Helyi sport

2017.02.01. 20:53

MEAFC: A kettesével vett lépcsőfokok, valamint a tiszta és hideg fej

Miskolc - Drahos Gábor szerint a szurkolóknak szabad álmodozni, mi több, kötelező is.

Miskolc - Drahos Gábor szerint a szurkolóknak szabad álmodozni, mi több, kötelező is.

Kiválóan szerepel a másodosztályban, a B csoportban (Keleti csoport) a Miskolci EAFC férfi kosárlabdacsapata. Az együttes eddigi 14 meccséből tizenegyet megnyert és csak három alkalommal kapott ki. Az alakulat legrutinosabb kosarasa az a Drahos Gábor, aki mintegy 270 NB I/A csoportos meccsen lépett pályára a szegediek, a hódmezővásárhelyiek, a kecskemétiek és a kaposváriak színeiben, amellett közel ennyi má­sodik vonalbeli összecsapás van a lábában (kezében). Az 1979-es születésű irányító 2014 szeptemberében igazolt Miskolcra, haza, ugyanis 1997-ben a Földes Ferenc Gimnáziumban érettségizett (2003-ban egy fél szezonon keresztül azért pattogtatta a labdát az egyetemistáknál).

A háttér stabil, az egyetem is magáénak érzi a csapatot.” Drahos Gábor

Jól döntött a szövetség

– Akkor megkerestek az újjáalakult klubtól, hogy szeretnének bizonyos szerepeket nekem szánni – mondta lapunknak a kosaras. – Bár akkor még egy évig élő szerződésem volt a Kaposvárral, mindent mérlegre téve úgy döntöttem, hogy váltok, hogy új célokért küzdök. Végül is a nevelőegyesületem hívott azzal a szándékkal, hogy közösen jussunk fel az NB II-ből, építsünk egy jó kis MEAFC-ot. A játékosszerep mellett az utánpótlás szakmai vezetője is vagyok, aztán enyém az U11-es gárda, a Csibészek, továbbá az én kezem alatt dolgozik az egyetem csapata, amely majd részt vesz nyáron a miskolci Eb-n. Sokrétű, szép a feladat, komplex, ezért is vágtam bele, utólag is azt gondolom, hogy jól döntöttem.

Bár a MEAFC-nak 2015-ben a pályán nem sikerült kiharcolnia a feljebb lépést az NB II-ből, beadványt küldtek a szövetségbe, hogy szívesen vállalnák az NB I/B-t, s minderre az MKOSZ igent mondott.

– Szerintem jól döntöttek a szövetségben azok után, hogy a vezetőségünk keményen harcolt a részvételünkért – tette hozzá Drahos Gábor. – Tavaly újoncként helytálltunk, és oda kerültünk, ahol ennek a közösségnek, a miskolci férfi kosárlabdának helye van.

Türelmesnek lenni

Az előző évadot „megfejeli” az idei pontvadászatban a MEAFC, melyről így vélekedik a kettes poszton is bevethető kosárlabdázó.

– A MEAFC-nál az építkezés tudatos, tervszerű, ami dicséretes – hangoztatta Drahos Gábor. – Tény, ott vagyunk holtversenyben az élen, de két lábbal a földön állunk. Ez is siker, de talán ugyanilyen nagy siker, hogy legutóbb, a Tiszaújváros elleni hazai mérkőzésen tele volt a csarnok nézővel, illetve rengeteg a kosarazni akaró gyerek is. Ez a klub régen is egyetemistákból tevődött össze, akik itt nőtték ki magukat, most is efelé kell menni, hogy szerezzenek maguknak egyre nagyobb teret. Hozzánk is eljut az, hogy szurkolók egy része már az A csoportos részvételről beszélget… A szurkolónak ez a dolga, mondhatni kötelessége az álmodozás, ez így működik, a mi feladatunk pedig az, hogy küzdjünk a legjobb tudásunk szerint, aztán ez majd hozza a többit. Ha valaki úgy, tervszerűen csinálja a dolgokat, mint itt nálunk a vezetők, akkor türelmesnek kell lenni. Azokat a bizonyos lépcsőfokokat kettesével vesszük, ám mindezt tiszta, hideg fejjel, s ha bármilyen folyamat hamarabb adódik, akkor a klubvezetés mérlegel. A lényeg, hogy a háttér stabil, az egyetem is magáénak érzi ezt a csapatot, illetve egyre több kosárlabdázó választja magának ezt az intézményt, ez is eredmény.

Csapatsportban vannak vezérek, s nem kétséges, hogy a MEAFC-nál az irányító tölti be ezt a szerepet.

Olyanok, mint Szögi

– Mindenhol szükség van határozott játékosokra, elismerem, mikor annak idején megkerestek, ilyen részt is szántak nekem – nyilatkozta Drahos Gábor. – A mostani csapat többször is bizo­nyította, hogy csapatmunkában egyre érettebb, és amikor kell, tud beletenni a meccs­be kívülről is. Szerintem azért is vagyunk eredményesek, mert az ellenfélnek nem egy-két játékosból kell készülnie, hanem többől, akik egytől egyig kiteszik a szívüket a pályán. Nekem megnyugvás, hogy vannak olyanok mellettem, mint Szögi Ádám, aki talán a legkomolyabb munkabírású ember az egész másodosztályt tekintve. Amiket tavaly még én csináltam, azokból sokat átvett, vagyis a terhek jobban megoszlanak.

A „meddig szeretne még aktívan kosarazni?” kezdetű kérdésre az irányító rávágta:

– Még szeretettel járok edzésre, futni bírok, azonban nagy valószínűséggel más klubban már nem fogok játszani. Hogy meddig, ezt még nem tudom.


A férfi NB I/B Keleti csoport állása

1. Vásárhelyi Kosársuli 14 11 3 1242-1088 25

2. Miskolci EAFC 14 11 3 1129-985 25

3. Debreceni EAC 13 9 4 1057-834 22

4. Budapesti Honvéd SE 14 8 6 1011-1016 22

5. Tiszaújvárosi Phoenix KK 14 7 7 1023-1028 21

6. Nyíregyháza Blue Sharks 13 7 6 989-1004 20

7. EKE Eger KOK 14 6 8 994-1030 20

8. Nagykőrösi Sólymok KE 13 6 7 940-1006 19

9. Salgótarjáni KSE 14 5 9 973-1067 19

10. Calle Pubfood Békés 13 5 8 1030-1052 18

11. Óbudai Kaszások 14 4 10 1101-1166 18

12. MAFC 14 3 11 1003-1216 17


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!