„Csak adni szeretnék valami jót!”

Hogy miként jutott a fizika–matematika szakról a magyar zeneművészet nagyjai közé, arról ő maga mesélt. A kiváló fagottművész a Miskolci Szimfonikus Zenekar partnereként lép színpadra, Tűzvarázs bérletük 2. koncertjén.

Sok helyen nyilatkozta már, hogy nem volt teljesen egyenes az útja a fagottművészi hivatáshoz. Hol és milyen letérők voltak erről az útról, vagy egyáltalán hogyan kanyarodott rá?

Hatéves korom óta foglalkozom zenével. Először furulyáztam, gitároztam, majd zongoráztam, de a zenén kívül is sok minden érdekelt még. Matematika–fizika tagozatra jártam, valahogy a reál dolgok vonzottak inkább, főként a csillagászat és az őslénytan. De imádtam a kosárlabdát is. A fagott viszonylag későn lépett az életembe. Nem volt a kalocsai zeneiskolában basszus fúvós hangszer. Édesapámat megkeresték, hogy nem akarok-e esetleg fagottozni. Aztán elkezdtem fagotton játszani, de teljesen komolytalanul. Végül is a kudarcélmény vitt közelebb a hangszeremhez. Egy zeneiskolai koncerten annyira rosszul játszottam, hogy elkeseredtem és azt mondtam magamnak, komolyan kell vennem. Így is lett. Aztán hosszas hendikepek után lettem fagottművész. Eleinte bárhová mentem, eltanácsoltak, mondván, maradjak csak a csillagászatnál. Elég keményfejű gyerek voltam és nem hagytam magam, addig mentem, míg találtam olyan tanárt ifj. Hara László személyében, aki azt mondta: na jó, próbáljuk meg!

Viszont amilyen nehezen és későn indult a fagottozás felé, hamar megérkezett a művészvilág csúcsára. Huszonhárom éves korában már az Operaház első fagottosa lett. Az addig vezető út is tartalmazott izgalmas élményeket és nagyszerű találkozásokat. Mesélne erről is?

Beszélgethettem Pendereckivel, Luigi Nonóval, dolgozhattam Kurtág Györggyel és Eötvös Péterrel. Rengeteget muzsikáltam Kocsis Zoltánnal, Ránki Dezsővel, Perényi Miklóssal. Tolmácsolhattam Breinsteinnek annak idején. Kezet foghattam és beszéltem pár szót Richterrel. Olyan nagyszerű emberektől tanultam, mint Földes Imre, Kistétényi Melinda, az idősebb és az ifjabb Hara László. Játszottam együtt a nagy magyar fúvósokkal, Kovács Bélával, Pongrácz Péterrel, Lencsés Lajossal és vonósokkal, Feny­ves Lóránddal, Zsigmondy Dénessel. Ezek a nevek a teljes 20. század legnagyobb muzsikusait jelentik. Szóval valóban nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen nagyszerű emberek határozták meg az életemet, a művészi pályámat.

Úttörője a kortárs darabok prezentálásának is. Miért tartja ezt fontosnak?

Kortárs zenét játszani kell! A kortárs fagottművészet körülbelül 120 művet jelent, aminek a 90-95 százalékát már sikerült eljátszanom, és mai napig játszom. Azért is szerencsés vagyok, mert ennek körülbelül a 40-50 százalékát nekem írták. A kortárs szerzők nem élnek meg előadás nélkül. Megírják a darabokat, nekünk elő kell adni őket, aztán az idő és az utókor eldönti, kinek a neve és műve marad fenn. Mit adhatok a közönségnek ezáltal? A közönség jó zenét szeretne hallani, és jól. Ez a lényeg. Azt kell mondjam, hogy a világon játszott repertoár nem túl széles, reneszánsz muzsikát például elvétve hallani. A programkialakításnál kell odafigyelni, a stílusok, korszakok, szerzők párosításánál, keverésénél, de én azt gondolom, hogy ha a közönség lélekből kapja a muzsikát és jól, akkor hálás lesz.

2018-ban ön tartotta a Miskolci Szimfonikus Zenekar fúvós­szekciójának a szakmai napot. Milyen tapasztalatokat szerzett a zenekarról?

Rendkívül jó volt a tapasztalatom a zenekarral, nagyon szimpatikus társaság. Roppant fegyelmezett, odafigyelő csapat, nagyon szépen dolgoztak, pedig egy hosszú próbafolyamat volt, és nagyon nehéz darabokkal foglalkoztunk. Ami külön tetszett, hogy az idősebb és a fiatalabb generáció milyen szépen dolgozik együtt. Maga a közeg is nagyon megragadó, az a malom­épület, ahol a próbatermük van, rendkívül jó hangulatú.

Miskolcon Kovács Zoltán II. fagottversenyét adja elő. Milyennek tartja ezt a művet befogadói és művészi szemmel?

Kovács Zoltán remek szerző és remek fagottos, jelenleg is az Operaházban muzsikál. Sokat játszom a darabjait. Az első fagottversenyét nekem írta, ezt a másodikat az egyik kiváló növendékemnek. Kortárs fagottversenyek ritkán szólalhatnak meg zenekarral, ezért is nagyon örültem, amikor megkerestek Miskolcról.