Teológia

2023.09.17. 16:00

Közel száz új hallgató

Eredményes felvételi időszakot zárt a sárospataki teológia.

Bódisz Attila

Plesa Boglárka, Sipos-Vizaknai Ábel és Halász Emília Erzsébet

Fotó: Bódisz Attila

Megtartotta hagyományos évnyitó istentiszteletét és akadémiai közgyűlését a Sárospataki Református Teológiai Akadémia. Az eseményen Barna Sándor, a Tiszáninneni Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője hirdetett igét, valamint dr. Enghy Sándor, a teológia rektora mondott beszédet.

A rektor lapunknak elmondta: az idei tanév rendkívüli lesz, ugyanis felújítják a város másik felsőoktatási intézménye, vagyis a Tokaj-Hegyalja Egyetem épületét. Az ottani oktatás jelentős része a református kollégiumba költözik a munkálatok idejére, ami a befogadó intézmény számára is jelent kihívásokat, amelyeknek szeretnének megfelelni. Hozzátette: a tanévet 308 hallgató kezdi meg a teológián, a múlt tanév végén ez a szám még 231 volt. Ez azt jelenti, hogy nagyon sikeres volt a felvételi eljárás, összesen 91 elsőéves hallgatót köszönthet az intézmény – közölte dr. Enghy Sándor. A nyáron meghirdetett felekezeti közösségszervező mesterképzésre heten nyertek felvételt. A megnyitón elhangzott: történtek változások az oktatói gárdában is. Négy oktató nem tudta tovább vállalni a munkát a pataki teológián, és különböző területekre kilenc új oktató, óraadó és tudományos munkatárs, valamint kapcsolati referens érkezett. A rektor megemlítette: dr. Nagy Károly Zsolt főiskolai tanári kinevezést kapott.

Fenntartói testület

A Tiszáninneni Református Egyházkerület néhány hónapja létrehozott egy új szervezetet, a teológia fenntartói testületét. A testület elnöke, dr. Szemán Ákos tudósítónknak elmondta: az intézményfenntartói feladatokat a református egyház szabályai elsősorban a Tiszáninneni Református Egyházkerület elnökségére, vagyis a püspökre és a főgondnokra helyezik, valamint az egyházkerületi közgyűlésnek is van ebben szerepe. Mivel az elnökség leterhelt, ezért hozták létre azt a szervezetet, amely a feladatellátás során a korábbinál nagyobb gyakorisággal tartja a kapcsolatot a kerület felsőoktatási intézményével. Munkájuk során megpróbálják segíteni a teológia munkáját azokkal az eszközökkel, amelyek a fenntartó rendelkezésére állnak. Az összekötői tevékenység mellett pedig tanácsokkal, ötletekkel is igyekeznek segíteni az ott folyó munkát – közölte.

A felvételi eredményekről szólva megjegyezte, a rég látott magas felvételi szám bizakodásra ad okot a teológia jövőjét illetően, de azon kell dolgozni a továbbiakban, hogy a lelkipásztori képzésre többen jelentkezzenek. Az évnyitó akadémiai közgyűlés keretében adták át a Jakab István-díjakat. A Kárpát-medencei pályázat keretében a prédikációikat szép, választékos magyarsággal megírt teológus-lelkész hallgatókat díjazzák. Idén az első három helyezést sárospataki hallgatók nyerték. A harmadik helyet Sipos-Vizaknai Ábel szerezte meg, második lett Halász Emília Erzsébet, a legjobbnak járó díjat pedig Plesa Boglárkának ítélte a zsűri.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában