Bejárás

2023.12.08. 08:20

A fogyatékossággal élők véleményét kérdezték a miskolci akadálymentességről (fotókkal)

Miskolc - A mozgássérültek, valamint a vakok- és gyengénlátók, illetve a hallássérültek, továbbá az értelmi fogyatékos emberek érdekképviselete vett részt az egyeztetésen.

Nagy-Hankó Krisztina

Fotó: Nagy-Hankó Krisztina

Intézményi bejárást tartottak csütörtökön a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) Mátyás király utcai Család és Gyermekjóléti Központjában, ahol azt mérték fel, az épület mennyiben felel meg az akadálymentességi kritériumoknak.

A következő alkalommal még pontosabban

A Miskolci Fogyatékosügyi Szakmai Műhely szakértőivel közös bejárást szerveztek, amelynek a célja az volt, hogy az önkormányzat szociális intézményeinek különböző telephelyein tapasztalatokat gyűjtsenek arról, hogyan állnak az akadálymentesítéssel – mondta Varga Andrea alpolgármester. Hozzátette: októberben kezdték a programot a speciális intézményekkel és most folytatásként a szociális ellátóhelyeket látogatják meg közösen.

Ami miatt ez különösen fontos, hogy elindul a következő Európai Uniós pályázati ciklus, ahol reményeik szerint lehetőség lesz további épületek felújítására Miskolcon. Az a tapasztalat, hogy a korszerűsítés során az akadálymentesítés jelentős részben megvalósul, de nagyon sok esetben apró simításokkal még komfortosabbá lehetne tenni az épületet a fogyatékossággal élők számára – fűzte hozzá az alpolgármester. A jövőbeni projektek előkészítésekor az intézmény vezetésének rögzítenie kell az akadálymentesítési szempontokat.

Varga Andrea példaként említette azt a már felújított épületet – a Család és Gyermekjóléti Központot -, ahol a sajtó számára nyilvános eseményt tartották és elmondta, hogy ott is számos olyan apró részlet van, amelyet csak azok a szakértők vesznek észre, akik egy-egy fogyatékosságtípus mentén gondolkoznak. Ők egészen pontosan látják, mik azok a hibák, amiket érdemes és célszerű javítani.

Az ötleteket később hasznosítani szeretnék

A Család és Gyermekjóléti Központ pár évvel ezelőtt újult meg. Akik erre az alkalomra eljöttek, hasznos visszajelzéseket adtak arra vonatkozóan, hogyan lehet a fogyatékossággal élők számára még inkább az elvárásoknak megfelelővé tenni a szociális ellátóhelyeket. Ez az épület többnyire megfelel a feltételeknek – hangsúlyozta Gúr Péter, a MESZEGYI igazgatója. Azonban vannak olyan intézmények, telephelyek, amelyek kevésbé tesznek eleget ezeknek az igényeknek.

A nap folyamán megtekintették még az idős alapszolgáltatás épületét, majd a Petneházy Bölcsődét, illetve az Avason egy telephelyüket. Az épületek kiválasztásában volt némi szándékosság is, hiszen szeretnék az ötleteket a későbbiekben felhasználni, ha esetleg felújításra kerülne sor, illetve az esélyegyenlőséget hatékonyabbá tenni a városban – emelte ki az igazgató.

Pár dolgot lehetne javítani

A tapasztalatok összességében jók voltak az épülettel kapcsolatban, de azért volt pár olyan pont, amely korrekcióra szorulna – mondta Gergely István, a Mozgássérültek és Barátaik Miskolc Városi Egyesületének elnöke, tapasztalati szakértő. 

Rögtön a megérkezéskor az első ami sarkalatos kérdés, a mozgássérültek számára kialakított parkoló, amely ebben az esetben megfelelt az elvárásnak – jegyezte meg Gergely István. Az épület bejáratáig van egy vezetősáv, illetve nincsenek nagy szintkülönbségek, plusz rámpa is van, aminek tökéletes dőlésszöge, viszont a bejárati ajtó nem jó oldalra nyílik, szűkösen lehet elférni mellette. A csengő kicsit magasan van, egy kerekesszékkel közlekedő számára nehezen elérhető – tudatta az elnök, hozzátette még: a belső terek azonban elég tágasak, mindenhol el lehet férni. 

A kezdeményezést egyébként – hogy kikérik az épületet használók véleményét -, kiváló ötletnek tartja, bár az lenne még ennél is jobb a jövőben, ha a felújítás, kivitelezés előtt egyeztetnének az érdekképviselettel – vélekedett a tapasztalati szakértő.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában