó emelést, lakattartást, vikingnyomást – különböztetnek meg: ezek teljesítéséhez a fizikai erő mellett állóképességre és ügyességre is szükség van. Mindenkinek más az erőssége, a végeredményt a pontszámok összesítése adja.


Amíg a test engedelmeskedik

Felvetődhet a kérdés: egészségkárosodás nélkül meddig lehet több mázsát megmozgatni, felemelni, vagy cipelni. Nos, a veszély mindenkire leselkedik, hiszen könnyen előfordulhat húzódás, szakadás, de akár komolyabb baj, mindez a szerencse, vagy éppen a szerencsétlenség számlájára írható. Az egyik angol versenyző, aki még nem szedett össze semmilyen, az esetleges visszavonulásához vezető problémát, ötvenkét éves és számára még mindig élvezetet jelent, hogy játszik a tonnákkal. Juhász Péter is szeretetből csinálja: hetente négyszer-ötször tréningezik. A munkahelyén megértőek vele és támogatják: a tiszaújvárosi tűzoltó laktanyában edzéslehetőséget biztosítottak számára és bármikor használhatja a mádi szülői ház garázsát, amelyet úgy alakítottak át, hogy a nap minden szakában gyakorolhasson.

Kapcsolódó cikkek:

(A borítóképen: Juhász Péter emelés közben)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!