Fénykorában huszonegy sportállásuk volt

Hajdanán több Európa- és világbajnokságon is szerepelt a hatszoros magyar bajnok.

Kolodzey Tamás

Rusznyák József

Fotó: Kozma István

Valamennyi fiatal birkózómesternek hívja, és számára már ez is kivételes tekintélyt kölcsönöz. Amikor pedig szóba kerül a múltja, Rusznyák József pályafutása mindent visz. Amit a képességei alapján elérhetett, azt elérte, és hetvenen túl sem fordított hátat szeretett sportágának, máig dolgozik, még a saját unokáját is edzi. Ráadásul rengetegen ismerik, népszerűsége nem kopott meg, senkinek nem kell bemutatkoznia.

Ön kétszeres olimpikon, megjárta Mexikóvárost és Münchent. Hogyan szerepelt 1968-ban és 1972-ben?

Mexikóban szabadfogásban hetedik, Németországban szintén szabadban nyolcadik lettem. Előbb a 63, majd a 68 kiló volt a súlycsoportom. Érdekesség, hogy a tengerentúli játékokon még mindkét fogásnemben szőnyegre léptem. Aktív pályafutásom a magyar sport egyik legszebb időszakára esett. Mexikóban tíz arany-, tíz ezüst- és tizenkét bronzérmet harcoltunk ki, Münchenben ugyanez hat, tizenhárom és tizenhat volt. Mostanában már nem számolhatunk harminc-harmincöt medáliával, igaz, minden sportágban óriási a tülekedés és a puszta kvalifikáció is hatalmas fegyverténynek számít.

Tokió és Montreal „várát” miért nem tudta bevenni?

Előbbi idején, 1964-ben még csak tizenhét esztendős voltam, így Japánt illetően nem rúghattam labdába, az 1976-os kanadai viadalra viszont még kijuthattam volna, de előtte elért a végzet, megsérültem. Az összkép számomra így is nagyon szép, hány magyar vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei sportoló mondhatja el magáról, hogy kétszeres olimpikon? Nem olyan sok…

Hogyan lett birkózó?

Ennek kalandos története van. Sátoraljaújhelyen kezdtem, ott volt egy szakosztály. Előtte fociztam és kézilabdáztam, kapusként szolgáltam. Aztán a fővárosba kerültem, a katonatiszt nagybátyám ajánlására a Budapesti Honvéd átvett birkózónak. Olyan nagyságok foglalkoztak velem, mint Varga János, Maróti István, Csatári József és Hollósi Géza. Akkor 1962/63-at írtunk. A piros-fehéreknél máig úgy írják, hogy Klinga Lászlóval egyetemben a saját nevelésű birkózójuk vagyok.

Emlékszik még a legnagyobb hazai ellenfeleire?

Igen. Fodor Imre és Szabó László voltak a fő vetélytársaim. Jó versenyzőként tartották őket számon, többszörös magyar bajnokok lettek, döngették a válogatott kapuját is.

Európa- és világ-, valamint magyar bajnokságai?

Zsinórban adattak meg nekem a világversenyek. Kontinensbajnokságaim: 1967-ben hatodik, 1968-ban ötödik, 1970-ben második, 1972-ben negyedik, 1973-ban pedig szintén negyedik lettem. Világbajnokságaim: 1971, 1973 és 1974, két hetedik és egy nyolcadik lépcsőfokkal. A felnőttek mezőnyében hazai ob-aranyérmet hatszor akasztottak a nyakamba.

Kik voltak a legjobb barátai?

Bajkó Károly, Csatári József, Erdős Márton, Varga János – aki a Nemzet Sportolója címmel büszkélkedhet –, Hollósi Géza, Gurics György. Egyaránt kedveltek a versenyzők és az edzők is, nyilván azért tették, mert nem voltam nehéz ember, bárkivel könnyen kapcsolatba kerültem.

Mik voltak az erősségei és a gyengéi?

Gyorsan birkóztam, erős, technikás és széles repertoárral rendelkező versenyzőnek tartottak. A gyengéimet, méltányosságból, a koromra való tekintettel nem sorolom el…

Versenyzőként sportszerűen élt?

Nem túlságosan… Ettem és ittam, de annyi soha nem, hogy cirkuszom legyen belőle.

Miként kötött ki a DVTK-nál?

Amikor 1968-ban megnősültem, a Budapesti Honvédnál nem kaptam lakást, erre sokan és sokat vártak. Diósgyőrben Gutman József megígérte nekem, hogy ha eljövök, egy éven belül otthonhoz juttatnak. Igent mondtam, ezt hozta az élet. Abban az időben Pesti György volt a klub elnöke, és ha az emlékezetem nem csal, akkor két labdarúgóért cseréltek el, az egyik Szurgent Lajos volt.

Kedvelte Gutman Józsefet?

