Páratlan gazdagsággal szitálta lelke aranyporát

Ahogyan Kassának Márai Sándor, Szegednek Móra Ferenc, úgy Miskolcnak nincs elsőre nyilvánvalónak tűnő prózaírója.

Eleven irodalmi örökség

A helyi közbeszédben – ha szó kerül a település és az irodalom nagyjai közötti kapcsolatról – kedvtelve emlegetik Móricz Zsigmondot, aki a Nyugatban a legnagyobb jövőjű magyar városként azonosította a megyeszékhelyet 1930-ban, ezzel az erős, mindmáig felülírhatatlan vallomással örökre be­lopva magát a szívekbe: „Én nagyon szeretem Miskolcot.”

Legalább ennyire miskolci írónak számít az avasi asztaltársaságok kedves vendége, Móra Ferenc.

Tud-e mit kezdeni a város az ilyen kultúrtörténeti adalékokkal? Mennyire része az önismeretének például az egyértelműen Miskolccal azonosított Szabó Lőrinc? Van szobra, szülővárosában róla nevezték el az irodalmi díjat. De hogy ez lehetne eleven és a város épülését szolgáló kapcsolat is, s hogy vannak kiaknázatlan lehetőségek ebben, erre a napokban világított rá Gryllus Dániel, amikor szóba került egy hat évvel ezelőtti nyilatkozata. A Kaláka együttes még mindig tartja akkori, megválaszolatlan ajánlatát: szívesen alapítana és vezetne az itteni irodalmi értékekre is figyelő, Szabó Lőrinc nevét viselő szalont a Diósgyőri várban.

Nemszeretem város

Azért kívánkozik mindez ide, mert február 18-a volt a magyar széppróza napja – az ünnep lehetőséget adhatna az általánosan kevésbé ismert életművek felfedezésére. Arra, hogy a közösségek meghatározzák a viszonyukat a településeikhez kötődő írókhoz. Részévé válva a önazonosságnak felszínre kerülhetne, ami megismerésre érdemes az írói életutakból és örökségekből.

Kaffka Margit (1880–1918) emlékét egykori lakóházán és a nevét viselő iskola falán őrzi tábla Miskolcon. Rövid életéhez viszonyítva is sok időt töltött itt. Bár ismertek a várossal kapcsolatos rossz érzéseit megfogalmazó mondatai, de hogy mi mindent jelenthetne még a helyi identitás szempontjából a szerző és műve, ez az utókor számára nagyjából felfedezetlen terep.

Dr. Borbás Andrea irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum főmuzeológusa a huszadik század első felének magyar irodalomtörténetével foglalkozik. Kérdéseinkre azt mondja, többféle lehetőséget is lát arra, hogy ha van erre szándék, Miskolc közelebb kerüljön Kaffka Margithoz.

– Miskolc kiemelt helyen szerepel az életében. Tanult itt, és volt ösztöndíjasként tanított is az irgalmas nővérek zárdájában. A budapesti évek után visszatért, a polgári leányiskolában vállalt állást. Több helyen olvasható, hogy a tanítványai nagyon szerették. Erre konkrét forrást ugyan nem találtam, de érdekes helytörténeti kutatás tárgya lehetne: vajon maradtak-e fenn levelek, naplók a levéltárban, amelyek ezt bizonyítják. Miskolcon élt akkor is, amikor az első írásai megjelentek. Innen vált a Nyugat elismert munkatársává. A leveleiből kiderül, hogy nem kedvelte Miskolcot: nem érezte benne otthon magát. Elmaradottnak tartotta a várost, a nyitott légkörű Budapestre vágyott. Megjegyzendő: ez is egy viszony – érdemes lenne teljes részletességében feltárni, minden árnyalatában megvilágítva. A helyismeretet is gazdagíthatná minden megismert tény: milyen volt az ilyen érzésekre okot adó város a századvégen, a századfordulón. Érdemes lenne irodalmi sétán felkeresni a Kaffka Margit miskolci életében meghatározó helyszíneket, összevetni a múltat a jelennel. Mi volt ott egykor, és mi ma.

Mindennek lehet tétje az irodalomtörténet szempontjából is. Az irodalomtörténész, főmuzeológus azt is mondja, Kaffka Margit hagyatéka szétszóródott, kevés fi­lológiai alapkutatás történt. A PIM 2018-ban, Kaffka 100 címmel szervezett az életművet sokféle módon megközelítő konferenciát az író halálának századik évfordulója alkalmából. Az itt előadók részéről felmerült, hogy ez lehetne a Kaffka Margit-művek kritikai kiadásához vezető első lépés. Dr. Borbás Andrea témája Kaffka Margit levelezése volt.

Érdemes lenne irodalmi sétán felkeresni a Kaffka Margit miskolci életében meghatározó helyszíneket – Dr. Borbás Andrea

Értékelő gyászbeszéd

Kaffka Margit leveleit idézi Porkoláb Tibor irodalomtörténész is, az Irodalmi emlékhelyek Abaújban, Borsodban, Gömörben és Zemplénben című, Bujdos Tibor fotóival illusztrált kötetében, nagy lépést téve a Kaffka-életmű helyi vonatkozásainak közkinccsé tételében. „Korlátolt, otromba, elmaradt és nyomorult Mucsa”, „unalmas, pókhálós csizmadiaváros” – ezt a képet rajzolja a fővárosba, „az én édes, bűnös isteni metropolisomba” vágyakozó író.

Mint Porkoláb Tibor megjegyzi: a megsemmisítő Miskolc-kritikában „a város antimodernista, Lévay-kultuszra alapozott szellemiségének elutasítása mellett egy hatásosan megkonstruált művészszerep attribútumai, sőt a századforduló divatos szecessziós pózai is felismerhetőek”. Az irodalomtörténészi értékelés alapja az a tény, hogy itteni életében Kaffka Margit nem szigetelődött el teljesen, irodalmi szalont tartott fenn, vállalt közszerepléseket, Eszter szerepében a Nemzeti Színházban is fellépett Csiky Gergely Cifra nyomorúság című darabjában.

A lezárt életműre rátekintő első, a veszteség nagyságát belátni segítő értékelést a temetésen a gyászbeszédet mondó Móricz Zsigmondtól kapta az utókor: „a legnagyobb magyar íróasszony”, „borzongóan gazdag idegéletű író, aki olyan páratlan gazdagsággal szitálta lelke aranyporát, aki két kézzel halmozta fel másoknak szíve érzései fölösét”.

(A borítóképen: Ebben az épületben élt Miskolcon a magyar irodalom egyik büszkesége)