Elszalasztott lehetőség

2023.11.16. 11:30

Súlyos veszteségek érhetik Miskolcot

A helyi Fidesz-KDNP frakciók szerint ezt még a baloldali városvezetés szerves részét képező DK is elismeri.

Ujlaki Attila

Soós Attila (középen) szerint még a 2019-ben örökölt fejlesztési forrásokat sem tudták időben felhasználni Miskolc érdekében

Fotó: Ujlaki Attila

„A hamarosan távozni készülő Veres Pál polgármester és baloldali csapata újabb veszteséget okozhat Miskolcnak” – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Soós Attila, a miskolci Fidesz önkormányzati képviselője, Miskolc Megyei Jogú Város Pénzügyi Bizottságának elnöke. Rámutatott: a miskolci baloldali városvezetés szerves részét képező Demokratikus Koalíció számításai szerint 3 milliárdos veszteség érheti a várost. 

„Miután a Modern Városok programban kapott, az előző városvezetéstől örökölt forrásokat saját belviszályaik és a négy éve tartó semmittevő városvezetés után nem tudták elkölteni, így fejlesztésektől esik el az egyébként is romokban heverő miskolci közösségi közlekedés, valamint a közbiztonság javítását célzó további beruházások maradhatnak el” – részletezte.

Történelmi lehetőségeket buktak el

Azt is elmondta, hogy szerintük politikai szégyen, hogy a mindenfajta szakmaiságot nélkülöző baloldal négy év alatt szinte egy saját beruházást vagy fejlesztést nem tudott végig vinni. Emlékeztetett: még a 2019-ben örökölt fejlesztési forrásokat sem tudták időben felhasználni Miskolc érdekében. 

„Miközben a kormány súlyos tízmilliárdokkal támogatta Miskolcot (M30-as autópálya, Y-híd, Ellipsum, Diósgyőri Vár – a szerk.), a baloldali városvezetés nem tudott élni a történelmi lehetőségekkel” – mondta. Arra is kitért, hogy „marakodás van” a polgármester csapatában. „A város érdekében végzett munka megint elmaradt, és a baloldali lustaságnak ismét a miskolciak fizetik meg az árát” – zárta Soós Attila.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában