,,Ha minden igaz”, ma megállapodik az edző

Az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapata mellett a 2018/19-es évadban Cziczás László dolgozott vezetőedzőként. Irányításával az élvonalbeli bajnokságban ezüstérmet, a Magyar Kupában bronzérmet szerzett a piros-fehér együttes, a nemzetközi porondon, az Európa Kupában pedig a legjobb 8+4 közé jutásért (a +4 azokat a csapatokat jelenti, akik az EK-sorozatban indult együttesekhez csatlakoztak az Euroligából, amikor az előbbi mezőnye 4 csapatra csökkent) zajló csatájuk volt a végállomás. A mögöttünk hagyott évadról a szakvezetővel beszélgettünk.

Ne azzal kezdjük, hogy milyen tervekkel látott munkához a DVTK-nál, amikor tavaly augusztusban elkezdték a felkészülést, hanem azzal: hogy került Miskolcra? Mert érdekes, ha egy edző egy komplett ötössel érkezik az új állomáshelyére…

Az elmúlt négy évben Cegléden dolgoztam, de már tavaly és tavalyelőtt is beszéltünk, tárgyaltunk Szabó Tamással, a diósgyőri klub első számú vezetőjével arról, hogy a DVTK-nál folytassam edzői pályafutásomat. Különböző okok miatt ez csak most realizálódott, a tavalyi évad végén jutottam el oda, hogy váltanom kell. Azért döntöttem így, mert úgy véltem, hogy amit tudtunk, azt Cegléden kihoztuk a csapatból. Ráadásul bennem volt az is, hogy szeretném magam kipróbálni egy hazai topcsapatban, egy olyan klubnál, amelyiknél nem kell átutaznom az országot, hogy a megszokott otthonomba érve láthassam a kislányom és a feleségem, akik nem tartottak, nem tarthattak velem. A DVTK tavalyi ajánlata nagyon korrekt, ugyanakkor nagy kihívás is, hiszen éveken át játszottunk a Diósgyőr ellen a Cegléddel, és tudtam, hogy hová jövök. Tisztában voltam azzal, hogy vannak bizonyos elvárások, amelyeknek meg kell felelni szurkolói szinten és a klub vezetése felé is. Nem volt könnyű ez a fel­adat, de utólag azt mondom: jól döntöttem, hogy belevágtam ebbe a kalandba.

Érdekelne, hogy a játékosok önt követve érkeztek vagy nem? Azt szokták mondani, hogy a csapatkapitány, az irányító, az edző meghosszabbított keze a pályán, és kiváltképp érdekes, hogy Medgyessy Dórával együtt döntöttek-e arról, hogy Miskolcra teszik át működésüket?

Megyó három éven át volt a játékosom, és őt is évek óta hívta a DVTK. Mokango kimondottan Medgyessyvel szeretett volna egy csapatban játszani. Katona semmiképpen sem akart Cegléden maradni, egy másik csapattal már kész szerződése volt, de amikor megtudta, hogy én hol folytatom, jelezte, hogy ő is szívesen jönne Miskolcra. Kányásit is régóta szerette volna megszerezni a klub, Skoricot szintén évek óta hívta vissza Szabó Tamás, de ő ugye tavaly nem velünk dolgozott együtt, mert Franciaországban játszott. Ami pedig a Megyóval kapcsolatos kérdést illeti: igen, tudtunk egymás ajánlatáról, vagyunk olyan jóban, hogy ezt a másik tudomására hoztuk. Vele egyébként viharos a kapcsolatunk, a munkában vannak konfliktusaink, tudom, hogy keményen kell fogni, hogy kihozza magából a maximumot, viszont a magánéletben nagyon jó kapcsolatban, baráti viszonyban vagyunk.

Kívülről úgy tűnik, hogy ön olyan edző, aki közel van a csapathoz, akinek nagyon fontos, hogy jó közösségben dolgozzon a játékosokkal. Ennek viszont nincs receptje, az idevezető utakkal nincsenek tele a tankönyvek.

Kezdő edzőnek tartom magam, de konok ember is vagyok, olyan, aki szereti járni a maga útját. Javarészt nem könyvekből, iskolapadokból építkezem, több évtizeden át kosárlabdáztam, és ez alatt rengeteg tapasztalatot szereztem. Amiről azt láttam, hogy működött, azt én is szívesen használom. Világéletemben olyan játékos voltam, aki mindig igyekezett jóban lenni az edzőkkel, mert tudtam, hogy amit mondanak, azzal jót akarnak nekem, abból tanulni lehet. Ezt próbálom most a másik oldalról elérni, mert az nem lehet, hogy úgy tekintsünk egy játékossal egymásra, mintha fadarabok lennénk. Ezzel szemben fontos, hogy tiszteljük egymást, figyeljünk a másikra, nemcsak az edzéseken, hanem előtte és utána is, de ugyanakkor a mérkőzéseken az alá- és fölérendeltségi viszonyt tartsuk meg, mert csak ezzel együtt lehetünk eredményesek.

Sok minden történt a nemrég véget ért idényben. A rengeteg emlék közül mi maradt meg erősebben?

Kezdem a negatívval. Tudtam, hogy itt óriási a felelősség, nagy a nyomás, itt nem lacafacáznak, ha 1-2 rossz eredmény becsúszik, ünnepelt emberből közellenséggé lehet válni. Nem mondom, hogy a Csata elleni vereség előtt ünnepelt csapat voltunk, és azt sem, hogy bárki is ellenünk fordult volna, de emlékezetes maradt számunkra ez a bajnoki. Picit elfordult tőlünk, vagy ha így jobban tetszik, távolságtartóvá vált a szurkolótábor, és nagyon sokat kellett dolgozni, hogy visszaszerezzük a bizalmukat, hogy olyan hangulat legyen a lelátón, amit a munkájuk alapján megérdemelnek a lányok. A Csata-meccs után a klubvezető magához rendelt minket, őt is foglalkoztatta a vereség, és arról érdeklődött, hogy miben tudna segíteni, hogy ne kerüljünk hasonló helyzetbe. Nem szeretek utólag morfondírozni, magyarázatot adni a dolgokra, de tény, hogy azon a meccsen az ellenfél nagyon jó dobóformát mutatott, extrát hozott, mi pedig gyengén játszottunk. Akkor még nem bírtuk el, hogy egy ilyen helyzetet megoldjunk, de ahogy haladtunk előre, úgy váltunk egyre erősebbé. Utólag azt mondom, nagyon jókor jött ez a pofon, észhez térített minket, megtanultuk, hogy csak azért, mert mi vagyunk a DVTK, nem fogunk meccset nyerni, ezért, a DVTK-névért tenni is kell.

A felállásban vagy a Csata elleni vereséget követő újraindításban – és persze a felkészülés kezdetétől – segítséget jelentett-e, hogy a keret felével már dolgozott együtt?

Nyilván van, volt ennek előnye. De a csapat azért új volt, a környezet pláne, a litván és az amerikai kosaras ugyancsak, és a tavalyi évadból itt maradt magyar játékosokkal is meg kellett ismernünk egymást. Ami igazán segítséget jelentett, az az volt, hogy mindent megkaptunk a klubtól, ami nekem és 1-2 játékosnak idegen volt. A legkisebb sérülést is azonnal kezelték, ha bokavédőre volt szükség, azonnal kaptunk, ha táplálékkiegészítő kellett, akkor azt szerezték be. Ezek lehet, hogy nem tűnnek nagy dolognak, de nem mindenütt van így. Fantasztikus érzés, hogy ilyen profi közegben dolgozhattunk, és csak a munkára kellett koncentrálni. A fő feladat az volt, hogy 6-7 szuper­sztár-egyéniséget olyan közösségbe formáljunk, ami működőképes. Szerintem ez nem a legrosszabbul sikerült.

Említhetne pozitív meccseket is, mert a Csatával leragadtunk a másik oldalon.

Az említett vereség után remek győzelmeink voltak, és ezek egy részével megalapoztuk az alapszakasz második helyét a bajnokságban. Nagyon sok emlékezetes meccsünk volt, a Szekszárd idegenbeli legyőzése több tucat diósgyőri drukker előtt óriási élményként marad meg. Vagy a Galatasaray elleni miskolci Európa Kupa-összecsapás, amelyen olyan hangulat, atmoszféra volt, hogy még így utólag visszagondolva is borsódzik a hátam. És persze ott volt a Győr elleni bajnoki elődöntő, amikor hazai pályán bejutottunk a fináléba. Ez a meccs, ez a nap maga volt a menny­ország. Együtt ünnepelni a szurkolókkal fantasztikus volt. Az ilyenekért érdemes feláldozni a karácsonyt, a húsvétot és más ünnepnapokat, mert amit ezeken a meccseken átéltünk, azt nem veheti el tőlünk senki.

Reális vagy túlfutott a 2018/19-es évad eredménysora?

Az egész szezonban mutatott hozzáállásunk alapján abszolút megérdemelt, még ha voltak is nálunk papíron erősebb csapatok, akiket megelőztünk. A bajnoki ezüstérem számunkra tulajdonképpen arannyal ér fel, látva a finálé másik csapatát, amely komplett WNBA-alakulattal állt fel. Az erőviszonyokról még annyit, hogy az a Jovanovic, aki nem is olyan régen még a DVTK fő erőssége volt, még a keretbe sem fért be a Sopronnál. Szerintem magyar női klubcsapat még nem volt ilyen erős, mint amilyen a mostani bajnok volt, úgyhogy nagyon is büszkék lehetünk erre az éremre.

Van-e feljebb ettől?

Diósgyőrben nagyon komoly célok vannak, komoly háttere van a csapatnak, nemcsak anyailag, hanem a szurkolótábor szintjén is. Az biztos, hogy magasra tettük a mércét. Az ezüstöt megőrizni sem lesz könnyű, hiszen van 1-2 csapat, amelyik számára csalódás volt ez a szezon. Ha valaki azt mondja az év elején, hogy a Szekszárd a négy közé sem jut be, azt valószínűleg kinevették volna. A Sopront utolérni nem lehet egyik napról a másikra, de törekedni kell rá, mert van fényesebb érem az ezüstnél is.

A bajnoki döntő utáni nyilatkozatában a feleségének és a kislányának ajánlotta az ezüstöt.

Ők az apát látják bennem és a férjet, nem a kosárlabda­edzőt. Ez a legnehezebb számomra. Ha nem ilyen családi hátterem lenne, hogy van egy vállalkozás, ami a közös otthonunkhoz köt, már régen aláírtam volna 10 évre a DVTK-hoz. Azért ajánlottam nekik az érmet, mert számomra ők legfontosabbak, az ő megértésük nélkül nem tudtam volna ide eljutni. Sok nehézségen mentek keresztül ők is, áldozatot hoztak érte. Részesei a sikernek.

Mivel telik a nyár, és hogyan tovább? Hiszen tavaly nyáron csak egy évre írt alá a DVTK-hoz…

Ha minden igaz, akkor csütörtökön megállapodok Szabó Tamással, és folytatom a munkát a DVTK-nál. Most éppen a magyar válogatott mellett dolgozom, Székely Norbert szövetségi kapitány munkáját segítem edzőként július 4-ig, az Európa-bajnokság végéig. De közben gőzerővel rakjuk össze a Diósgyőrt. A csapat nagy százalékban együtt marad, a játékospiac ezekben a hetekben élénk, most kell megtalálni azokat, akikkel erősödhetünk. Jó csapatot szeretnénk, már a szezon elejére, mert szeptemberben Euroliga-selejtezőt játszunk.

Névjegy

Név: Cziczás László

Született: 1979. 02. 14., Szolnok

Edzői pályafutása: Ceglédi EKK (2014–2018), Aluinvent-DVTK (2018– )

Edzői sikerei: bajnoki ezüstérem (2019), bajnoki bronzérem (2017), Magyar Kupa-ezüst (2017), Magyar Kupa-bronz (2019)

Sportolói pályafutása: Szolnoki Olaj KK (1990–2000), Tiszaújvárosi Phoenix KK (2000–2001), Szolnoki Olaj KK (2001–2009), Debreceni Egyetem (2009)

Sportolói sikerei: bajnoki aranyérem (2007), Magyar Kupa-arany (2004, 2007)