Egykor a versenyzőtársam volt, majd a vezetőedzőm, sőt a klubelnököm lett, de ebbéli funkciójában már nem kerültem vele kapcsolatba. Jóskát sokan kedvelték, de olyanok is akadtak, akik nem szimpatizáltak vele. Azt nem lehet elvitatni tőle, hogy igazi egyéniség, sőt jelenség volt ebben a szakmában. Engem hagyott dolgozni, így nem akadt különösebb konfliktusunk.

Milyen funkcióba dugták be a gyárba?

Igen, akkor majd’ mindenki a Lenin Kohászati Művekben vagy a Diósgyőri Gépgyárban „dolgozott”. Nekem az LKM műszerészeinél találtak elfoglaltságot, többek között az egyaránt labdarúgó Hajas Imrével, Gál Bélával és Görgei Jánossal együtt. Nem kellett bejárnom, ha bementem, csak feltartottam a többieket. Annak a világnak az ecsetelésére mondom: csak mi, birkózók huszonegy sportállást foglaltunk el. Belefértünk a nagy kalapba, a két nagyüzemben vagy harmincezer munkavállaló serénykedett.

Soha nem akart elmenni Miskolcról?

Mehettem volna Szegedre és Csepelre is edzőnek. A feleségem, aki szintén sátoraljaújhelyi, viszont azt mondta, hogy ha már megszoktuk Miskolcot, akkor maradjunk – így maradtunk.

Hány éve lakik a kiliáni lakótelepen?

Öt évtizede, és csak egyszer költöztem, de végig ugyanebben a kerületben vagy inkább városrészen élek. Jól érzem itt magam, mert csendes, és a Bükk közelsége révén a levegő is kiváló.

Régen nem tartozik a DVTK kötelékébe…

Ennek több mint tíz esztendeje. Az igazat mondom: már nem fáj.

Köztudott, hogy Abaújszántóra viszont kijár. Érdemes, megéri?

Nagyon jó csapat alakult ki a kisvárosban, és most is sok gyerekük van. Horváth Béla rengeteget áldoz erre a műfajra, az edzéseket pedig Hollókői Bodnár Mária igazgatónő jóvoltából már az iskolában fogom tartani. Keddenként és csütörtökönként utazom Abaújszántóra. A nagyobb szántóiak pedig hétfőn, szerdán és pénteken hozzám járnak az általam csak 114-esnek hívott intézménybe.

Kiből lesz jó edző?

Ez nehéz kérdés. A szakképzettség mellett a legfontosabb az odaadás, a sportág és a gyerekszeretet. Magától értetődően számít a sportági múlt, amely tiszteletet parancsol. Viszont nem minden nagy birkózóból vált kitűnő tréner, de ez a labdarúgásra és alapvetően mindenre igaz. Mindenre van példa, de ellenkező előjelű történet is.

Meddig akarja még csinálni?

Az idő megállíthatatlanul szalad, de úgy gondolom, hogy ameddig az egészségem megengedi. Vagyis csak ezen múlik, mert a lelkesedésem, az ügyszeretetem a régi.

Annak van-e jelentősége, hogy ki a Magyar és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Birkózó Szövetség elnöke?

Alapvetően minden a klubokban, a szakosztályokban, azaz a sikerműhelyekben dől el. Az elnökök persze elsősorban lobbitevékenységükkel sokat tehetnek ezért a műfajért, és tesznek is, csak azt kérem, hogy ne vigyék bele a politikát a sportba. Az itteni új első ember, a sokszoros olimpikon és világbajnok ezüstérmes Deák Bárdos Mihály például most azért harcol, hogy ne menjenek el innen a tehetséges gyerekek. Misi főállásban a Miskolci Sportiskola szakmai vezetője, tudja, mit akar és a háttere is jó, hiszem, hogy sikeres elnök válik majd belőle.

Elmegy a DVTK új csarnokának avatóünnepségére?

Ha meghívnak, minden bizonnyal ott leszek, és elviszem a tanítványaimat is. Kívülről már sokszor láttam, de kíváncsi vagyok a belső kiképzésre is.

Kapott kitüntetéseket vagy elkerülték az elismerések?

Nincs okom a panaszra. Díjaztak Abaújszántón, Budapesten és Miskolcon is. A munkámat tehát honorálták, a fáradozásaimért rendre megkaptam a magam jutalmát.

Birkózóinknak nem jött be a 2016-os, Rio de Janeiróban rendezett olimpia, Brazíliában az egyik versenyzőnk még bírói döntés áldozata is lett. Tokióra mit jósol?

Nehéz manapság hitelt érdemlő számolgatásba bocsátkozni, mert hatalmas a konkurencia, sok országban magas szinten sajátították el a birkózás alapjait, és a kiváló edzők importálásával feljöttek. Valami azt mondatja velem, hogy talán elhozunk egy aranyérmet, és lehet pár helyezésünk is. A hagyományaink köteleznek, az ötkarikás versenyeken honfitársaink birkózásban, kajak–kenuban és vívásban szinte mindig kitettek magukért.

Mivel telnek a napjai?

Az unokámat is edzem, és ez nem mindennapos dolog a karfiolfülűek hátországában. Nem csavargok, ebből már kinőttem, ha nem vezetek edzést, akkor otthon vagyok.