Huszárok a kanapén

Azt gondoltam 2020 tavaszán, hogy a változás, amit a világjárvány hozott, segít majd nekünk is. Megértőbbek, kedvesebbek leszünk. De úgy tűnik, naiv voltam, és rá kellett jönnöm, hogy csak még gonoszabb lett a világ. A közösségi oldalak rendszeres használójaként elborzaszt az a szintű „okoskodás”, megmondás, beszólás, amit az emberek megengednek egy idegen társukkal szemben. Tényleg csak a gonoszság segít? Ez a legjobb módja, hogy kifejezzük véleményünket? Még akkor is, ha nem tartozik ránk, vagy nem értünk hozzá. Tudom, tudom… szólásszabadság. Biztos, hogy ez így megfelelő? Más egy vitaindító beszélgetés, és a „na, majd én megmondom” a másiknak, mert én jobban értek ahhoz, amit ő csinál, amilyen a vallása, a rendszere, az identitása. Bántjuk az anyát, aki a féléves babája mellett dolgozni kényszerül, a pedagógust, aki „hat” hét pihenőt kap nyáron, a nyugdíjast, aki le akar ülni a buszon. Nem lehetnénk inkább kedvesebbek egymással?