Folyamatosak a nyelvi zavarok, konfliktusok

Összeállításunk apropója a szerkesztőségi műhelymunka. A közösség egyik fele szerint nincs azzal gond, hogy sok idegen szót használunk a mindennapokban (hiszen használjuk, és ezzel is fejlődik a nyelv), míg mások szerint épp ellenkezőleg, jobban kellene védeni a nyelvünket, ragaszkodni a szabályokhoz, a magyar kifejezésekhez. Balázs Géza nyelvészt, egyetemi tanárt, műsorvezetőt kérdeztük.

Ön szerint kinek van igaza az említett vitában?

Mindkét nézetben van igazság, elsősorban a szélsőségektől óvnék. Egy nyitott kultúrába értelemszerűen érkeznek külső, idegen hatások, így idegen szavak. Nagyon nem is tudok elképzelni annyira bezárult kultúrát, amelyre nincs hatással a környezete. Nyelvtörténeti példát sem tudok mondani „érintetlen” nyelvre. Ez tehát természetes folyamat. Egy darabig. Mert az idegen hatások előkészíthetik egy nyelv teljes átalakulását, vagy esetleg egy nyelvcserét. Ezekre viszont bőven vannak nyelvi példák. Hosszú távon ez fájdalommentesen is végbemehet. De én teljesen megértem azokat, akik ettől óvnak, s az átmeneti jelenségektől – keveréknyelv, zagyvanyelv – tartanak.

Mi ma a nyelvművelők feladata? Alkalmazkodnak a változásokhoz vagy irányítanak?

Szerintem ma nincsenek nyelvművelők, mert őket a nyelvtudomány a rendszerváltozás után kirekesztette. Vannak nyelvvédők, és vannak nyelvészek, akik, ha nagyon szorongatják őket, akkor válaszolnak nyelvi kérdésekre. A nyelvészszakma szerint a nyelvvédelem nem tartozik a tevékenységi körükbe. Én egy kicsit másként látom. Szerintem jó az, ha a nyelvhez legjobban értők között vannak olyanok (régen nyelvművelőknek nevezték őket), akik tudományos alapon véleményt tudnak mondani nyelvi jelenségekről. A magyar nyelvművelés legjobb szakemberei, Lőrincze Lajos, Kovalovszky Miklós, Tompa József, Grétsy László emberközpontú, toleráns nyelvművelést valósítottak meg, amelyet a bölcs, tartózkodó és segítő hozzáállás jellemzett. Az ilyen nyelvművelő magyarázza, és azután óvatosan minősíti a nyelvi változásokat, de amikor azok meggyökeresedtek, tudomásul veszi. Az elmúlt időszak nyelvművelőitől soha nem hallottam olyasmit, hogy az ómagyar nyelv annyira szép, hogy vissza kell hozni – „Szíveskedjenek mostantól ómagyarul beszélni!” –, vagy mondjuk maradéktalanul ikesen kellene ragozni a már iktelenedő igéket.

Szükség van-e a nyelv felülvizsgálatára, a fennálló szabályok megváltoztatására?

Egy modern, változó nyelv figyelésére, vizsgálatára szükség van, mert folyamatosan fellépnek nyelvi zavarok, konfliktusok. A nyelv „szabályait” a nyelvészek nyelvtanokban írják le, ezek rögzítenek adott állapotot, de szinte mindig jelzik a változási irányokat – iktelenedés, tárgyatlanná válás, álműveltetés, álalárendelés. Ezek minősítése, vagyis a velük kapcsolatos magatartás kialakítása már a nyelvművelők és természetesen a magyartanárok dolga. Ilyen célból is jelentetjük meg az Édes Anyanyelvünk vagy a Magyaróra folyóiratokat, s ezért szólunk nyelvi kérdésekről folyamatosan a sajtóban, rádióban, televízióban – és persze az interneten is, például az e-nyelv.hu oldalon.

Valóban sok angol szót használunk a mindennapokban. Mennyi idő kell, hogy idomuljanak a nyelvünkhöz? Kell-e „magyarosítani” ezeket a szavakat?

Nem tudom, hogy mi a sok. A globalizáció főleg angol nyelven zajlik, ezért a világ összes nyelvében uralkodóvá vált az angol nyelvi hatás. A magyar nyelvben is fölerősödött, de a legtöbb esetben az angol eredetű szavakat a magyar grammatika magába olvasztja: „becsekkol”, „szkippel”, „printel”, „kioffol”. Lehet, hogy ezek nem szépek, a magyar nyelvi logika szerint nem „átlátszók”, nekem se tetszenek, de azt el lehet fogadni, hogy egy bizonyos közegben ezek használatosak. Ha már csak ilyen szavakból, kifejezésekből áll egy magyar mondat, esetleg szöveg, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mindez hová vezet. Magyarosítani – példáim ezt mutatják – érdemes, magyarítani, vagyis helyettük magyar szavakat kitalálni és használni fontos. Ezért hoztuk létre a közösségi szómagyarító lehetőségét (szomagyarito.hu), ahol egyelőre békésen megférnek egymás mellett a kicsit és nagyon magyarítani akarók. Mivel a magyarítások száma már a 15 ezer felé közelít, mintha új nyelvújítás kezdene kibontakozni. Talán tetszik Kazinczy mesternek odaföntről.

Hogyan befolyásolja a nyelvünk alakulását, hogy a fiatalok sms-nyelven írnak, beszélnek? Kicsit Köbüki jut ilyenkor eszembe a Mézga család rajzfilmből. Valóban rövidülhetnek majd a szavaink, kifejezéseink? Vagy merre változik majd a nyelvünk?

A felgyorsult élettempóból következik a felgyorsult kommunikáció és nyelvhasználat, a jelzett sms-, ma még inkább chatnyelv. Erre is az a válaszom, adott helyen, nyelvi közegben megvan a funkciója, tehát rendben van. Ha viszont már csak ez marad, akkor kommunikációs gondok származnak belőle, például a nagymama nem fogja érteni az unokát, ez pedig senkinek sem jó. A nyelvésznek és az iskolának tudatosítania kellene, hogy több nyelvváltozat van, adott helyen mindegyik helyes, de tudatosan kell alakítani nyelvhasználatunkat, stílusunkat az adott környezethez. Én is szoktam hadarni, ismerős környezetben egy-egy mondatot csak félig megfogalmazni, de előadás közben vagy a rádióban lelassítom a beszédtempómat, és végigfogalmazom a mondataimat.

A szaknyelvek terminusainak kutatására, új szakszavak alkotására új tudomány született az elmúlt évtizedekben: a terminológia. Felhasználja-e tapasztalataikat a nyelvészettudomány?

A terminológia a nyelvtudományon belül született meg, egy ideig még a mesterképzésben is szerepelt. A technológiai fejlődés robbanásszerű terminológiai változást hoz, a szakmák nyelve gyorsabban változik az összes többi nyelvváltozatnál. Ezért terminológiai szakemberekre szükség van, csak az a kérdés számomra, hogy nem lenne-e elegendő ezt a tudást beépíteni az alkalmazott nyelvészeti képzésbe, szükség van-e az alkalmazás további specializációjára. A terminológusok munkáját leginkább az adott szakmának kellene felhasználnia, de kevés jó példát tudnék mondani.

Az utóbbi időben egyre gyakoribb, hogy fordítók újrafordítanak klasszikus műveket. Ugyanazok a szavak, de mégis más lesz, érthetőbbé válik. Mi erről a véleménye? Van-e ezeknek a fordításoknak létjogosultsága?

Nem vagyok ellene, mert kísérletezni szabad. Mellette meg azért nem, mert én a klasszikus fordításokon nőttem fel, s ezeket szeretem, értéknek tartom. De például Nádasdy Ádám Dante-fordítását és az ahhoz kapcsolt jegyzeteket bátran merem bárkinek ajánlani, aki szeretné jobban megérteni ezt a csodálatos, de azért nagyon nehéz művet. És Baranyi Ferenc fordítása is tetszik. Utána érdemes kézbe venni Babits klasszikus fordítását is, melynek egy-egy mondata sokszor igen kacifántos, és csak többszöri olvasásra érthető. A fordítás milyensége talán másodlagos amellett, hogy egyáltalán olvassák-e az emberek a klasszikusokat. Nyelvészként is mindenkinek a figyelmébe ajánlom a régi mondást: olvassatok mindennap! Hozzátenném: olvassatok, csak úgy, kedvtelésből, belekóstolva sok szövegbe!