2024.04.29. 18:08
Diákszínjátszók népesítették be egy napig a Játékszínt
Regionális Diákszínjátszó Találkozót rendeztek hétfőn a Miskolci Nemzeti Színházban. A Játékszínben diákszínpadok mutathatták be produkcióikat, amelyeket szakmai zsűri értékelt.
Fotó: Mogyorósi Zsolt Pipó
Az Országos Diákszínjátszó Egyesület már a tavalyi évben meghirdette a magyarországi és Kárpát-medencei magyar nyelvű diákszínjátszó csoportok felmenő rendszerű találkozóját. A fesztivál a hagyományoknak megfelelően kétlépcsős formában valósult meg. Az első lépcsőt továbbra is a regionális diákszínjátszó találkozók képezik. A miskolci találkozót a hétfői napon a Játékszínben rendezték.
A miskolci találkozón négy diákszínpad mutathatta meg tudását a szakmai zsűri előtt: a Lévay Diákszínpad, a Katedra Színházi Műhely-Középiskolás tagozata, a ZIG KIMI 12 és a ZENITA. A produkciók után egy tíz perces szünet következett, majd a szakmai zsűri minden produkció értékelésére egy fél órát szánt. A nap végén pedig kiderül, hogy ki az aki arany, ezüst vagy bronz minősítéssel vagy különdíjjal távozhatott a versenyről.
Rugalmas nevezési feltételek
2024-ben a hagyományos (“offline”) megjelenés mellett már az online előadások jelentkezését is várták a szervezők, ez azok számára is nyitottá tette a lehetőséget akik nem tudtak jelen lenni a regionális találkozókon. A csoport tagjai 14 és 20 év közötti középiskolás diákok lehettek de megengedték, hogy húsz százalékuk 20 év feletti színjátszó legyen.
Országos Diákszínjátszó Egyesület miskolci versenye 2024.04.29.
Fotók: Mogyorósi Zsolt PipóA szervezők műfaji és tematikai megkötéseket viszont hoztak: musical, rockopera, operett műfajához tartozó produkciók nem nevezhettek és a bemutatott előadások hossza nem léphette túl a hetven perces játékidőt.
Nem nevezhettek azok az előadások sem, amelyek az utóbbi három év találkozóinak országos döntőjében szerepeltek.
Cél az országos verseny
A VI. Országos Diákszínházi Fesztiválra – ami idén Győrben lesz május 31 és június 1 között - a csoportok a regionális zsűrizések ajánlásai alapján kaphatnak hivatalos meghívást, miután az ország összes regionális találkozója lezajlott.
Az Országos Diákszínházi Fesztivál célja az ismerkedés és a tapasztalatcsere, és a fesztivál több mint harmincéves tevékenységének továbbörökítése, fejlesztése: a szakemberek és a diákszínjátszók segítségével az innováció keresése, a rendezvényre meghívott csoportokkal közösen. A válogatást három elv mentén valósul meg: a közösségi alkotás folyamata, a szakmai kíváncsiság, és a színházi minőségre való törekvés.