„Egyszerűen szeretnék egy szép és jó Kékszakállú-előadást létrehozni”

„Biztosan nem szándékom, hogy bárki mást kioktassak Bartók remekművének helyes értelmezését illetően” – ezt mondja Hamar Zsolt, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, Liszt-díjas művész. Az ő rendezésében mutatja be a Bartók Plusz Operafesztivál az egész világon legismertebb magyar operát, A kékszakállú herceg várát. A rendező Bartók Béla partitúrájából kiindulva vitte színre a művet. Az érvényes Bartók-értelmezésekről is kérdezte Bujdos Attila.

Az ön rendezésében mutatja be a Bartók Plusz Operafesztivál A kékszakállú herceg várát. Bartók Béla operáját 2018-ban Szombathelyen már rendezte – érvényes-e még az a rendezői koncepciója, van-e hatása az akkorinak a mostani előadásra?

A két előadás tulajdonképpen ugyanaz, legfeljebb a mostani bemutató kicsit a helyi körülményekhez – színpadméret, világítás – lesz igazítva.

Amennyire tudható, a partitúrából kiinduló előadást szeretett volna az opera bemutatásának századik évfordulóján. Mi az, amit a zene felől közelítve jobban megérthetünk a herceg és Judit történetéből? Ha ön jól használja a partitúrát, mi ad alapot bárki másnak, hogy az önétől – és Bartók Béláétól – eltérően értelmezze ezt az operát?

Operát életre kelteni, megrendezni mindig kettős feladat. Természetesen maximális alázattal kell viseltetnünk az alkotói szándék iránt, másrészről azonban értelmeznünk, interpretálnunk kell a művet. Úgy szoktam ezt megfogalmazni, hogy az alkotó időtlen, egyetemes szándékát kell az „itt és ma” követelményével összhangba hoznunk. Ilyen értelemben nincs és nem is lehet tökéletes interpretáció. Nekem pedig biztosan nem szándékom, hogy bárki mást kioktassak Bartók remekművének helyes értelmezését illetően. Egyszerűen szeretnék egy szép és jó Kékszakállú-előadást létrehozni.

Minek tulajdonítja egyébként, hogy annyiféle rendezői változat ismert?

A mű fantasztikus gazdagságának. Éppen az előbb elmondottak miatt.

Mélyen elgondolkodtatott az ön egyik nyilatkozata A kékszakállú herceg vára szereplőiről: „nem arról van szó, hogy igazságot kell tennünk, ki a jó és ki a rossz. Ebben nincs jó és rossz, ez maga az élet.” De ha így is van: ezt az életet nem egyformán szenvedik meg. És a vége felől – a veszteségek irányából – a hibák is megállapíthatóak. Így is tartható, hogy nincs rossz vagy jó?

Természetesen nincs jó és rossz, legalábbis nem a kérdés hétköznapi értelmében. A kékszakállú herceg vára és annak alapkonfliktusa mindannyiunkról szól. A mi kínjainkról, boldogság­vágyunkról, konfliktusainkról, kompromisszumainkról. És arról, hogy ezek mélységesen emberi dolgok, éppen ezért nagyon szerethetőek.

Ha ez maga az élet, milyen, életre szóló tanulságot kínál Bartók Béla?

Szerintem nem. A tanulság az, hogy mindenkinek saját magának kell megkeresnie és megtalálnia a saját válaszait.

A kékszakállú herceg várát egy Szkrjabin-művel egy estén adják elő. Mi a közös pont, ha van ilyen?

Furcsa módon mindkét mű ugyanabban az esztendőben, 1911-ben született, mégis azt merném állítani, hogy túl sok közös zenei idea nincsen, mi összekötné őket. Két különböző zenei világ, két különböző zenei feszültség-oldás viszonyrendszer. A zene intenzitása, az alkotói szándék izzása azonban hasonló.

A szerzőnek szinesztéziája volt, a Prometheus színes látomásként szerepel a fesztivál programján. Az ön felfogása szerint a fény látványa értelmezi a zenét vagy kiegészíti – hol keressük az értelmét egy ilyen különleges vállalkozásnak?

Nem tudom, hogy az eredeti zeneszerzői szándék mennyire volt eltökélt a fényorgona használatát illetően. Már csak azért sem, mert az akkori technikai determinációk lényegesen szűkösebbek voltak, mint a mai kor lehetőségei. Mindenesetre a miskolci előadás minden bizonnyal nagyon impozáns és magával ragadó lesz.