Az anyatejjel szívta magába

A magyar kultúra napját ünnepeljük: Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon vetette papírra a Himnuszt. Lajos András színművész számára különösen fontos nap ez, főként azért, mert felvidéki magyarként nemzeti identitását nem mindig fejezhette ki nyilvánosan, azonban a Himnuszhoz fűződő emlékei már gyermekkorától erősek. A Miskolci Nemzeti Színház művészét kérdeztük a nemzeti költeményről és magáról az ünnepről.

Szívmelengető alkalmak

Az lenne az ideális állapot, ha minden ember számára a saját himnusza megkérdőjelezhetetlen kulturális alap lenne. Ezt jó esetben az anyatejjel szívjuk magunkba – mondta Lajos András. Saját gyermekkorából olyan meghatározó élményei vannak, amikor a nemzeti ünnepeken a felvidéki szülőfalujában együtt éneklik a Himnuszt vagy a Szózatot, vagy szavalják a Nemzeti dalt. Ez a közösséghez, a nemzethez tartozást jelképezi még akkor is, ha Szlovákiában kisebbségben él a magyarság. Előfordult, hogy színésztől vagy előadótól hallotta élőben a Himnuszt, aztán később ő maga is kapott olyan felkérést, hogy szavalja el a költeményt.

Felnőtt életében már minden évben kötődik valamilyen esemény a magyar kultúra napjához, többnyire szereplés – emelte ki a művész. De pont egy évvel ezelőtt volt egy szívmelengető alkalom, amikor az édesapja kapott életműdíjat Dunamocson a Csemadok kulturális szervezettől, amely a felvidéki magyarság kulturális életét fogja össze.

Ő maga idén a Tiszaszederkényi Művelődési Házban lesz a magyar kultúra napján, hiszen ott fogja előadni vasárnap Soóky László monodrámáját, „Egy disznótor pontos leírása” címmel. Már többször előadta ezt a valós eseményeken alapuló, humorral átszőtt történetet magyarországi és felvidéki helyszíneken is, és sikert aratott mindenütt – tudatta a színművész.

Van különbség abban, hogy az ember gyermekfejjel még Felvidéken vagy felnőttként már Magyarországon szavalja vagy énekli a Himnuszt – hangsúlyozta Lajos András. A kis közösség kohéziós ereje sokkal tapinthatóbb, hiszen mindig talál magának egy olyan közös élményt, amibe kénytelen kapaszkodni az elnyomó hatalommal szemben – fejtette ki a színművész. Akkor is elhangzott a szülőfalujában a magyar himnusz, amikor ezt az ottani állami vezetés nem engedélyezte, és retorziókkal fenyegette. Az lenne jó, ha ma már senkit nem érne hátrányos megkülönböztetés csupán amiatt, mert nemzeti kisebbségben él, de sajnos a mai napig találni erre példát.

Középiskolásként a komáromi Selye János Gimnáziumba járt, és a helyi Hajós Néptáncegyüttes tagja volt. Az ünnepi megemlékezéseken gyakran szerepelt. Volt olyan, amikor táncosként, versmondóként és konferansziéként is. A Klapka tér akkor is, ahogyan minden nemzeti ünnepen, megtelt magyarokkal – emlékezett vissza. Hozzáfűzte: ezek az alkalmak a kezdetben kevés önbizalmát növelték kicsit, és meghatározóak voltak abban, hogy színész lett.