Az utolsó magyar polihisztor

Herman Ottó, született Herrmann Károly Ottó - természetkutató, zoológus, néprajzkutató, régész, politikus. A "madarak atyja", polihisztor. Az őskorkutatás és a tudományos barlangkutatás megindítója.

1835. júniusában Breznóbányán született, Herrmann Károly és Hammersbergi Ganzstuck Franciska első fiúgyermekeként. Négy kislány után érkezett a családba a "trónörökös". Németajkú család tagjaként az anyanyelve mellett csak hétévesen kezdett magyarul tanulni, tizenkét éves koráig németül beszélt. 1847-ben az apját - aki sebészorvos volt, és mellette lelkes hobbi-ornitológus - Miskolc mellé, az akkori diósgyőri koronauradalom területére, Alsóhámorba helyezték át. Ezért az iskoláit már Miskolcon végezte. Gyermekkorában itt sajátította el az apjától a madarak preparálásának módját.

"Iskola leszek Miskolcon"

A legenda szerint, amikor a Felvidékről a városunkba kerültek, Ottó még sokáig törte a magyart, így az Iskolás leszek Miskolcon mondatot, Iskola leszek Miskolcon-nak ejtette, erős német akcentussal.

Állandóan az erdőben barangolt, így tele volt kisebb-nagyobb sebesülésekkel. Minden érdekelte, ami a természetben megtalálható volt. Már fiatal korában a pókok szerelmese lett.

1848-ban, a szabadságharc alatt, próbált beállni a honvédseregbe – mivel azt hallotta a tüzérségnél a fiatalabbakat is beveszik -, de a kora miatt hazaküldték. A szóbeszéd szerint a halláskárosodását mégis annak köszönhette, hogy egy ágyút mellette sütöttek el a harcok során Miskolcon.

Megviselte a vesztett ügy

Nemzeti identitása egyértelműen magyar volt. A Herrmannról Hermanra változtatta a nevét, azért, hogy "magyarabbnak" tűnjön, a Károly helyett pedig az Ottót használta. A szabadságharc bukása után sokáig a kereste helyét, mivel a vesztett ügy nagyon megviselte.

Később Bécsben tanult. A császárvárosban rengeteg időt töltött a Természettudományi Múzeumban. Mérnökembert akart faragni fiából az apja, de Ottó az iskoláit éppen apja halála miatt nem tudta befejezni. Egy rövid ideig géplakatosként dolgozott, hogy tudjon segíteni az anyjának és hat leánytestvérének.

Bécsben nem jelent meg a sorozáson, a nagyothallására hivatkozva, foga között azt morogta, hogy ,,osztrák alatt nem fogok szolgálni". Az első szerelem is itt érte, de a románcot megzavarta a kényszersorozása.

Mivel nem jelent meg, szökevénynek minősítették. 1857-ben aztán nem volt több kifogás, be kellett vonulnia katonának - a halláskárosodását szimulálásnak minősítették -, két év kiképzés után pedig Dalmáciába vezényelték. A 12 évnyi katonáskodás helyett - amire a sorozóbizottság ítélte -, majd' öt év után leszerelték. Itt, Dalmáciában lett a tenger szerelmese. Katonáskodása alatt hamar kiemelkedett a társai közül értelmével, megfontoltságával. Az ezredparancsnok a kedvence lett. Amikor őt Bécsbe vezényelték, megkérdezte Ottó, mit tehetne érte. Herman Ottó pedig azt kérte, hogy szereljék le. Parancsnoka eleget tett a kérésének.

Megkérte Jászai Mari kezét

Ezek után forradalmi helyszíneket látogatott meg az ismét ébredező Európában. Olaszországban járt, majd Lengyelországban bukkant föl. Itt átlőtték kalapját, amit haláláig őrizgetett.

1863-ban egy fényképészműhelyt nyitott többedmagával Kőszegen. Közben Chernel Kálmántól rengeteget tanult a természettudományról.

A műhely csődje után Kolozsvárra került, a helyi múzeum konzervátori állását nyerte el 1864-ben. Itt hét évet töltött el. A természettudományok több ágának vált a szakértőjévé, nagyon sokat dolgozott és tanult. Az ornitológia rejtelmeibe is itt ásta bele magát, az első tanulmányát is Erdélyben írta a kabasólyomról. Kolozsvárott a színházi előadásokat az első sorból figyelte a nagyothallása miatt. Szerelemre lobbant Jászai Mari iránt - aki kezdő színésznő volt akkoriban -, levélben meg is kérte a kezét, és a színésznő állítólag igent mondott neki (1872-ben). A dologból mégsem lett semmi, mivel Jászai Mari Pestre szerződött és megszakította a kettejük kapcsolatát.

1875-ben a Magyar Múzeum Állattárának őrsegédje lett. Természettudományi előadásokat vállalt, fővárosi újságokba írt politikai cikkeket, ez tette országosan is ismertté, és ez alapozta meg a hírnevét. Az első nagy port kavaró cikkét 1871-ben írta. Az Ellenőr, a Függetlenség és a Vasárnapi újság hasábjain publikált elsősorban.

A Természettudományi Társulat megbízta Magyarország pók-faunájának leírásával, megírásával. A munka három kötetben jelent meg, magyar és német nyelven, és nagy sikert aratott tudományos körökben. Egy példányt eljuttatott az - általa nagyra tartott -, emigrációban elő Kossuth Lajosnak is.

1879-től Szeged (1883-ig), majd Miskolc (1893-96) és Törökszentmiklós országgyűlési képviselőjeként került be a parlamentbe.

Sok dolog érdekelte, a tudomány sok területén volt jó. Korán felismerte például a filoxéra veszélyeit is, és a védekezést sürgette.

Pele bácsi Pele-lakja

1885-ben nősült meg, az avasi református templomban volt a menyegző. Felesége a nála húsz évvel fiatalabb Borosnyay Kamilla írónő lett. Házasságkötésükkor vették meg a később híres lillafüredi nyaralót, amely Pele-lak néven vált ismerté. Az elnevezés onnan ered, hogy a hámori gyerekek Pele bácsinak szólították élete alkonyán az öreg tudóst.

1888-ban Norvégiába is eljutott, ahol kedvenceit, a madarakat tanulmányozhatta. Erről előadásokat tartott, sőt, könyv formájában is leírta a tapasztalatait. 180 cikket és tanulmányt publikált a haláláig, elképesztően termékeny volt. Könyvet írt a halászatról, a pásztorkodásról, az ősfoglalkozásokról - a fentebb említetteken kívül. Főiskolai, egyetemi diploma nélkül lett ismert és elismert tudós az országban, autodidakta módon tanult.

1892-ben kapta meg az egyik Bársony-házi szakócát, és ezzel két évtizedes harc kezdődött annak elismertetéséért. 1876-ban ugyanis Budapesten Nemzetközi Embertani és Ősrégészeti kongresszust rendeztek, de a nemzetközi szakemberek az addigi magyarországi leletek alapján nem ismerték el, hogy hazánkat már az ősember is lakta. 1893-ban csatlakozott ehhez a vitához Herman Ottó. Véglegesen a Kadic Ottokár által talált, 1906-os bükki leletekkel nyert bizonyítást, hogy a Kárpát-medence bizony az őskor óta lakott helyszíne volt Európának.

Vita és párbajok

1893-96-ban Miskolcról országgyűlési képviselő volt, és aktívan részt vett a parlamenti munkában A forradalom eszméit képviselte, és a kiegyezést nem fogadta el. Mivel dacolt a hatalommal, az MTA soraiba nem kapott - és nem is kért - felvételt. Mindvégig Kossuth híve maradt. A Függetlenségi Párt tagja volt. Többször meglátogatta Kossuthot külhonban, 1894-ben a temetésén ő is búcsúzott tőle, többek között.

1893-ban megalapította az ország első Madártani Intézetét és a ma is létező Aquila madártani folyóiratot is.

1906-ban kiadott könyve Madarak és fák napja Magyarországon címmel jelent meg. Ebben tájékoztatta olvasóit, hogy Apponyi Albert vallás- és közoktatási miniszter az ő javaslatára az elemi iskolákban bevezette a madarak és fák napját, hogy felhívja a figyelmet a természet szeretetére és védelmezésére.

Heves természete miatt gyakran keveredett vitába, és emiatt párbajokat is vívott. A leghíresebb párbajt Wahrman Mórral vívta, miután a Parlament folyosóján összeszólalkoztak. Mór úrnak nagyon rossz volt a látása, a mi Ottónknak pedig a hallása, így kissé komikusra sikeredett a kettejük viadala. Végül mindketten sértetlenül úszták meg a kalandot.

1914-ben közúti balesetet szenvedett, melynek oka a süketsége lehetett. Elütötte egy teherhordó szekér a Múzeum körúton. Nem volt súlyos a sérülése - lábtörés -, de szövődményként tüdőgyulladás alakult ki nála, és végül az emiatt fellépő szívbénulásban halt meg.

Budapesten temették el, de 1965-ben az akkori miskolci városvezetés – a végakaratának megfelelően - elhozatta a hamvait, és a felsőhámori temetőben helyezte el.

A nevét szinte minden magyar ismeri. Miskolcon gimnáziumot, múzeumot, tudományos díjat neveztek el róla, szobrot is kapott a lillafüredi függőkertben, valamint Miskolc belvárosában. Egykori nyaralója, a Pele-lak is látogatható, de készült róla emlékbélyeg, barlangot és tavat is neveztek el róla az országban. Budapesten a II. kerületben utca viseli a nevét.

Egy érdekes történetet hagytam a végére:

,,Miért írunk magyarul?

Amikor Brehm Alfréd, Az állatok világa híres könyv szerzője 1879-ben Budapesten járt, sehogy sem akarta elhinni Herman Ottónak, hogy a kékcsőrű kacsa nálunk is költ a Mezőségen. Csak a bemutatott pelyhes fiókák győzték azután meg. - Hát miért nem publikálja ezt - kérdezte - hiszen ez nagyszerű! - Régen megtörtént már. - Hol? - A Magyar Akadémia kiadásában. - Magyarul? - Igen. - Hja, akkor el van veszve. Miért nem írnak önök németül? - Én részemről azért nem - felelte Herman Ottó tréfásan, mivelhogy nagy híve volt különben a többnyelvű publikálásnak, - mert többet akarok tudni a németeknél. Mi tudniillik mindent tudunk, amit a németek írnak s azon kívül még azt is, amit magyarul írunk s amiről, mint ez a ruca is bizonyítja, a németeknek fogalmuk sincsen."

(Wikipédia - Herman Ottó szócikk)