Vöröskereszt

2023.10.11. 14:10

Gyűjtés az élelmezési világnap alkalmából

Az élelmezési világnap az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) kezdeményezésére minden év október 16-án van. Célja, hogy felhívja a közvélemény és döntéshozók figyelmét a élelmezési gondok orvoslásának fontosságára.

Boon.hu

Élelmiszergyűjtés lesz

Fotó: Nagy Norbert

2013-ban Dennis Engels a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének önkéntese kezdeményezte, hogy Magyarországon egyedüliként a Miskolci Egyetem hallgatói és munkatársai Egyetemek Harca az Éhezés ellen évente kétszer, ősszel és tavasszal tartósélelmiszer-gyűjtő kampány szervezésével hívják fel a figyelmet a problémára.

Az egyetemen is

A Miskolci Egyetemen 2023-ban október 16-18-ig hétfőn, kedden és szerdán a campus főbejáratánál és a rácsos büfé környéken 9.00-14.00 között, az Avasi TESCO-nál pedig 16.00-18.30 között várják a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének helyi munkatársai a tartós élelmiszer felajánlásokat. 

A gyűjtőpontokon pénzgyűjtő perselyt is találnak majd az adományozók, így akinek ez a kényelmesebb megoldás, így is segíthet. A beérkezett pénzadományokból szervezetünk megvásárolja majd azokat a termékeket, amelyek nem, vagy csak kevés mennyiségben kerültek a gyűjtődobozokba – tájékoztatta portálunkat Laták Kamilla a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének megyei koordinátora. 

„A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete számára rendkívül fontos, hogy minél sikeresebb legyen az akció, hiszen a rászorulók megsegítése a beérkezett adományok mennyiségétől függ. Folyamatosan érkeznek segélykérelmek irodánkba, sok családban egy-egy élelmiszer csomag jelentősen megkönnyíti a nehéz mindennapokat” – emelte ki Laták Kamilla. 

Minden segítség számít

Majd a megyei koordinátor kiemelte, a gyűjtést végző egyetemi hallgató önkéntesek a beérkezett adományok kiosztásában is részt fognak venni. „Elsődleges célunk az, hogy a három nap alatt lehetőség szerint 800-1000 kg tartós élelmiszert gyűjtsünk, ez lehetővé tenné, hogy 100 családnak érdemben segíteni tudjunk most, a fűtési szezon kezdetével, bő két hónappal a karácsonyi ünnepkör előtt” – hangsúlyozta Laták Kamilla a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének megyei koordinátora. 

Minden segítség számít, egy konzerv, egy keksz, egy levespor vagy egy doboz tea, amely talán vállalható felajánlás sokak számára.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában