Bekerült Miskolc Arany könyvébe

2022.09.27. 16:00

A legendás Reményi János tanár úrra emlékeznek

Kiállítással és koncerttel állítanak emléket a legendás karnagynak.

HE

Archív képük előterében Reményi János

Fotó: Olvasónktól

– Reményi János tanár úr születésének 90., halálának 25. évfordulójára emlékezünk – jelezte lapunknak Balásné Molnár Ildikó, a Miskolci Fazekas Utcai Általános Iskola pedagógusa, karnagya. – Igaz, utóbbi tavaly volt, de a reá való emlékezés nem csak a kerek évfordulók kiváltsága. Mindannyiunk szívében, lelkében ott vannak megbújva az emlékek, a zenei élmények, amikre nap, mint nap szívesen, szeretettel gondolunk vissza. Végre megvalósulhat az, a már tavaly is tervezett koncert, ami a közös visszaemlékezést hivatott hangba, képekbe önteni. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit arra a kiállításmegnyitóra és koncertre, amit 2022. szeptember 30-án délután fél 5-kor tartunk a Zenepalota aulájában, majd hangversenytermében. A koncerten résztvevő kórusok azon intézmények énekkarai, ahol tanár úr annak idején kórusvezetőként is tevékenykedett: a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézete. A koncert végén közös műsorszámként felcsendül Kodály Zoltán Esti dala, melyet szeretnénk, ha a résztvevő kórusokon kívül minden énekelni vágyó egykori tanítvány, kórustag együtt zengene. A koncert után baráti beszélgetéssel, emlékezéssel zárjuk az estét. Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt – jelezte a karnagy.

Gazdag életút

Reményi Jánost 1954-től friss diplomásként a szolnoki Bartók Béla Zeneiskolához nevezték ki szolfézstanárnak. 1956-tól a miskolci Erkel Ferenc Zeneiskolában tanított szolfézst. Ezzel párhuzamosan a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában is tanított, és vezette a szakiskola leánykarát. 1961-ben egy korábban baráti társaságból alakított kórusból létrejött a Rónai Sándor Művelődési Központ Kamarakórusa, aminek később a vezetője lett. Ebből a vegyeskarból alakult meg 1975-ben a Miskolci Bartók Kórus.

A Bartók Kórussal kortárs művek sorát mutatta be, majd egyre jobban előtérbe kerültek az oratórium-bemutatók. 1966 szeptemberétől meghívást kapott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet miskolci tagozatára karvezetést tanítani. 1977-től főiskolai docens, majd főiskolai tanár. 1970-től a miskolci 6. sz. Általános Iskola ének-zene tagozatának a kórusát vezette. Ebben az időben vezette a szerencsi pedagóguskórust is. 1985-ben elhagyta Miskolcot, és a Magyar Rádió Gyermekkórusának a művészeti vezetője lett, egészen 1995-ig. A Gyermekkórus mellett az ELTE Énektanárképző és Karvezető szakán tanított.

1994. május 11-én, Miskolc város napján vehette át a Miskolc Díszpolgára elismerést, amelyről a város „Arany könyv”-e is megemlékezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában